Pallagi Andrea: Békesség...!

Harmadik napja tüntettek Budapesten a kormány ellen. A pénteki tüntetésen szinte minden ellenzéki párt képviselője beszédet tartott a Kossuth téren, majd a néhány ezres tömeg hosszú vonulásba kezdett (…) néhányan tojással és üvegekkel dobálták a rendőröket.

harmadik tüntetés a túlóratörvény ellen - index.hu

 

„…a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” (Lk 2,14)

Azt gondolom, hogy a karácsonyról, a karácsonyra való készülődésről mindannyiunkban van egyfajta elgondolás, vágy, annak kapcsán, hogy az ünnepnek milyennek kellene lennie a mi életünkben, azt hogyan képzeljük el, hogyan szeretnénk megélni. Hiszem, hogy a legtöbb ember különösen karácsonykor és karácsony kapcsán békességről, nyugalomról, szeretetről gondolkodik, ezekre vágyakozik, akár hisz a karácsony igazi, Istentől adott jelentőségében; akár nem. Akár hisszük és értjük a karácsony isteni értelmét, hogy „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta…” (Jn 3,16), akár nem értjük és nem hisszük, és csupán az emberi szeretet erejét ünnepeljük, de mindannyian a szeretetet és a békességet, a nyugalmat szeretnénk élni, és megélni önmagunkban, a kapcsolatainkban, a közösségeinkben. Az anyaszentegyház elcsendesedésre, visszatekintésre, bűnbánatra hív, hogy megtalálhassuk az Istennel, önmagunkkal és embertársainkkal is a békességet. Mindenki jól járna, ha meg tudnánk élni, meg tudnánk valósítani ezt a fajta adventet és karácsonyt. 

Vendéghét

Tisztelt Olvasóink!
A Reposzt hetedik születésnapját ünnepelhetjük. Az ünnepléshez vendégeket hívtunk, akiktől egy-egy ajándék írást remélünk a december 10-16. közötti vendég-héten. Köszönjük vendégeinknek, hogy vállalták az írás nemes szolgálatát, és írásaikkal gazdagítják blogunkat!
Felkért vendég-szerzőink a megjelenés sorrendjében a következők: Boza Kristóf sáregresi lelkipásztor (december 10. hétfő); Sugár Tamás nagyigmándi lelkipásztor (december 11. kedd); Csányi Ágnes kiskunhalasi pedagógus-főszerkesztő (december 12. szerda); Fodorné Ráskó Éva somogyi egyházmegyei lelkész (december 13. csütörtök); Kuti József kecskeméti lelkipásztor (december 14. péntek);  Pallagi Andrea református lelkipásztor (december 16. szombat); Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök (december 16. vasárnap).
Szerzőként nem dolgunk értékelni blogunkat a 7. évfordulón, ezt úgyis megteszik az olvasók, akiknek köszönhetően a Reposzt önálló és számontartott felületté vált, s egy egészen sajátos helyet tölt be a magyar református, sőt országos közéleti nyilvánosságban. Számunkra különös jelentőséggel bír az is, hogy ez a blog Dunántúlon indulhatott el, ám vendég-írók másik egyházkerületből is érkeznek.

Vendéghét

Tisztelt Olvasóink!
Immár hat gyertyát fújhatunk el a Reposzt képzeletbeli születésnapi tortáján. Ennek kapcsán a korábbi évek hagyományait megtartva vendég-héttel ünnepelünk. Köszönjük vendégeinknek, hogy vállalták az írás nemes szolgálatát, és írásaikkal gazdagítják blogunkat!
Felkért vendég-szerzőink a megjelenés sorrendjében a következők: Bogárdi Szabó István (december 10. vasárnap); Bagdán Zsuzsanna (december 11. hétfő); Sugár Tamás (december 12. kedd); Bölcsföldi András (december 13. szerda); Kustár Zoltán (december 14. csütörtök); Riedling-Kovács Szilvia (december 15. péntek); Kustár György (december 16. szombat).
Nem a mi dolgunk értékelni blogunkat a 6. évfordulón. Az Olvasó majd értékel. De éppen az olvasottságból következtetve, talán nem túlzás azt állítani, hogy az elmúlt hat év során a Reposzt önálló, számon tartott és egyre jobban ismert felületté vált, s egy egészen sajátos helyet tölt be a magyar református, sőt országos közéleti nyilvánosságban. Számunkra különös jelentőséggel bír az is, hogy ez a blog Dunántúlon indulhatott el.

Öt éves a Reposzt

Csakúgy, mint eddig mindig, a Reposzt indulásának évfordulójára ebben az évben is vendég-héttel szeretnénk emlékezni.

