A rikkancs esete a Blikkel

A 180 centi magas, 300 kilós Rikkancs című szobor avatásán zenével és tortával köszöntette Rogán Antal V. kerületi polgármester és Papp Gábor, a Blikk lapigazgatója a júniusban 100. életévét betöltő Szőke Lajos szobrászművészt. A micisapkás, rövid nadrágos, rongyos bakancsos fiú alakját a szobrász elmondása szerint az a fiú ihlette, aki a húszas években a Kálvin téren árult újságot. „Én mondtam, hogy az újságírók egész biztosan meg fogják kérdezni, hogy miért Blikk van rajta, amikor a Blikknek semmi köze nincs a rikkancshoz. Hát akkor nem volt Blikk. Akkor Pesti Hírlap volt, Az Est volt, Friss Újság volt, meg Pester Lloyd volt. Kérdezze meg a Rogánt, hogy miért így döntött!” – mondja a száz évesen is szellemileg és fizikailag is friss Szőke Lajos, aki belvárosi otthonában elmesélte, hogy a szoborral egy négy évvel ezelőtti kerületi pályázaton indult, ahová zsánerszobrokat vártak.

Rogán közpénzből reklámozza a Blikket - Index.hu

Nagyon nem szeretem azt, amit ma bulvárnak hívnak, nincs ezen mit szépíteni, káros, romboló, rossz. Épp ezért a lehető legkevesebbet érintkezem vele. Mivel tévém nincs, ezért rengeteg dologból kimaradok, nem ömlik rám, amit nem akarok. Az újságoknak meg elolvasom a címlapját, ez bőven elég ahhoz, hogy tudjam, kit rág éppen a bulvárfogazat - vagy éppen kit köptek ki elénk. Tudatosan távol tartom magam ettől a világtól, és szomorú vagyok, amikor azt látom, hogy a legtöbb ember gondolkodását, világképét a Blikk, a Fókusz, a Story meg a többi hasonló sajtótermék tematizálja.

Persze pletykákra, hírekre szükség van, azt sem mondom, hogy régen minden jobb volt. Valóban, a múlt század első évtizedeiben a rikkancs kezében Az Est című lap volt, tele könnyed és/vagy pletykaszagú hírekkel, botrányokkal. De azért én úgy gondolom, Krúdy halála a címlapon jobb, mint VV Zsizsi szájfeltöltése, vagy a médiumon keresztül visszakiáltó hajdanvolt popsztár.

Verve jó?

...a 106 ezer ember aláírásával támogatott népi kezdeményezés vitáját nappal, főműsoridőben kellett volna megrendezni, nem sunyi módon eldugni az éjszakai műszakba. Legalább azt megtanulhatta volna már a kétharmados többség, hogy ha egy vitát megpróbál eldugni a közfigyelem elől, akkor azzal csak fokozza a figyelmet.

A Fidesz, az állam és a családon belüli erőszak - Mandiner

"Talán vissza kellene állítani a családnak, a gyermekvállalásnak a rangját és szerepét. Talán az anyáknak vissza kellene térni elsősorban a gyermeknevelés mellé (Felzúdulás az LMP soraiban. - Dr. Vadai Ágnes: Ó!), és elsősorban azzal kellene foglalkozni, hogy ebben a társadalomban ne egy vagy két gyermek szülessen, hanem három, négy vagy öt gyermek. És akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnénk egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak." - Varga István, Fidesz

A fideszes képviselők szerint ha a nők emancipálódnak, akkor elfogy a magyar - Kettős Mérce

"Egy illúzióval kevesebb - bár a magyar politikától már nem vártam sokat, mégis alul lehet mindig múlni, ami van." - írtam pont egy héttel ezelőtt, bár akkor nem gondoltam, hogy pár nappal utána újabb mélyponthoz fog elérkezni ez az egész népi kezdeményezéses ügy. De mégis, ezt is alul lehetett múlni. Megvallom, én követtem a hétfő éjjeli eseményeket, és rettentően fel voltam háborodva mindazon, ami elhangzott, ahogy történt a téma tárgyalása. Sokan leírták már a véleményüket Varga István minősíthetetlen felszólalásával kapcsolatban, ismételni nem szeretnék, de mégis muszáj ide kapcsolnom a mai bejegyzést. Két okból is.

