Nem leszek

Minden csodálatom azoké az embereké, akik ezt a hivatást minden ellenszél ellenére is ép lélekkel és elmével, szakmai korrektséggel és el nem múló lelkesedéssel művelik. Nálam ugyanis eljött egy adott pont, amikor be kellett látnom, hogy én nem vagyok egy Don Quijote, ezzel a sokmindennel nem tudok egyedül megküzdeni; elvesztettem a lelkesedésem, már nem volt kedvem a prédikációkra készülni, egyre gyakrabban mondtam közhelyeket a szószékről, mert nem végeztem el azt a lelki munkát, amely az Ige mélyebb megértéséhez kell (...). 

Gyöngyösi Csilla: Requiem egy munkahelyért - plakatmagany.transindex.ro

 

Nem leszek többé lelkipásztor – szerintem nincs olyan lelkész, akiben ne vetődött volna fel akár csak egy pillanatra, hogy felhagy a lelkészi szolgálattal. Családi, életvezetési válság, vagy az egzisztenciális helyzet, a tovább lépés lehetetlensége, meg nem értettség – bármi vezethet oda, hogy egy lelkész azt mondja: nem folytatom többé. Nyilván minden korszaknak, lelkészi generációnak vannak a lelkészi léttel szakító tagjai, mégis, mintha az utóbbi időben rengeteget hallanék, olvasnék a lelkészek kiégéséről, válságáról, adott esetben a lelkészek pályaelhagyásáról.  Talán azért van ez így, mert több a nyilvános fórum, a megszólalási lehetőség, talán azért, mert kevésbé tud a fiatalabb lelkészgeneráció helyt állni, esetleg azért, mert napjainkban jobban előtérbe kerül ez a kérdés a világi foglalkozásokban is? Azt hiszem, ez egy hihetetlenül összetett probléma – nem is veszem a bátorságot, hogy egy blog keretein belül megpróbáljak válaszolni. Csupán egy szempontot szeretnék hozzáadni a válaszhoz. Talán létezik jó válasz.