Zöldhullám

„A hazai újbaloldal jobboldalról alkotott képe nagyjából az amerikai technokrata wallstreetiánus üzleti életből és annak a Republikánus Párttal való összefonódásából táplálkozik. Erről írta-mondta azt John Lukacs, hogy ha ez a konzervativizmus, akkor ő inkább reakciós, mert a technikai fejlődésben ennyire hívő, a természetvédelmet lebecsülő „konzervatívokból” nem kér. Ellenben igen kedvelte a baloldali-déli agrárius Wendell Berryt. És még a reagani jobboldali koalíciónak is része volt nem csak az északi városi üzleti elit, hanem a déli agrárvilág is… A zöld gondolat konzervatív változatának tehát szerves részét kell alkotnia a jobboldali politikának… és ezért furcsa, ha a jobboldal lemond róla.”

Szilvay Gergely: Nem mondhat le a jobboldal a környezetvédelem ügyéről (mandiner, 2019. június 29.)

A szürkeség diadala

Ez a gyanú. Ez a bizalmatlanság. Ez a kilátástalanság. Ez a szűk levegőjűség. Ha valahol megcsap ez a poros-dohos, nehéz szag, nehéz hangulat, amiből kicsi is elég, mint a nehézfémekből, mint a higanypárából, kimenekülök. Ez a Kádár-rendszer, amiben életem első hét évét éltem. Nyomokban sajnos még tartalmazzuk. Egyszer majd kiürül. Sajnos nem tudjuk, mennyi a felezési ideje.

Szilvay Gergely: A bizalmatlanság higanypárájáról (Kádár után VI. – Mandiner, 2019. július 6.)

Halálának 30. évfordulóján kádárszubjektív sorozattal emlékeznek a Mandiner szerzői. Szilvay Gergely sajnos nem csak emlékezik. Mint ahogyan sok más szerzőtársa sem. A máig velünk élő, minden oldalról körülölelő és még az én nemzedékemet, akik pedig akkor még csak általános iskolások voltunk, is belülről megfertőző, mentalitástorzító hatásokat a higanypárához hasonlítja.

Ami az élet legváratlanabb pillanataiban, 30 év múltán is újra meg újra felszáll. Kádár rendszere nem halt meg, csak hibernálta magát. Azt is rosszul. Félig fagyott teteme folyamatosan mérgezi a légkört, ahogyan az olvadásnak indult permafrosztból (oximoron) folyamatosan bukkannak elő már elfeledettnek hitt járványok kórokozói.