Az élet szép!

Péntek reggel van. Nemigen akaródzik kikászálódni az ágyból. Tudom, hogy fel kéne kelnem, tudom, hogy fontos… Vagyis sejtem, de még nem tudom, mennyire.
Egy részem tudja, hogy nagyon megbánnám, ha nem mennék el. A másik részem csak azt tudja, hogy nem aludt eleget, hogy a temető nagyon messze van, és úgy gondolja, hogy igazából annyira mégsem fontos.
Mégis nagyon a szívemhez nőtt. Ki tudja, miért…
Odafele menet persze eltévedek. Mindig ezt csinálom…
Hirtelen szembetalálom magam egy lelkésszel. Meglepve néz rám, ezt illemtudóan viszonzom, majd közlöm, hogy egy temetésre jöttem, csak sajnos késve. …
A terem üres.
Senki más nem jött el.
Az urna előtti vázák virág nélkül, üresen állnak az elhunyt tiszteletére.
Nem értem… Hiszen voltak barátai!...

Hát ilyen egy hajléktalan temetése – kotoszo.blog.hu

Kunszabó Eszter rövid írása egy hajléktalan temetését tárja elénk. A történet olyan fájdalmasan élő, hogy óhatatlanul is előhozza belőlem az elmúlt évek temetéseinek emlékeit. Bár többnyire férjem oldalán, mint kántor szolgáltam, de a tapasztalatok, a látottak bennem maradtak.