Kiszakadni a semmibe


A Magas-hegy és a Szár-hegy között ugyanis egy zipline, vagyis átcsúszó kötélpálya épült, így 50-60 km/órával egy beülőben ülve csúszhatunk át az egyik hegycsúcsról a másikra, mintegy 1036 méter hosszan. Aki ódzkodik az ilyen adrenalindús kalandtól, az pedig üvegpanorámás libegőbe ülhet, hiszen hamarosan átadják a zárt kabinos kötélpályát is a két hegytető között.

Egy kilométeren csúszhat a zempléni hegycsúcsok között - turizmusonline.hu

 

Elsőként teszteltük Magyarország első zipline-pályáját. Száguldás 75-tel a Zemplén felett.

Csak annyit kérdezek, hogy túlélem? - index.hu/video

 

Akkor elöljáróban annyit, hogy nem vagyok valami vakmerő, kalandot kereső, izgága alkat, inkább a békés, nyugodt hobbikat részesítem előnyben. Sőt, kifejezetten félős vagyok, soha az életben ki nem próbálnám mondjuk a bungee jumping nevezetű őrültséget, egész egyszerűen nincs az a pénz, amiért leugranék egy lábamra erősített kötéllel a szakadékba, bízva a kötél erejében és a szakemberek (?) szakértelmében. Ejtőernyővel sem ugranék. Sőt.

Jack Bauer akcióban

Az amerikai szenátus hírszerzési bizottsága kedden hozta nyilvánosságra a csaknem öt éven át készült, 6300 oldalas jelentés kivonatát azokról az esetenként kínzásnak minősülő vallatási módszerekről, amelyeket a CIA éveken át alkalmazott az al-Kaida terrorhálózat foglyul ejtett tagjaival, illetve feltételezett al-Kaida-tagokkal szemben a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után, esetenként külföldön fenntartott titkos börtönökben.

Az egész világ felhördült a fogolykínzás miatt - mno.hu

Ioan Talpes volt nemzetbiztonsági tanácsadó pénteken közölte, hogy Bukarest „tranzitközpontokkal” segített a CIA kínvallatásainak kivitelezésében. Kifejtette, hogy a NATO-tagság elnyerésére váró Románia igyekezett szövetségesi megbízhatóságát bizonyítani az Egyesült Államoknak, de nem volt abban a helyzetben, hogy érdeklődjön, mire kellenek a CIA-nek a romániai központok, és feltételeket sem tudott szabni, hogy azokat mire használhatják, és mire nem.

Románia helyszíneket biztosított a CIA kínvallatásaihoz - vs.hu

 

Az ugye megvan a 24 rajongóinak, amikor az egyik részben a kissé begőzölt Jack Bauer kerek-perec levágja a terrorista ujját? Vagy a lábába lő, már nem is tudom. Persze, kizárólag a cél érdekében. Hiszen a cél mindig szentesíti az eszközt. Bárhol, bármikor.

Egy válságköltségvetésről

Az egyházfinanszírozás jelenlegi, hosszú távon fenntarthatatlan rendszeréből fakadó gondok miatt drasztikusan csökken 2015-re a Magyarországi Református Egyház által hitéleti célokra fordítható összeg. Az állammal elmaradt megegyezés és az szja-egyszázalékos felajánlások idei jelentős csökkenése több mint 500 millió forintos lyukat ütött a jövő évi költségvetésen, amit a szerdán ülésezett Zsinati Tanács csak nagyon fájdalmas döntésekkel tudott befoltozni. Nem jut közegyházi forrás a Csillagpontra, harmadával kevesebb támogatáshoz jut a Reformátusok Lapja, de az egyházi fenntartású intézményeket is érinti a változás, mert az MRE a jövőben nem fog hitéleti célú forrásokból állami feladatot finanszírozni. (…) A dunántúli egyházkerület főgondnoka, Tőkéczki László szerint a Zsinat feladata az lenne, hogy eldöntse: szüksége van-e hetilapra az MRE-nek? Tőkéczki László szerint ezt kell eldönteni, és ha igen, akkor finanszírozni kell a kiadványt. 

