Régi újkenyér

A történelmi emlékezet egyrészt úgy tartja számon, hogy az új kenyér ünnep politikai aktussá emelésére csak a második világháború után került sor, másrészt napvilágot láttak olyan interpretációk is, miszerint az új kenyér ünnepét “1945 után mesterségesen kreálták”, illetve hogy “a kommunisták a kenyértisztelet ősi rítusát kisajátították” – olvasható Kovács Ákos Az Új Kenyér ünnepe című írásában.

Ezzel szemben Kovács úgy véli, az új kenyér ünnepeknek, még ha hatással voltak is rájuk, nem a szovjet, nem a “kommunista”, hanem a Darányi-féle aratóünnepek voltak az előképei, kizárólagos rendeltetésük pedig abban állt, hogy az 1890-es évek társadalmi és politikai feszültségeit segítsék levezetni. Mindez teljes összhangban volt azzal a jelenséggel, hogy az 1870-es évektől az első világháborúig Európa-szerte ilyen nyilvános ceremóniákat, “felülről jött” hagyományokat találtak ki, amelyek lebilincselték a látványos ceremóniák iránt fogékony embereket.

Újkenyér és nemzeti ünnep – urbanlegends.hu

Augusztus 20-át az új kenyér ünnepének tudják sokan. Így került be a rendszerváltás utáni identitáskeresés folyamatába, mintegy a korábban erősen hangsúlyozott alkotmány ünnep ellentételezéseként, ugyanakkor akaratlanul is annak folytonosságába.