Balczó András, a háromszoros olimpiai aranyérmes, tízszeres világbajnok öttusázó, a Nemzet Sportolója ma tölti be 75. életévét. A pályafutása befejezése után róla készült film, a Küldetés a reveláció erejével hatott. Napjainkig majd' háromezer közönségtalálkozón vett részt. Meggyőződése szerint él: a boldogság nem függ a sikerességtől. Isten éltesse, Balczó András!

Hetvenöt éves a Nemzet Sportolója - nemzetisport.hu

 

Az Olimpiai Bajnokok Klubja és a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület közös csütörtök esti, budapesti rendezvényén az ünnepeltet - az 1969-es budapesti világbajnoki győzelmét felidéző kisfilm levetítése után - többek között Schmitt Pál olimpiai bajnok, volt köztársasági elnök, Simicskó István sportért felelős államtitkár, Szabó Bence olimpiai bajnok, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, Nébald György ötkarikás aranyérmes, az Olimpiai Bajnokok Klubjának elnöke, Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes, valamint az öttusa-szövetség több képviselője - köztük a szövetségi kapitány Pálvölgyi Miklós - köszöntötte.  

A hetvenöt éves Balczó Andrást ünnepelték - mob.hu

 

Egyébként lehet élni hit nélkül is. Emberek százai, ezrei, tízezrei hit nélkül tapossák a hétköznapokat, élik a megszokott, megkeseredett, vagy éppen irigyelt, csodált életüket. 

A héten Budapesten jártunk, „turistaként”. Budai vár, Halászbástya, Hősök tere, Vörösmarty tér, Margit sziget – rengeteg külföldi, angol, olasz, német, spanyol kifejezés, mondat keveredik a levegőben. Az egyszeri magyar ember pedig irigyli őket, mert a külföldieket, különösen az amerikaiakat irigyelni szoktuk. Mert ők magabiztosak. Mert ők gazdagok. Mert ők megtehetik. Mert ők amerikaiak. (Éljen Hollywood!)

A Halászbástyánál kémleljük a túloldalt, ők közben jóízűen ebédelnek. Nem az árlistát nézik aggódva, nem a táskájukat dugdossák feszengve, hanem kedélyesen beszélgetnek, s úgy kanalazzák az ételt, szürcsölik a bort. Boldog emberek.

Van egy közeli barátom, aki pszichológus. Amerikában. Állítólag a világ legszebb városában él és dolgozik. (És tényleg.) Azt gondolná az egyszeri magyar honpolgár, hogy egy olyan országban, ahol mindenki tökéletes fogsorral tökéletesen mosolyog, ahol minden nagyszerű, ott a pszichológusok éhen halnak. Nos, az én drága barátomnak tele van a naptára. Olyannyira, hogy minden reggel korán indul és minden este későn érkezik, és nincs ideje szabadságra menni, annyi a segítségre szoruló ember. Családi drámák, nyomorúságot látott, összezavart gyerekek, előre tönkrement, remény nélküli sorsok. A hétköznapok szürkeségével szembenéző, iránymutatást, jó szót szomjazó tévelygők. A bőségbe belezavarodott, mindent átélt, mindenen keresztülment bálványozottak. 

  Sétálunk az Andrássy úton, fiatal lány jön velünk szembe. Gyönyörű, szőke hajzuhatag, szemeit drága napszemüveg takarja, lábán divatos, csillogó szandál. Arca csupa mosoly, elegáns illata mindenkit magával ragad. Siet. Találkára igyekezhet, kedvese már várja. Előtte az élet, előtte a jövő. Csak megmaradjon ez a mosoly, csak ne múljon el ez a báj és elegancia…

Ülünk az autóban, egy hajléktalan árulja a Fedél nélkül-t. Az arcába nézek, tekintete mindent elárul. Vajon mi történhetett? Szerette az édesanyja? Megölelte? Vajon az édesapja mire tanította? A nagymamája valaha imára kulcsolta a kezeit? Miért siklott ki az élete? Ha lett volna ereje nemet mondani…Ha másként alakulnak a dolgai…Ha más barátai vannak…Elmegy mellettünk – vajon vele megy a remény?

 Este villamossal utazunk, mellettünk fáradt arcú nyugdíjas bácsi bámulja az utat. Egyszerű nadrágja, tisztes, fehér inge, munkás, dolgos kezein megnyugszik a szemem. Egy élet áll a háta mögött. Rákosi és Kádár, Csepel, május egy, ingyen virsli, ingyen sör, népszava, Kossuth cigaretta, múlt és lemondás, kézlegyintés, beletörődés. Nem is lehet másképp...?

Hit nélkül senki sem lehet kedves Isten előtt. Mindegy, hogy jólét vagy nélkülözés, mindegy, hogy odaát vagy idebent, vidéken vagy Pesten, hamvasan vagy deresen. Hit nélkül lehetetlenség. „Akarsz, egetostromló akarattal, S a lehetetlenség konok falán Zúzod véresre koponyád.” (Reményik Sándor)

Pedig lehetne másként is. Fiatalon és idősen, itt nálunk vagy ott nálatok, gazdagon vagy szegényen, a túlparton vagy idehaza. 

 „Hiszem, hogy Istennek célja van velem. Amikor futok, érzem, hogy kedve telik bennem. Ha győzök, őt dicsőítem.” A Tűzszekerek című filmben Eric Lidell skót olimpiai bajnok sportoló szájából hangzanak el ezek a szavak, és ugyanezt mondja Balczó András is: “Az embernek nem sikerre van szüksége, hanem állapotra, amit úgy lehet kifejezni: békesség. Olyan állapotra, amelyben nincs félelem, nincs tanácstalanság. De szavakkal ezt nem lehet átadni, bele kell kerülni.”

Csak az gondolkodik így, akinek hite, küldetése van. A hit ugyanis nem érzés, nem vallásoskodás, nem évszázados, megszokott keretek követése. A hit azt jelenti, Neki célja van velem, én pedig vágyom belesimulni az Ő akaratába. Így lesz teljessé, így válik értelmessé a létem, így lesz békességem. A hit szárnyalás, elmondhatatlan energia, kibeszélhetetlen öröm. A hit: küldetés. Ezzel a küldetéssel élni: maga a teljesség. 

Mert lehet hit nélkül, küldetés nélkül is – én azonban a hitet, a küldetést választom.

Isten áldja meg Balczó András olimpiai bajnok öttusázónkat, a Nemzet Sportolóját küldetése teljesítésében. 
 

Hozzászólások