Ez válságköltségvetés - reformatus.hu

A Zsinat lelkészi elnöke arról beszélt, hogy bár a látszat az, hogy a jobboldali kormány ott kedvez stratégiai partnereinek, az egyházaknak, ahol csak tud, valójában nagyon nehézkesen és akadozva zajlanak az egyeztetések a stratégiai partnerek között. „Jelzéseinket időben nem vették figyelembe, javaslatainkra érdemben nem reagáltak, csak átmeneti megoldások születtek."  (…) Bölcskei Gusztáv szerint az egyháznak is át kell gondolni a rendelkezésre álló források igazságos elosztását. „Az új zsinat megnézheti, milyen belső egyházi források szabadíthatók fel az egyház különböző szintjeiről. Ehhez viszont szolidárisabb mentalitás szükséges."

Korszakhatárhoz érkeztünk - reformatus.hu

 

Miért nem járnak az emberek templomba?

A legtöbb helyen a protestantizmust leegyszerűsítették a Moralizáló, Terapeutikus Deizmusra. Ez azt jelenti, hogy Isten (ha létezik) fenn van az égben, és nem igazán törődik velünk. A vallás így arról szól, hogy miként váljunk jobb emberré, és hogy jó dolgokat csináljunk. 

Miért nem járnak az emberek templomba? - kereszteny.mandiner.hu

 

Számomra akkor esett le, hogy valami nem stimmel, amikor egyik közeli barátom, aki Amerikában lakik, vagy tíz éve közölte, hogy ők karácsonykor síelni mennek. Nem templomba igyekeznek, még csak nem is a fa köré telepednek Krisztus születésekor, hanem síelni mennek. Végre együtt a család, lehet pihenni, kikapcsolódni, egymás felé fordulni. Minek üljenek végig egy dögunalmas másfél órát egy idegen helyen? Bevallom, akkor mindez meglepetésként ért. 

Új ember, új hang, új remény

Dárdai Pál eredményei túlmutatnak önmagukon, mert azt szokhattuk meg, hogy az ígéretek a legritkább esetben teljesülnek a magyar futballban. A feltehetően Berlinbe visszatérő magyar szövetségi kapitány két hónapos működése alatt olyan tiszta és józan légkör vette körül a magyar futballt, ami nagyon rég nem jellemezte. A nyílt és őszinte beszéd váltotta fel a mismásolást, realitás költözött a kommunikációba.

Dárdai öröksége felnyitotta a szemeket - sportgeza.hu

 

Tudom, megfogadtam, hogy nem írok többet a fociról, mert azért ez mégiscsak egy meglehetősen szűk réteget megmozgató téma, legalábbis a reposzt olvasók körében. Mégis, Dárdai Pál rövid kapitánysága arra indít, hogy róla írjak, pontosabban arról a friss levegőről, amelyet homo novusként hozott a magyar labdarúgás áporodott és oxigénhiányos világába.

Férfiként a Nőről

Házasodj. Ha nő vagy, szüljél fiatalon, aztán legyél otthon három évig a gyerekkel. Egy gyerek ne legyen elég, háromig meg se állj. Azokkal is legyél otthon három éves korukig. Aztán se legyenek saját céljaid, már házas vagy, gyereked is van, a te dolgod onnantól csakis a család. Ne legyél karrierista, csak annyit dolgozz, amennyit feltétlenül muszáj. Férjedet tiszteld és támogasd, egészségére vigyázz. Vasárnap boltba ne menj. Gyereked tévé elé ne ültesd. Főzz-süss. Számítógépen csak a magyar netet pásztázd. (...) Ezektől az igazán hagyományos értelemben vett régivágású férfias férfi megmondóemberektől megtudhatja a rajongótábor, hogy mire szabadna akárcsak vágyniuk a nőknek. Nagyon megy nekik a nők helyretétele. Magvas gondolatokat adnak valaki(k) az úgynevezett magyar popsztárok szájába. Az utóbbi hetekben-hónapokban csak úgy árad a célzott jóindulat.

