Kiállni az emberségért

Az elmúlt napokban drámai képet kaphattunk arról, hogy az idegenellenesség, a félreértések és indulatok elhatalmasodása hová vezet: olyan társadalommá lettünk, amelyben az előbbi értékeket bármikor felválthatja az ismeretlentől való félelemből fakadó agresszió, ahol a vitás helyzeteket bicskával, téglával oldják meg az egyébként békés állampolgárok.” (…)
Az aláírók az őcsényi hisztériára utalnak, amikor a megvadított lakók halálosan megfenyegették a helyi polgármestert, amiért néhány, legálisan Magyarországon tartózkodó menekült családot szállásolt volna el panziójában. Az eset után Orbán Viktor jóváhagyta az őcsényiek által elkövetett bűncselekményeket, Erdő Péter bíborosnak pedig meglepő módon semmi sem jutott eszébe a történtekkel kapcsolatban.

Az emberségért állt ki a váci püspök, Veiszer Alinda és több híresség - mno.hu

Olvasom, hogy jeles személyiségek, Veiszer Alinda, Hajós András, Gundel Takács Gábor, Beér Miklós váci püspök és Gégény István hitoktató petíciót indított az emberségért, egész pontosan „olyan országért, ahol a nézeteltéréseket a párbeszéd, a jog és a felebaráti szeretet szellemében igyekszünk megoldani”. Értem.