In memoriam Örsi Anikó

A nevelőtanárságra néha azt mondják, hogy „csak”, de nekem ez a legtöbb, az én személyemhez ez áll legközelebb. Kiteljesedés. Ezért nem nagyon foglalkozom azzal, hogy mások hogyan gondolkodnak erről. Persze nincsenek illúzióim, tisztában vagyok azzal, hogy a tengerből kiskanállal merem a vizet, de ha csak egy viselkedési mintát tudok adni valamilyen élethelyzetre, vagy egy tisztázó beszélgetést, amikor össze van valaki zavarodva…
Minden napnak rácsodálkozom a terhére és örömére. Boldog vagyok és megelégedett, mert úgy érezhetem, valamit akar velem az Úristen, és én a magam képességei szerint igyekezhetek ezt elvégezni. Annak ellenére, hogy sokat temettem, nem veszteségként élem meg, hanem azokon keresztül is lehet még inkább Istenhez kötődni. Nem is tagadom, hogy boldog vagyok. Egyetlen kép példaként: amikor vége a téli szünetnek, ott vagyok az ONCSA-ban, jönnek vissza a lányok a szünet boldogságával, és becsicsergik az internátust. Ez a boldogság.

Beszélgetés Örsi Anikóval - tirek.hu

Emlékezem. S emlékeim egészen a sárospataki éveimig nyúlnak vissza.