Van, akinek sok a pénze, és hobbiból turkál a használtruha-üzletekben, míg több százezren olyan kis pénzből élnek, hogy csak innen tudnak öltözködni. Az Unió statisztikai hivatala szerint Magyarországon a legolcsóbb a ruha.
Mein Tod ist neunzig Minuten vorgerückt, mondja fiam, ami kicsit ironikusan annyit tesz: Kilencven perccel közelebb vagyok a halálomhoz. Persze, még kilenc perce sem vagyunk a turkálóban, de a fiatalember addigra kimerítette a Görögország-megsegítésének-financiális-nehézségei témát, és most szívesen kifordulna az üzletből. Annál is inkább, mert közben olyan cseverészés folyik odabenn, ami egy kamaszgyerek rémálma: Tök cuki ez a ruha. Mit főzöl ebédre? Hétvégén kibírhatatlan volt a strand. Nem mondod?!
Pedig rengeteg hölgy számára élvezetes a „turkálás”. Régen is voltak ilyen üzletek, bár közel sem akkora számban, mint az utóbbi években. Gyerekkoromban azt mondták: „Ezt Turkesztánban vettem”. Most már egyszerűen „turi” a neve, ami humorban és nyelvi kreativitásában azért messze elmarad fennkölt keleties megnevezéstől. A second hand- ruhaüzletek virágzása nem csak nálunk jellemző, a nyugati világban is felfedezték. De mi a titka?
Elsősorban nem mindig az alacsony ár miatt vásárolnak előszeretettel ilyen üzletekben. Egyrészt sok esetben újonnan is megvehetnének bizonyos termékeket hasonló áron, nem hiába szenvednek szegény bangladesiek… Vannak rendkívül olcsó turkálók, ahol visszaköszön a nyolcvanas évek világa a lila-zöld színű suhogós melegítőkkel, de ma nem ez a jellemző. Bizonyos esetekben a bolti cédula is ott lóg a ruhákon, s a legújabb divat darabjai megtalálhatóak. Ezt egyes üzletek, főként, ahol válogatott ruhadarabok vannak, elég magas áron nyújtják. Az emberek mégis turkálnak. Ennek egyik oka, hogy reménység van a jó minőségű, és különleges ruhadarabok megkaparintására. A stílusok és ruhatípusok kavalkádjában mindenki találhat olyant, amit esetleg egy normál ruhaüzletben meg sem lel.
A turkálás időnként öröm is. Amikor egy drága butikban szédülve jár a vásárló, mert minden rendkívül drága, ugyanakkor legszívesebben egy rakás holmit megvásárolna, ha tehetné, addig a turkálóban az a kellemes élmény éri, hogy az átkeresgélt tonnányi ruha mind ronda, kivéve azt az egyet, amit végül sikerült megkaparintani. A kincskeresés mentalitása ez. Keserűen szólva: nem csak álmodik, de vásárol is a nyomor. Eredetit, egyedit, olcsón: uraságtól levetettett. Vagy kövér tulajdonosét, aki rendre egy számmal kisebbet vásárol, hátha még belefogy. Tovább is van, mondjam még? A lényeg, hogy a turkálás össznépi társas, főként nőknek, de egyre több férfi is megfordul az üzletekben. Amikor pedig tizenkettedikes nagyfiúk turkálóban szerezték be a szalagavatóra a bolondos tánchoz a szoknyáikat, óriási sikerélményük volt. 500 forintért szert tettek márkás szoknyákra! Álmodik és nevet a nyomor…
Azért a legviccesebb mind között a csornai second hand üzlet, amit mindig le akartam fényképezni, de olyankor nem volt kéznél a gépem. Helyettem megtette ezt a 444 fiatal bloggere. A városból kivezető körforgalomnál található a „Nemzeti turkáló”. Hogy-e név mit takar a valóságban, még nem teszteltem, de sokat sejtet. Érdemes lenne a következő szlogennel hirdetni, gazdasági és társadalmi összképet is nyújtva egyben: „Egy nemzet turkál itt.”