Felkért vendég-szerzőink a megjelenés sorrendjében a következők: dec.12. hétfő: Bagdán Zsuzsanna; dec.13. kedd: Sugár Tamás; dec.14. szerda: Édes Árpád; dec. 15. csütörtök: Sipőczné Miglierini Guiditta; dec.16. péntek: Halász Noémi; dec. 17. szombat: Farkas Gergely; dec.18. vasárnap: Bogárdi Szabó István

Nagyon köszönjük vendégeinknek, hogy igent mondtak felkérésünkre. Bizonyosak vagyunk benne, hogy tovább gazdagítják blogunkat.

Nem a mi dolgunk értékelni blogunkat az 5. évfordulón. Az Olvasó majd értékel. De éppen az olvasottságból következtetve, talán nem túlzás azt állítani, hogy az elmúlt öt év során a Reposzt önálló, számon tartott és egyre jobban ismert felületté vált, s egy egészen sajátos helyet tölt be a magyar református, sőt országos közéleti nyilvánosságban. Számunkra különös jelentőséggel bír az is, hogy ez a blog Dunántúlon indulhatott el.

P. Tóthné Szakács Zita: Békességre várva

Kovács Zoltán az MTI kérdésére elmondta: a kabinet szerdai ülésén foglalkozott a Magyar Telekom azon lépésével, amelyben felmondta támogatói szerződését Kovács Ákos énekessel.
„A kormány megdöbbenéssel értesült a Telekom lépéséről, amely meggyőződésünk szerint mind a magyar alkotmány szellemével, mind pedig betűjével ellentétes”– közölte a szóvivő. Úgy fogalmazott: elképzelhető, hogy ez Németországban lehetséges, de „mi elfogadhatatlannak tartjuk, hogy ma Magyarországon bárkit véleménye és nézetei miatt ilyen formában diszkriminálni lehessen"

Megdöbbentő lépés a kormánytól - mno.hu

 

Pár nappal ezelőtt a házelnöknek volt egy mondata, ami inkább óhajként, vágyként, reményként hagyta el a száját, de akik bele akartak kötni, azok kiragadták a szövegkörnyezetből, s kiforgatták szavait.

Nem a tartalommal szeretnék foglalkozni egy ezeregyedik hozzászólásban, s arról írni, hogy lelkésznőként és lelkészfeleségként a négy gyerek nevelése mellett a szolgálataim becsületes ellátása mennyi logisztikát kívánt. Erről minden anyának vannak történetei. A jelenséggel szeretnék foglalkozni,mert engem személy szerint elszomorít, ami „kinőtt” ebből a mondatból.

Vendéghét

Tisztelt Olvasóink!

Csakúgy, mint eddig mindig, a Reposzt indulásának évfordulójára ebben az évben is vendég-héttel szeretnénk emlékezni.

Felkért vendég-szerzőink a megjelenés sorrendjében a következők: Bogárdi Szabó István (december 13., vasárnap); Bagdán Zsuzsanna (december 14.,hétfő); Sugár Tamás (december 15, kedd); Kovácsné Horváth Mária (december 16.,szerda); Kustár Zoltán (december 17., csütörtök); Konc Gáll László (december 18.,péntek); P.Tóthné Szakács Zita (december 19.,szombat).
Nagyon köszönjük vendégeinknek, hogy igent mondtak felkérésünkre. Bizonyosak vagyunk benne, hogy tovább gazdagítják blogunkat.

Nem a mi dolgunk értékelni blogunkat a 4. évfordulón. Az Olvasó majd értékel. De éppen az olvasottságból következtetve, talán nem túlzás azt állítani, hogy az elmúlt négy év során a Reposzt önálló, számon tartott és egyre jobban ismert felületté vált, s egy egészen sajátos helyet tölt be a magyar református, sőt országos közéleti nyilvánosságban. Számunkra különös jelentőséggel bír az is, hogy ez a blog Dunántúlon indulhatott el.

Nagy öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy a Reposzt ismertsége, olvasottsága az elmúlt esztendőkben folyamatosan növekedett. Negyedik évfordulónkon is szeretnénk köszönetet mondani Olvasóinknak a hűségért, bátorításért, biztatásért, de a kritikáért is.  A magunk részéről hálát adunk Istennek az elmúlt négy évért, s imádkozunk azért, hogy e sajátos szolgálat végzéséhez adjon továbbra is erőt és kedvet. Hisszük, hogy fáradozásunk nem hiábavaló az Úrban.

A Reposzt szerzői