Kínos mozdulat

Egyre kínosabbnak érzik a támogatók a West Bromwich Albionnal való együttműködést, szerdán újabb két cég jelentette be: felmondani készül szerződését az angol élvonalbeli labdarúgócsapattal, amely továbbra is játéklehetőséget ad a karmozdulatával közfelháborodást keltő Nicolas Anelkának. A francia játékos kitart álláspontja mellett: ő nem antiszemita.

Anelka miatt újabb veszteség érheti a West Bromwich Albiont - nemzetisport.hu

 

Mikor először olvastam Nicolas Anelka hirhedt karmozdulatáról, és az azzal járó következményekről, rögtön Tiger Woods esete jutott eszembe. A világ legjobb és egyben leggazdagabb golfozójáról néhány éve derült ki, hogy durván csalja a feleségét, mi több, a félrelépésekből gyermek is született. Az eset után nemcsak felesége jelentette ki, hogy elválik tőle, hanem szponzorai, támogatói is sorra jelezték: nem kívánják tovább támogatni a bukott sportolót. 

A bélyeg

Ellentmondásos reakciókat váltott ki a magyarországi zsidóság képviselői körében, hogy Orbán gesztusai ellenére is újabb kritikákat kapott a Zsidó Világkongresszustól. Még a WJC-t Budapestre hozó Mazsihisz vezetője sem ért egyet a nemzetközi lobbiszervezet Orbánt elítélő közleményével. Köves Slomó konstruktívabb hozzáállást várt volna Lauderéktől. Közben Orbán leszögezte: nem lesz kisebbségi kormány feje, főleg nem Jobbik-támogatással.

Zsidó Világkongresszus Budapesten - index.hu

 

 

A helyszín az Egyesült Államok egyik nagyvárosa. A terrorelhárítás szakértői elszántan kutatnak a terroristák után, akik bombát rejtettek egy zsúfolt belvárosi üzletközpontba. Végre megtalálják a készüléket, majd hívják a bombaszakértőt, akinek semlegesítenie kellene a halálos csomagot. A kamera lassan ráközelít emberünkre, aki nyugtalanul vizsgálódik. Vajon mit tegyen? A kék, vagy a piros vezetéket vágja el?  A helyzet pattanásig feszült. Emberéletek forognak veszélyben. Lassan gördülnek a másodpercek, majd a szakértő a bomba felé fordul. Döntött. A piros vezetéket vágja el. És ekkor…

Szegény lelkipásztor panaszai 1. - A szélről bekiabálókról

- Ne térjünk napirendre a fölött, ha "zsidózást", "cigányozást", "katolikusozást" vagy más közösségek elleni gyűlöletkeltést tapasztalunk - mondta nemrég a Szent Margit tiszteletére celebrált misén Erdő Péter bíboros, prímás, az esztergom-budapesti főegyházmegye érseke.
A mondattal teljes mértékben egyet lehet érteni, bár az említett "katolikusozás" nem annyira jellemző, mint a két előbbi etnikai illetve vallási közösség nevének szitokszóként való alkalmazása.

Süket fülek az egyházfői intelmekre - Stop.hu

Azt szokták mondani, hogy Magyarországon mindenki ért a politikához és a focihoz. Hozzá kell tenni, hogy ezen kívül mi vagyunk a tízmillió teológus országa. Ez nem baj akkor, ha építő kritikákat kapunk, javaslatokat a jobbulásra, megerősítést, lehetőséget az együttgondolkodásra, mi, lelkészek és papok. Ilyen is van, jómagam is rengeteg komoly beszélgetésen vagyok túl, értelmes párbeszéden, amiket egyháztagokkal, hívőkkel, vagy egyházon kívüliekkel, sőt ateistákkal folytattam. De sajnos nem csak ilyenek vannak. A tízmillió teológus közt akad egy többszólamú kórus, akik nem a jobbítás szándékával érkeznek.