A zsidó jobbikos balladája

Szegedi Csanádot, a Jobbik EP-képviselőjét beidézték a párt következő elnökségi ülésére. Nem kizárt, hogy felszólítják, váljon meg brüsszeli székétől a BAZ megyei pártelnökséget is betöltő politikus.
Kedden ugyanis Novák Előd, a párt alelnöke a Facebookon felvetette, hogy Szegedinek ott kellene hagynia az Európai Parlamentet. Az ok: azt mondta Szegedi, hogy nem tudta, hogy zsidó, pedig hangfelvétel van róla, hogy már 2010-ben is tudta. Vagyis Novák szerint Szegedi hazudott, és ennek következménye kell hogy legyen.

Az elnökség elé hívatták Szegedit - Index

Szegedi Csanád a Jobbik egyik üstököse volt eddig, sikeres ember, aki egészen Brüsszelig jutott. Ám a múlt közbeszólt, ugyanis kiderült, hogy a radikális párt politikusa felmenői között zsidók is vannak. Ez meg ugye arrafelé nem éppen a legjobb ajánlás, mert hát mégis, néhány kis MOSZAD-ügynök gén elég sokat mindent ronthat a szittya kiálláson.

Ami most Szegedi körül zajlik egyszerre abszurd, szánalmas és nevetséges. És rámutat arra, hogy milyen párt is a Jobbik.

Nem úgy van az, Mr. Grant!

Postára adta a Miniszterelnökség Hugh Grantnek a szükséges tájékoztatást, ami alapján a színész részletesen megismerheti az itthoni médiaviszonyokat – tudatta a hvg.hu Kumin Ferenc nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkár elmondása alapján. 

A Miniszterelnökség postázta a levelet Hugh Grantnek - Mandiner média

Sokkal meggyőzőbb lenne, ha ahelyett, hogy a magyar kormány bizonygatja igazát, egy független újságíró venné védelmébe a magyar médiát – mondta a TV2 műsorában Filippov Gábor politikai elemző azzal kapcsolatban, hogy a Miniszterelnökség elküldte tájékoztatólevelét Hugh Grantnek.

Filippov: Nevetségesnek tűnhet a kormány levele - Mandiner média

Van ez a brit színész, ez a Hugh. Nem a Laurie, ő a House dokit adja, tehetségesebb és még zenélni is nagyon tud, nem, most a Grantről van szó. Az, akinek a tíz-tizenöt éves filmjeit uborkaszezonban az RTL meg a TV2 adja már huszonötödszörre. Egyszer-kétszer nem is rossz a Négy esküvő, egy temetés, a Sztárom a párom, az Igazából szerelem, de ennyiszer?! Meg kicsit unalmas is az, ahogy játszik. 
Szóval ez a Hugh Grant beszólt nekünk, hogy itt nálunk túlzott az állami kontoll, nem jó ez így. Na de mit kell ilyenkor csinálni? Egy leszállóágban lévő színész mond valahol valamit? Segítek: vállvonogatás, legyintés, félmosoly majd felejtés, aztán odafordulás a valódi feladatok felé. Nem ez történt. Levelet írtak, csomagot küldtek neki: "Nem úgy van az, Mr. Grant!"

Olcsó blognak híg a leve

14 óra 10 perckor Napraforgoblog: "Kinek a zsoldosa Ángyán József?" címmel adott ki egy hírt az MTI. A Kettős Mérce kereste a hivatkozott blogot, de nem találta. Nem találta, mert a Google sem ismerte még a blogot, aminek egyetlen bejegyzése ma délelőtt született, a bejegyzés szerzője, napraforgo966 pedig korábban se kommentet, se posztot nem írt a blog.hura. Ezt követően az MTI 16 óra 31 perckor a blog url-jével frissítve újra kiadta korábbi hírét.