A híres férfi mindent tud a nőkről - 444.hu

 

Lehet, hogy csupa nagybetűvel kellett volna kezdenem, hiszen a NŐ megérdemli, hogy csupa nagybetűvel írjunk, gondolkodjunk, viseltessünk iránta. Sajnálatos, hogy mindezt oly gyakran elfelejtjük: szavakkal, tettekkel oly gyakran megbántjuk, kigúnyoljuk, megalázzuk őket. Mégis, talán nem baj, ha a Nőről, a Nő szerepéről az idézett urakhoz hasonlóan egy másik férfi, aki férj, édesapa, sőt egy meglehetősen régimódinak számítő hivatás gyakorlója, szintén kifejti a véleményét. 

Végre egy emberi hang

Teljesen mást gondoltunk a világról. Őszinte indulata, szókimondó igazságkeresése nagyon fog hiányozni azoknak is, akik sokszor nem értettek vele egyet,de nehezen viselik, ha a dolgok nem azok valójában, mint aminek látszanak.

Schiffer András: őszinte indulat, szókimondó igazságkeresés - mandiner.hu

 

Olvasom a mandineren Schiffer András facebook bejegyzését Seszták Ágnes halálával kapcsolatban, megmondom őszintén, hálás vagyok érte. Végre egy emberi hang ebben a nagy zűrzavarban.

Reformáció gumipapucsban

Október 31-én országszerte több helyen arra emlékeztek, hogy 1517-ben ezen a napon tűzte ki tételeit a wittenbergi vártemplom kapujára, Luther Márton, ezzel pedig elindult a reformáció.

A reformációra emlékeztek országszerte - hirado.hu

 

„Megépült s feltámadt a porból 1732.” Valami hasonló felirat díszlett a templom orgona felőli karzatán. Hideg volt, sokan voltunk, tele volt a templom. Pedig a lelkészi kör közös istentiszteletét valahol a világ végén tartottuk. Na jó, nem egészen ott, mindenesetre innen már elég jól lehetett látni.

Előre mind, "pesti srácok"!

Katonai tiszteletadás mellett felvonták az ország nemzeti lobogóját az 1956-os forradalom és szabadságharc 58. évfordulóján, csütörtök reggel, Budapesten a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Felvonták a nemzeti lobogót a Kossuth téren - mandiner.hu

 

Olyan zűrzavaros volt ez a hét, alig tudtunk odafigyelni ezerkilencszázötvenhat évfordulójára. Volt itt szakadó eső, amerikai beutazási tilalom, értelmetlen internetadó, és persze mindezek hozadéka, hír, álhír, találgatás, vélemény. Az időjárás miatt elmaradt jó pár rendezvény, bár, ha nagyon őszinték vagyunk, ötvenhat nem igazán érdekli a mai magyarokat. Ez egyrészt természetes, másrészt elgondolkodtató.

Színtiszta, vegytiszta

Bár az UEFA honlapjáról ezt nem tudnánk meg, ritka csúnya balhé miatt szakadt félbe a kedd esti, eleve robbanásveszélyes Szerbia–Albánia Eb-selejtező. Pedig vendégdrukkerek nem is lehettek jelen... Mint arról beszámoltunk, a botrány egy Nagy-Albánia sziluettjét hordozó drón beröptetésével és leszedésével kezdődött, a pokol nagyon gyorsan elszabadult. 

Lincshangulat a szerb-albánon - nso.hu

A kedden kihirdetett jogszabály kötelezővé teszi, hogy minden városban egy központi főút az 1918. december 1. nevet viselje. Emellett azt is előírja, hogy december 1-jén Románia központi és helyi hatóságainak nevelő hatású kulturális, történelemidéző programokat, valamint katonai parádékat kell szervezniük.

Erdély, ünnepeld, hogy Romániához tartozol - index.hu

Egyébként egész normális hely lenne ez a világ, ha nem lennének benne olyan alakok, akik ügyes, mondhatni ördögi módszerekkel egymásnak ugrasztják az embereket. Biztos nincs jobb dolguk, vagy éppen nem vette fel őket az anyukájuk, amikor éjszakánként sírtak a kiságyban, nem tudom. Mindenesetre ijesztő, milyen indulatokat gerjeszt egy-egy jól kigondolt cselekedet. Ennek tanúbizonyságát láthattuk az elmúlt héten, két alkalommal is. 

Oldalak