Teendőink utolsó órákban

Mindez azért jár mostanság az eszemben, mert fogyatkozik a magyar: tavaly kisvárosnyival lett kevesebb, már nem tízmilliós a nemzet. És öregedik is. (…) A magyar népfogyatkozás mérséklésében a fokozatosan tagolt és szelektált befogadás is segíthet.

Bevándorlás: ami elfogadhatatlan - és amin a közös jövőnk múlik - valasz.hu

 

Arra azért érdemes odafigyelni, amit Sárközy Mátyás ír. Nemcsak azért, mert aki olvassa a Heti Választ, az tudja, hogy érdekes témákkal foglalkozik, hanem azért is, mert Angliában élő magyarként más nézőpontból képes rálátni bizonyos eseményekre. Így van ez most is, amikor Magyarország legfontosabb, legéletbevágóbb problémájáról, demográfiai katasztrófahelyzetéről ír, pontosabban arra kínál egyfajta megoldást. Még csak nem is ördögtől valót. 

Három képről, érintettség okán

Olvasónk a Keletinél fotózott le több, migránsoknak szóló tájékoztató plakátot, amelyen praktikus információk mellett alapvető kifejezések is szerepelnek németül, angolul és arabul. Például azt is felírták a plakátokra, hogyan kell németül a jogaikat követelni: a „köszönöm” csak ezután, a legvégén jön. A plakátokon a Welcome to Europe nevű szervezet logója látható.

Amit egy migránsnak először tudnia kell németül: „Jogom van...” - mandiner.hu

„Őszintén sajnálom a történteket. Csak mostanra tudtam összeszedni annyira magam, hogy írjak. Gyakorlatilag sokkos állapotban vagyok attól, amit csináltam és attól, amit csináltak velem.

László Petra: Őszintén sajnálom a történteket - mandiner.hu

Tiszta pesti vilájet: kollégánk tegnap esti fotóján a II. János Pál pápa téren táborozó menekültek éppen imára borulnak.

Ilyet se látott még: iszlám imaszertartás a volt Köztársaság téren - valasz.hu

 

Persze, választhattam volna három másik képet. Vagy négyet. Vagy többet. Vagy egy videót. Választhattam volna a szír gyermek képét, akit holtan sodort partra a tenger, vagy amikor Mamma Merkel szelfizik egy szír menekülttel, esetleg azt, amikor szőke német lányok „Welcome Refugees” felirattal köszöntik a menekülteket. Mindegyik kép üzenet, mindegyik kép beszédes, mert mindegyik kép mi vagyunk. Érintettek vagyunk. 

Oh, oh

Politikus megfenyegetése nem először fordul elő az utóbbi másfél évben egyre erősödő menekülthullámmal összefüggésben, de politikust célzó erőszakcselekményre még nem volt példa. Az erőszak azonban így is szinte mindennapossá vált Németországban.

Bevándorlás Németországba – 444.hu

Nemrég levelet váltottam egy német ismerőssel, aki az írása végén idézete a német sajtóból vett értesüléseit, miszerint Magyarország kerítést épít. A sajtó tálalását, legalábbis, ami az elektronikus médiát illeti, ismerem, a hír lecsapódását pedig egy német lélekben két szó jellemezte: „… oh, oh.”

Ha a bőrödön érzed

Én amondó vagyok, hogy emberként kell viselkedni, és erőfeszítést, ha úgy tetszik, áldozatot kell hozni. Embertársainkért. Ha valakinek úgy könnyebb, a menekültek is Isten arcmását hordják magukon. Csak az irgalmas lehet kemény. Csak aki emberből van. 

Gyurcsány Ferenc – A menekültek segítéséről – facebook/mandiner.hu

Hiába, rövid az emlékezet. Nem szeretnék már az elején a múltba révedni, de nagyon előttem van a kép, amikor 2004 december első napjaiban egy televíziós vitában Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként a mellette álló két határon túli magyar, az erdélyi Tőkés László és a vajdasági Ágoston András érvelése, kérelme, már-már esdeklése ellenére is kitartott a határon túli magyarok állampolgárságát célzó népszavazáson a „külföldiek”, amúgy tudatukban, nyelvükben és kultúrájukban is magyarok állampolgárságának megadása elleni retorikájában. El is bukott az a népszavazás. Nem, nem a múltat akarom felidézni