  A zöldmezős napraforgoblog Kinek a zsoldosa Ángyán József? című posztja szédületes karriert futott be, nem minden nap lesz MTI-hír abból, ha valami megjelenik egy blogon. A Mandiner blog (és előzményei, az UFi- és a Reakció-blog) esetében például 6-7 év alatt egyetlen ilyen esetet, a 2008-as Sólyom-interjúnkat tudok felidézni. Mivel még a kereső sem találta meg a hírben szereplő, Ángyán Józsefet befeketítő írást, az MTI sem akadhatott rá véletlenül – alighanem emailben kaphatták meg a linkjét.

Napraforgoblog, az MTI-hírforrás – Ilyen ország pedig nincs CCCXXXII. - Mandiner.hu

A Reposzt egy blog. Igaz, még fiatal oldal, de elindulása óta minden nap új poszttal jelentkezett eddig, hét plusz egy szerző folyamatos munkájának az eredménye.
A Mandiner is egy blog, a Kettős Mérce is, a Vastagbőr is. Sokak által olvasott oldalak, rengeteg bejegyzéssel az elmúlt évekből, sok energiával a sorok között.

A Napraforgoblog (így leírva) nem blog. Egy fércmű, egy külön célra összegányolt valami (Ángyán Józsefet, a Vidékfejlesztési Minisztérium volt államtitkárát megvádolandó), ami messze van az előbb említett oldalaktól. Az MTI, mint hírértékkel bíró oldalt említi mégis, ki tudja miért? Ángyán József ügyével, megszólalásaival ebben a bejegyzésben nem foglalkoznék, a Napraforgoblog megjelenése az MTI-nél viszont kifejezetten pikáns témát adott (ahogy az említett "valódi" blogoknak is: itt, itt és itt.)
Az következőkben egy kísérlet következik, hogy vajon mennyi időbe is telik egy új fiktív e-mail-cím létrehozása után egy ugyanilyen blog és rajta egy poszt kreálása.

Facebook diszlájk avagy az állapotfrissítés szabadsága

"Egy körüzenetben figyelmeztettem a munkatársaimat, hogy nyilvános felületeken és fórumokon ne politizáljanak, mert az szerintem nem illik egy közszolgálati újságíróhoz" - nyilatkozta a hvg.hu-nak Belénessy Csaba, az MTI vezérigazgatója, miért figyelmeztette kollégáit. ‎"Nyomatékosan felhívom a Tisztelt MTI-munkatársak figyelmét, hogy nyilvános felületeken és fórumokon ne politizáljanak! A Facebookon sem" – ezt a Belénessy jegyezte körlevelet kapta meg a múlt héten a távirati iroda összes dolgozója.

Eltiltották a politikai kommentektől az MTI-dolgozókat - hvg.hu

A "pörköltírás nagymestere", Örkény, most lett volna száz éves. Ha megérte volna, biztosra veszem, ír egy egypercest a fenti jelenségről. 

Tiltott Himnusz

„Az EHF jogi eljárást indított az MKB Veszprém KC-vel szemben az EHF jogi szabályzatában foglaltak megszegése miatt. Az eljárás indoka: az EHF szabályzata - amint arra korábban több ízben, sajnos eredménytelenül a klub hivatalos honlapján és szurkolói kerekasztal megbeszéléseken felhívtuk az önök figyelmét - tiltja klubrendezvényeken a nemzeti himnusz elénekelését, ezt csak válogatott mérkőzéseken engedi meg.

A Veszprém kéziseit himnuszéneklés miatt milliókra büntethetik - sportgeza.hu

Nemrégen óriási felháborodást váltott ki, hogy a FIFA megtiltotta vallási szimbólumok használatát a pályán. Ezt múlja most felül az EHF, ahogy azt olvashatjuk az MKB Veszprém honlapján

Három éves vagyok. Elkötelezett magyar református

Egyházi óvodák esetében újdonság, hogy az intézmény konkrétan felvételi eljárás keretében vizsgálhatja, hogy a gyermek elkötelezett-e az adott vallás iránt.

