Nem győzhető le a halál?

Az öregedés az élet természetes velejárója, de ez nem gátolja meg a tudományt abban, hogy újra és újra megpróbálja kitolni, megakadályozni vagy fölülbírálni a halált. Mivel eddig senki sem élte túl a saját életét, sejthető, hogy a tudomány eddig nem járt sikerrel. És most épp a tudomány mondja azt, hogy nem is fog. Az Arizona Egyetem matematikusai bebizonyították, hogy a többsejtű élőlények öregedése megállíthatatlan. Az öregedés matematikailag elkerülhetetlen. Úgy értem, komolyan elkerülhetetlen. Logikai, elméleti és matematikai lehetetlenség lenne kibújni alóla.


Két matematikus kiszámolta, nem győzhető le a halál – index.hu

Halottak napján megtudtuk, hogy nem győzhető le a halál. Két matematikus levezette a miértet. A többsejtű élőlények öregedése feltartóztathatatlan. Az ősi vágy, hogy az ember halhatatlan legyen, a tudomány szintjén még várat magára. Aki a tudományra mint a meg váltás lehetőségére tekint, csalódni kényszerül.
Az élet véges. Véges, mert elszakadt az örökkévaló rendeltetésétől. A végesség nem Isten akarata szerinti állapot, hanem következmény a Biblia tanítása szerint. Az Isten elleni bűn következménye.

Én inkább élni szeretnék

Egy üveg fehérbor és egy cigaretta – ez volt az utolsó kívánsága a 75 éves Carsten Flemming Hansennek, akit a dániai Aarhus egyetemi kórházában kezeltek gyógyíthatatlan betegséggel,  írja  a Guardian. 

Az erkélyen ülve, egy pohár borral, cigarettázva várta a halált - index.hu

 

Szép gesztus, amit a dán kórház dolgozói tettek az élettől búcsúzó 75 éves úrral: kitolták az erkélyre, hogy megnézhesse a naplementét, engedélyezték az utolsó szál cigarettát és az utolsó pohár bort. Fogalmam sincs, mit kérnék utolsó kívánságként: talán lefutnám az utolsó kilométert, megírnám az utolsó reposztot, hallgatnék egy utolsó Ákos számot, utoljára olvasnám az evangéliumot, aztán majd a többit úgyis élőben…ki tudja – jó, hogy ez most nem az én gondom. Különösképp nem készülök az utolsóra, én inkább ÉLNI szeretnék, igen, így nagybetűsen. Amíg lehet. 

Akad, aki érti, mit jelent

Ákos a tavalyi, sorrendben harmadik dupla telt házas Aréna-koncertje előtt jelentette be, hogy 2017-ben nem koncertezik. A stúdiómunka viszont nem állt le, ezt jelzi az új maxi is, amely ismét az énekes születésnapján jelenik meg: 2017. április 6-án. A címe: SZABADON.

Ez Ákos legújabb meglepetése - origo.hu

 

Kovács Ákos új száma, a Szabadon feladta a leckét. Akárhányszor újrahallgattuk, mindig más üzenetet találtunk a sorok között. Vajon mire gondolhatott a költő? 

Itt van Ákos új dala, és egyáltalán nem értjük - 24.hu

 

Nem gondolom, hogy a fanyalgókkal, gúnyolódókkal kellene foglalkozni Ákos csütörtökön megjelent Szabadon c. számával kapcsolatban. Nyilvánvalóan sokan vagyunk, akik értik, érteni akarják, kicsoda Ákos és miről énekel, és olyan is akad, aki vak, süket és boldogtalan. Nyilvánvalóan az efféle újságíró srácoknak nem az a legnagyobb problémájuk Ákossal, hogy ne lenne jó zenész: nehéz is lenne ezt állítani egy olyan karizmatikus művészről, aki negyedszázada a magyar könnyűzenei élet csúcsán trónol; aki évről-évre sikeres koncertturnékat, telt házas Aréna koncerteket, ipari mennyiségben eladott, letöltött, meghallgatott dalokat, több generáción átívelő, értő rajongótábort tudhat háta mögött. Ákossal az a legnagyobb gond, hogy nem süllyed celebszintre, nem veri az asztalt egyetlen CEU-s tüntetésen sem, nem lobogtat szivárványos lobogót, ellenben boldog családban él négy gyermek édesapjaként, megemlékezik az ötvenhatos forradalomról, és igyekszik komolyan venni keresztény hitét. Érték és ideológia semleges fő ideológusok legjobb tanítványai: nem csodálkozom, hogy nem értitek őt. Pedig a „Szabadon” üzenete nektek is szól: 

Mégis. Hinni. Kell. 

Hogyan is lehetne másként?