A zabálás perspektívái

Az emberiség egyre többet zabál. Nemcsak azért, mert folyamatosan növekszik a bolygónk lakossága, hanem azért is, mert az egyes országok gazdasági fejlődésével a lakók szokásai is átalakulnak: egy emberre vetítve is egyre nő az élelmiszer-fogyasztás…

A cambridge-i Anglia Ruskin Egyetem kutatói most lemodellezték, hogy ha a jelenlegi trendek folytatódnak, és semmit nem teszünk a tragédia megelőzése érdekében, akkor 2040-re összedől az emberi társadalom.

A kataklizmát élelmiszerhiányok fogják okozni, amik az elkövetkező években egyre gyakoribbak lesznek, a harmincas évek végére pedig a bolygó jelentős részére kiterjednek majd. Ekkorra a világ élelmiszer-termelése és az élelmiszer-kereslet olyannyira elszakad egymástól, hogy az már politikai és gazdasági rendszerek bukásához is vezethet.

Meddig tartható fenn a jelenlegi jólét? – 444.hu

A mindennapi reklámözönben, amelyben élelmiszer áruházláncok arról győzködnek, hogy milyen olcsón lehet hozzájutni élelemhez, nehezen hihetők azon prognózisok előrejelzései, amelyek a belátható időn belüli élelmiszer válságról szólnak. Nehéz elhinni, mert ma több mint megfizethető az alapélelmiszer. Annyira olcsó, hogy nem éri meg termeszteni családi kiskertekben, mondják sokan, mert a belefektetett munkával együtt sem lehet hasonló áron előállítani a terméket. Hogy miért van ez így, külön történet.

Föderális Ukrajna?

Mindenekelőtt Ukrajna keleti és délkeleti részeiből egyre erőteljesebb hangok érkeznek az ország föderalizációs átalakításának igényéről. Eddig minden ukrán elnök – Janukovicsot is ideszámítva - egyetlen központi hatalom létezésében gondolkodott. Ebből eredtek a régiók elégedetlenségei.

Az esetleges föderalizációs irányba való elmozdulás párbeszédéhez való impulzusokat egy új kezdeményezés, Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter javaslata jelenti.

Kissinger négy javaslata az ukrajnai válság megoldására – spiegel.de

Európa nagyhatalmait és az Amerikai Egyesült Államokat jobban érdekli az ukrán-orosz konfliktus, mint azt mifelénk a hírcsatornák jeleznék. Nem véletlenül, mert ott nemcsak a nagyhatalmi érdekek érvényesítése van terítéken, hanem a második világháborút lezáró békeszerződések és az általuk garantált egyensúly megbomlása is. Ezért sem akart hallani senki az Európai Unióban a status quo megbolygatásáról, s benne legkevésbé a nemzetiségi problémák uniós szintű kezeléséről. A délszláv háború idején a tagországi kiválást sem támogatták némely nyugati államok, miként az első próbatétel, Németország egyesítése egyenesen az angolok és franciák ellenkezésébe ütközött.