Változó jogszabályok az óvodáknál is - Gondola

-Jöjjön be! Neve?
-Sabóóó Tomi. 
-Életkor?
Csend. A kisfiú anyukájára néz. - Három múlt két hónapja - szólal meg mosolyogva az édesanya.
-Jó. Látom papírokból, bili már működik, pszichológus szerint rendben van, kellően érett, már csak a hitvalló életét kell vizsgálnunk, ugye Tiszteletes úr - bólint az Óvónéni a mellette ülő fekete öltönyös, szemüveges emberre. - Tehát, Tomika, ugye jársz templomba. Milyen felekezetű vagy?
Tomi zavarba jön, kicsit jobban szorítja magához a vele lévő színes, plüss dinoszauruszt, egy kicsit közelebb lép az anyukájához. Édesanyja lehajol hozzá, a fülébe súg valamit. Erre elmosolyodik, kihúzza magát, de azért csendesen mondja. -A csijjagosba!

Bárcsak Hunvald csokit lopna!

Két és fél évre javítóintézetbe küldött a bíróság rablás miatt egy 14 éves oroszlányi fiút, aki erőszakkal vitt el egy pár száz forintos csokoládét egy élelmiszerboltból - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.

Két és fél év javító csokirablásért egy 14 éves fiúnak - Kisalföld.hu

Hunvald György MSZP-s volt polgármester a belebegtetett 10-15 év helyett másfél év börtönbüntetést kapott.
Mivel 2,5 évet töltött előzetesben, így a büntetését már leülte, sőt a másodfok után valószínűleg a magyar államnak, vagyis az adófizetőknek kell fizetnie Hunvaldnak a jogtalanul előzetesben eltöltött 1 évért.

Hunvaldot kiköpte a Nagy Elszámoltatás - Vastagbőr

Nem vagyok jogász, nem is akarom azt játszani, hogy az vagyok. Politikus sem vagyok, törvények kitalálója és alkotója. Egy nagyon szomorú és elkeseredett ember vagyok, aki itt él ebben az országban, és híreket olvas.

Mert a fenti két hír elkeserítő és szomorú egymás mellett. Dühít az aránytalanság, az arcátlanság, az abszurd és érthetetlen összkép. Ízlelgessük csak még egy kicsit: hosszabb elzárást jelent, ha egy gyerek ellop egy csokit a boltból, mintha egy választott és felesküdött politikus benne van a köz vagyonának eltulajdonításában, átjátszásában.
Még valami?

Politikuskölcsönző

Gyurcsány Ferenc három napra a miskolci Avas-lakótelepre költözött, mi az utolsón végigkísértük őt. Volt sajtóreggeli, webkettő és szocreál, megoszló vélemények a vizitről, valamint lakossági fórum az egykori pártházban. ... Úgy viszont már mindjárt izgalmasabb lesz a szituáció, ha az egykori szocielnök beköltözik arra a lakótelepre, amely finoman sem szólva a legideálisabb háttérmolinó nyugatos, polgári vízióihoz. Ez már kameravégre való jelenség, úgyhogy mi is végigkísértük Gyurcsány Ferencet a borsodi megyeszékhelyen tett háromnapos vizitjének utolsó állomásán.

Igazságos VV Feri lájkolta Avast - MNO.hu

Szóval, az történt, hogy Gyurcsány Ferenc, egy régebbi ciklus miniszterelnöke és egy újabb párt elnöke, mint a magyar politika David Attenborough-ja, fogta magát, pár társát, és alámerült a vidéki nagyváros paneldzsungelébe, hogy ott közvetlenül tanulmányozza a helyi lakosokat, úgy hogy közben rengeteg kép, film készüljön róluk. Az expedíció sikerrel járt, Ferencék állva maradtak, köszönhetően a gondosan megválogatott, megszerkesztett helyzeteknek.
Ez így nagyon nem jó, mivel azt jelenti, hogy épp ráérő politikusok költözhetnek be a környékünkre ezentúl - sajnos a példa ragadós, gondolom az említett DK elnök is belelendült a dologba (úgy szokta) és barátai, ellenfelei is elkezdhetik az állampolgárlátogatásokat. Retteghetek én is, hogy legközelebb a kisboltba beugorva kell négy teleobjektív között parizert vásárolnom egy épp parkolópályán lévő volt miniszterelnök, vagy valamelyik politikustársa társaságában. Máshogy kellene, fordítsunk a dolgon, válasszon a polgár, kire, mikor és hogyan van szüksége...