Végre!

Tizenhétezer család jogosult a gyermekek otthongondozási díjára (gyod), amely jövőre egységesen havi bruttó százezer forintra nő - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára vasárnap az M1 aktuális csatornán.  
Novák Katalin azt mondta, a juttatást minden szülő megkapja, aki önellátásra képtelen gyermekről gondoskodik otthon. A jogosultság független a gyermek korától. Hangsúlyozta, a gyod a következő három évben folyamatosan emelkedik, 2022-re az akkori minimálbérnek megfelelő összeget kapják majd az érintettek.
Novák: Tizenhétezer család jogosult a gyermekek otthongondozási díjára, mandiner.hu: 2018. október 14.

Két hete még az volt a kérdés itt a Reposztban (is), hogy van-e reménye az otthonápolási díj összegének emeléséért és a minimálbérhez rögzítéséért küzdő családoknak. Múlt hét csütörtökön pedig végre megérkezett a régen várt bejelentés.

Remény nélkül?

Magyarországon jelenleg több mint 50 000 ember ápolja otthon tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos hozzátartozóját. Ebből a kiemelt kategóriában kb. 12 000 szülő – nagyrészt édesanya – ápolja otthon súlyosan-halmozottan sérült gyermekét. Ezért a 24 órás munkáért, szolgálatért egy segélyt kapnak, ami a kiemelt kategóriában havonta nettó 52 810 Ft, az emelt családi pótlékkal együtt 75 810 Ft.”
Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület

Múlt héten sokadik alkalommal vonultak utcára az otthonápolás jogviszonyként történő elismeréséért dolgozó civilek. Céljuk, hogy a jelenlegi ellátási rendszeren úgy változtasson az állam, hogy nem segélyt folyósít a hozzátartozóját otthon ápoló felnőttnek, hanem foglalkoztatja. Ahhoz hasonló mértékben finanszírozva ezt a foglalkoztatási jogviszonyt, mintha állami gondozásba adná a beteg családtagot. Egyfajta közfeladat átvállalásról lenne szó: az állam nem a saját intézményrendszerében, hanem saját otthonában és nem ápolók, hanem a családtagok által gondoskodna a továbbiakban rászorult polgárairól.

Van-e szándék?

Jelenleg pedig az ápolási díj reformjáért lobbizunk, hogy a súlyosan-halmozottan sérült gyermeküket 24 órában ápoló szülők méltó juttatást kapjanak.
Dr. Lőrincz Anna: It always seems impossible until it is done
(Mindig lehetetlennek tűnik, amíg meg nem valósul)
mandiner.hu, 2016. október 27.

Pár évvel ezelőtt az egyháznak volt egy ütős egyszázalékos plakátja. A hazai reformátusok társadalmi kötelezettségvállalását és a motivációt sikerült egy képbe belesűríteni. Egy asztalnál ültek azok a társadalmi csoportok, akik között végezzük a szolgálatunkat, ezért helyet kapott az asztalnál egy fogyatékkal élő testvérünk is. Az asztalon egy vekni kenyér és egy kehely volt – az úrvacsora külső, látható jegyei.

Komoly vitába keveredtem pár barátommal: Úr asztalánál lehet-e jól látható testi fogyatékkal született embert ábrázolni. Nem is értettem, mi lehet ezzel a gond, aztán elhangzott, hogy ha a kép egy gyülekezeti pikniket ábrázolna, akkor lenne hely mindenki számára, de az Úr asztalánál ez nem való. Szíven ütött ez a szöveg, és azóta is elkeseredem, amikor beugrik az az egymás feje felett való elbeszélés. Érvelhettem teológiai és a józan ész (bármit jelentsen is ez ma) alapján, barátaim úgy rágörcsöltek a tagadásukra, hogy nem tudtam meggyőzni őket: a plakát minden szempontból telitalálat.