Adakozni kötelező?

Az MTI alapján több magyar híroldal – köztük a Mandiner is – megírta, hogy a horvát válogatott jótékony célra, a hátrányos helyzetű gyerekeknek ajánlaná fel teljes pénzjutalmát. Eszerint a válogatott 28 millió dolláros – mintegy 7,7 milliárd forintnak megfelelő – jutalmát fordították volna jótékony célra. Az EFE spanyol hírügynökség a Dnevno horvát portálra hivatkozva viszont már arról adott hírt: Igor Premuzic az igazi szerzője a levélnek, amelyet Zlatko Dalic szövetségi kapitány nevében írt. Ebben többek között az szerepel, hogy a válogatott tagjai így akarják felhívni a figyelmet az ország nehéz helyzetére.Premuzic a Facebookon cáfolta a hír valódiságát.

Álhír, hogy jótékony célra fordítaná pénzjutalmát a horvát válogatott – mandiner.hu

 

Olvasom, hogy a világbajnoki ezüstérmes horvát labdarúgó válogatott tagjai jótékony célra ajánlották fel a világbajnokságon keresett pénzüket. Aztán este már azt is, hogy az egész hír tulajdonképpen egy újságírói kitaláció: Igor Premuzic horvát újságíró találta ki az egészet, szerinte ezt kellett volna tenni, így kellett volna elhatárolódni a horvát politikai elittől. Szerinte így viselkedik egy igazi sportember, egy igazi hazafi. Hm: adakozni kötelező?

Isten-szeretet és foci-szerelem

Gratulálok a csapatomnak, az első két meccshez képest is erősebbek voltunk. Jól szervezett védelemmel tudtunk csak versenyképesek lenni. Ezt tudtuk az elején. Próbáltunk labdát birtokolni. De nemcsak a védelmet, hanem a támadást is jól szerveztük meg, szerencsénk is volt, különösen a szabadrúgásoknál- kezdte értékelését Bernd Storck.


Magyarok a zEB-én – index.hu

Talán kicsit jótékony pótszerként hat nemcsak a nemzettudatra és az összetartozásra, hanem az egyháztudatra is a magyarok EB sikere. Egy-két nemzedékkel korábban az egyházban nem volt ildomos sikerről beszélni. A sokat idézett kegyes mondás szerint egy jó igehirdetésre adott volt a riposzt: „mielőtt megdicsértek volna, már az ördög megdicsért téged”. A siker valahogy nem tartozott az egyházi kategóriába. Ezzel szemben a kudarc, közömbösség és minden egyéb a kegyelem tartományába lett utalva. Ugyanakkor ma már megjelent az az igény, hogy ismert személyeket emeljenek egy-egy esemény egyházi arcává, mert az nemcsak píár fogás, hanem a hitelesség és bizonyos mértékig a sikeresség ismérve.

Tényleg, kinek szurkol a Jóisten?

„Miért olyan jók a katolikusok a fociban? Ezt a kérdést természetesen egy angol újságíró, bizonyos Nicholas Farrell tette fel, aki azon kesergett, hogy noha az angolok találták fel a futballt, a katolikusok jobbak benne. Eddig 19 futball-világbajnokságot rendeztek, de mindössze 8 ország osztozik a világbajnoki címeken. Az élen Brazília áll, az idei házigazda, akik 5 alkalommal nyertek,  a második hely Olaszországé 4 végső győzelemmel. Argentína és Uruguay kétszer-kétszer állhattak a dobogó legfelső fokára, míg Franciaország és Spanyolország egy-egy alkalommal. Nem tudom, a kedves olvasónak feltűnt-e, hogy ezek mind katolikus országok, Nicholas Farrellnek ugyanis feltűnt. Németország ugyan háromszor nyert vb-t, de mivel lakosságának csak 1/3-a katolikus, ezért Farrell szerint besorolhatatlan, így az egyetlen egyértelműen nem katolikus ország, amely valaha világbajnokságot nyert: Anglia (ők is csak egyszer, 1966-ban). Vajon miért van ez? – teszi fel a kérdést Farrell, és mindjárt meg is felel rá: azért, mert a katolikusok jobban szeretnek focizni, mint dolgozni.

Kinek szurkol a Jóisten? – /kepmas/mandiner.hu

Kinek szurkol a Jóisten? Humoros a felvetés, már ha arra gondolunk, hogy ő a jóságos michelangelós őszszakállú arc (Michelangelo festménye a sixtusi kápolna mennyezetén!), aki esténként kikönyököl a mennyország ablakába, hogy a sárgolyó ez évi legfontosabbnak tűnő eseményét, a futball világbajnokságot nézze.

Hit és győzelem

Jan Molby a BBC-nek: "A dánok növelték a tempót, egyértelmű. Minél több embert próbálnak előre küldeni. Érezhető, hogy lesz még gól, de nem lehet tudni, hogy melyik oldalon. A portugáloknak kontrákból vannak lehetőségeik."

Az Európa Bajnokság esélyeseiről - origo.hu

 

Folyik az EB. Európa futball-lázban ég. Néhány háziasszony bizonyára a pokolba vagy holland Mars expedícióba kívánná azt, aki kitalálta, hogy kerek bőrbe levegőt fújjanak és az után huszonkét megveszekedett férfi rohangáljon ész nélkül. Mert a foci a legidiótább játék: elrúgja a labdát valaki, aztán fut utána, s mikor eléri, megint elrúgja. De nemcsak ő, hanem rajta kívül ugyanazon a helyen huszonegy ember ugyanezt az érthetetlen dolgot műveli. Erre az őrültségre néhány millió ember még kíváncsi is.

játszani is engedd

A csapatsport, így a futball is fontos iskola a másik ember, a sport-ellenfél tiszteletben tartására való nevelésben, az egész csapat javát szolgáló egyéni áldozatkészségben és a csapatban lévő minden pozitív adottság értékelésében

A Szentatya üzenete a futball-Európa-bajnokság alkalmából -  magyarkurir.hu

Tegynap este elkezdődött a foci EB.

Tudom, hogy az elmúlt napok komoly blog-témái mellett (személyes gyász, nemzeti gyász, emlékharang, magyarságtudat, zsidógyalázás, katolikus/református dogmák és ökumené, ...) talán komolytalannak tűnik a témafelvetés, de én őszintén örülök most az európabajnokságnak.

Pedig nem vagyok egy football fan...