Oké, nem oké

„Elnézést kérek minden tisztességes diáktól, aki mindenféle másolás, súgás vagy más trükközés nélkül képes volt elvégezni az egyetemet. Őszintén csodálom önöket.” – Igor Matovič szlovák miniszterelnök

Új Szó online: Ezúttal Matovič került a plágiumbotrány középpontjába – lemond, ha teljesítette ígéreteit, 2020. július 16.

Amikor a szlovák kormányfő utoljára a magyar hírekben szerepelt, olyan pozitív színben tűnt fel, ami ritkán fordul elő hazánkban szomszédos állam kormányfőivel. A trianoni békediktátum százéves évfordulója alkalmából száz felvidéki magyar közéleti szereplőt hívott a pozsonyi várba, elnézést kért és együttműködést ajánlott. S jóllehet, a máig érvényben lévő benesi dekrétumokról kitérő választ adott, az embernek az az érzése támadt, hogy még annál is jóval tovább ment, amit egy szlovák, szerb, pláne román vagy ukrán kollégájától elvárt volna az, akinek családjában komoly traumákat okoztak az elcsatolást követő atrocitások.

Cui prodest?

„Igor Matovič kormányfő megemlítette például a kettős állampolgárságot érintő enyhítést…”

Szlovákia enged a kettős állampolgárság ügyében – Tóth Balázs, index.hu, 2020. április 19.

 

„…csak azt szerethetjük igazán, azt a teret, azt a népet, amelyet átéltünk, amelynek a velünk való közösségét érezni tudjuk.” – írta Szerb Antal 1939-ben. Meddig tart ezeknek a szerethető közösségeinknek a határa? Ameddig empátiánk érzékeny idegszálaival még elérünk? Tudunk-e még egy közösség iránt úgy érezni, ahogy barát, példakép, tanítvány, vagy szeretett családtag iránt?

Hol húzódhatnak ezek a határok? Meddig kell őket komolyan komolyan venni, és hol kezdődik az, amit már csak szlogenek szintjén említhetünk? „Rövid fohász után igyunk a békére” – mondja Bill Murray az Idétlen időkig-ben (Groundhog day, 1993). No, nem azért, mert a világbéke a szívügye, hanem azért, hogy kolléganőjéhez végre közelebb férkőzhessen. Jól megfontolt számításból csupán.

Provokáció

„A helyiek akaratát semmibe véve felavatták Ľudovít Štúr szobrát Párkányban. Az önkormányzatot megkerülve állami parcellán áll a szobor, amihez egy magyar vezetésű minisztérium is hozzájárult.”

Mózes Szabolcs: Így építenének nemzetet a szlovákok Esztergommal szemben (Mandiner, 2019. május 12.)

Talán nem teljesen független a közelgő EP választásoktól az, ami a közelmúltban két szomszédos országban, Szlovákiában és Romániában történhetett. A szlovákiai himnusztörvényről éppen egy hete írtunk a Reposzton. (Az unió felé kacsingató ukrán nyelvtörvényről is jelentkeztünk nemrég egy visszafogott blogbejegyzéssel.) Romániában egy első világháborús katonatemetőben levezényelt, durva önkormányzati beavatkozás sértette okkal-joggal az ott élő magyarságot.

D.a.c.

„(A szlovák parlament házelnöke) nem számított ugyanis arra, hogy a zord idő ellenére az ablaka alatt tüntető, a viharos szélben és kellemetlen esőben is sziklaként álló mintegy ezer fős magyarság ilyen méltósággal, ilyen felemelően, ilyen határozottan és világosan képes a világ értésére adni, hogy NEM, ELÉG VOLT. A himnuszunkat nem adjuk, és nem adjuk a magyar szimbólumaink szabad használatának jogát sem. Megy ez pártszervezés nélkül is.”

Király Zsolt: Köszönet Danonak és Bugárnak! Segítettek elérni a magyar összefogást (Körkép.sk, 2019. május 6.)

Ma hajnalban írt a fenti sorokat Király Zsolt, a felvidéki Körkép hírportál alapító főszerkesztője a tegnapi pozsonyi tüntetésről. De mi ez a himnusztörvény?

Európa, Európa

„Amikor megtámadtak, azt hittem, rosszabb nem történhet velem. Durván bántalmaztak és megaláztak, mégis ma, csaknem hét év után azt kell mondanom, hogy mindazon szörnyűségek közül, amelyeket azóta elkövettek ellenem, még az volt a legkönnyebben feldolgozható” – fogalmazott Malina Hedvig.
Bauer Edit és a szintén néppárti, fideszes Gál Kinga EP-képviselő a meghallgatást követően kiadott közleményében úgy fogalmaz, hogy az eset már túllépte a kisebbségi jogok sérelmének kategóriáját, egy uniós polgár alapvető emberi jogainak lábbal tiprásáról van szó.

európai segítséget kér Malina Hedvig - szatmári monitor

 

Huszonegyedik század, Európai Unió. Egy magyarul beszélő szlovák állampolgárt fényes nappal brutális módon megvernek. Az ok: magyarul beszélt. A brutális támadás után néhány héttel a szlovák miniszterelnök közölte: a sértett valójában csak kitalálta az egészet, senki nem támadta meg, senki nem verte meg, ő okozott magának sérülést. Az eset után a bántalmazott hölgy ellen indult eljárás hamis tanúzás és a hatóságok félrevezetése miatt. A legújabb fejlemény, hogy Malina Hedvignek április 30.-án elmeorvosi vizsgálaton kell megjelennie. Közben az emberi jogokra máskor oly kényes, magyar ügyekben mindig és azonnal fellépő nemzetközi sajtó, karöltve az európai politikusokkal vagy éppen az amerikai nagykövet asszonnyal, mélyen hallgatnak. Amikor magyart vernek, akkor mélyen, cinkosan hallgatnak. Mert magyart verni szabad.

Európa, a béranya

Gyors egymásutánban négy szlovákiai magyartól is megvonták szlovák állampolgárságát az utóbbi hetekben. A szlovákiai magyar sajtó Boldoghy Olivér, Gubík László és Dolník Erzsébet mellett a 99 éves Tamás Aladárné ügyétől is visszhangzott. A szlovák sajtó azonban többnyire hallgat.

Egyszerre léptek a szlovák hivatalok- bumm.sk

Míg a drága béranya, az unió így elfoglalja magát a bioélelmiszerekkel, meg a nagy művel, a gazdasági csoda-Eintopf-fal, addig nincs ideje hát a kisebb gyerekekkel törődni. Nem ér rá a szlovák államra sem odafigyelni. Kis gyerek amúgy is, nagy bajt nem tehet, gondolja a béranya. Megfosztja kettős állampolgárrá vált lakosait a szlovák állampolgárságtól? Ugyan kérem, mi ez a mohóság amúgy is? Kettős állampolgárság? Nem elég egy?