Egy amerikai ügyvéd, Justin Renel Joseph beperelte a Metropolitan Múzeumot számos reneszánsz és barokk festmény miatt, mert szerinte azok „rasszisták”. „Árjaként” ábrázolják Jézust és ez számára „személyes megpróbáltatást” okozott. 

„Rasszista” lehet a szőke kis Jézus - magyarhirlap.hu

Hiába a pártállam idején szerzett rutinunk, az ostobaság diszkrét bája megint arra emlékeztet, hogy ami megszokhatatlan, az megszokhatatlan. Pedig úgy vagyunk már itt ádventben, hogy meg sem rezdülünk, ha különböző érzékenységekre hivatkozva (kivéve a miénket) ráteszik a tiltást a karácsonyfára, a betlehemesre, a karácsonyi énekekre, a szent szülepárra, a háromkirályokra, a pásztorokra, az angyalokra, s mellesleg a mikulásra is (mégha ő nem is karácsonyi, de mindenképpen szezonális!) Egyszóval, tudjuk mi keresztyén sztoával figyelni ezt az ünnepek előtti zajgást, és ostobaságot látván sem tántorgunk csüggedés és dühöngés között. Csakhogy, a nemzetközi helyzet fokozódik.


Most nem valami helyi hatalmasság (polgármester, igazgató, intézetvezető,  bevándorlási hivatal, miniszter, politikus, vagy papnak, netán püspök/nő-nek álcázott árnyékemberke) sunyi  akcióját szellőzteti a média, hogy fokozza bennünk az adventi adrenalint. Nem. Most valami más van itt. Justin Renel Joseph úr, nyilván nem véletlenül, ádvent kezdetére (november 30) időzítette bírósági keresetét,melyben azt követeli, hogy a new yorki Metropolitan Múzeum távolítson el a kiállító térből négy középkori, ám személyére nézve sérelmes festményt, melyek rasszisták, mert amint a keresetből megtudjuk, a „zsidó leszármazású Jézus Krisztus történelmi és közéleti alakját szőke, fehérbőrű, árja férfiként ábrázolják, annak ellenére, hogya közel-kelet ezen régiójában Kr.e. 1 és Kr. u. 33 között, egy zsidóként született felnőtt férfi genetikailag nem bírhatott ilyen jellegzetességekkel (szőke haj, fehér bőr és egyéb árja vonások), és annak ellenére, hogy a Jézus Krisztusról szóló történeti feljegyzések úgy írják le őt, mint akinek göndör haja és bronz színű bőre volt. Panaszos 33 éves, két-rasszú, zsidó és afrikai származású férfi. Panaszosnak fekete göndör haja, bronzszínű bőre van, és keresztény....”  Márpedig, ha Jézus Krisztust  szőkének, fehérnek, árjának festik meg, az azt jelenti, hogy csak ilyenként tudják elfogadni, ezzel viszont minden göndör-fekete, bronzbőrű nem-árja elfogadása sérül. [A teljes bírósági kereset itt olvasható.]

Legyünk azért óvatosak! A hosszadalmas keresetből arra is lehet következtetni, hogy beugratásról van szó. De engedjünk inkább rossz érzésünknek: ez a kereset bizony, a kínai kulturális forradalom ideológiáját idézi az 1960-70-es évekből, amikor pusztítható és pusztítandó volt minden, ami régi. Persze egykor, kínai módra, ezt is számokba rendezték – ez volt a „négy régi”: a régi eszmék, a régi kultúra, a régi szokások és a régi magatartás. (De énekelték mifelénk is eleget: a múltat végképp eltörölni…!)                                                                                                                                                                                                                 

Mondhatná valaki, hogy nem kellene ennyire érzékenynek lenni!Ez itt csak a mellénézés, a pareidola érdekes esete. [A pareidola kifejezés azt jelöli, amikor egy vizuális jelenségbe, tüneménybe belelátunk valamit, amit az nem jelöl, pl. egy felhőalakzatban vallási tartalmú üzenetet látunk, mert úgymond egy angyalt, vagy Szűz Máriát, vagy éppen Jézust mutatja.] Jospeh úr a régi képekbe a rasszizmus aljas mesterkedését látja bele. És perel. A pareidola ekként nála kulturális paranoiával egészül ki. De ha Joseph úr (ott messze, a mindent perlő, mindenre jogot-törvényt hozó Amerikában) érzékeny lehet néhány középkori képre, nekem is érzékenynek lehet (sőt, kell) lennem itt Közép-Európában, minden paranoia nélkül. Amikor egy svéd püspöknő, mások érzékenységére hivatkozva, eltávolítani javasolja a keresztet egy keresztény templomból, nekem erről (ti. a kereszt elvételéről) hadd jusson csak eszembe az egyházüldözés. (Meghagyom, a püspöknő tapasztalatból tudhatja, csodás karriert lehet befutni a mássággal, miért ne lenne hát megértő úgy általában is, ez végül is egy életpályamodell.) Joseph úr keresetével azonban fokozódik a nemzetközi helyzet. Mert nem valami új dolog nevében törölné a múltat, hanem,úgymond, az eredeti nevében követeli a kevésbé eredeti megsemmisítését. Szerinte csalás Jézust fehérbőrűnek, szőkének, árjának ábrázolni – mit több, rosszindulatú csalás, a fehér felsőbbrendűség gonosz hamiskodása a nemfehérek megalázása végett. Pár éve ádventben még azzal bódítottak minket a főokosok, hogy Jézus nem is létezett. Most meg az a hír, hogy ha nem úgy nézett ki, mint Joseph úr, akkor csakis csalás lehet a dologban, mégpedig rasszista indíttatású. Persze, az egészben csak utóbbihoz (ti. a rasszizmushoz) értenek igazán az amerikaiak, a többi (az egész ostobaság) egyetemesen emberi. Jézust festegetni kirekesztő céllal? Ellopni, mintha valami civilizációs talizmán lenne? Jaj, tudnék sok  száz kérdést feltenni... De hadd vigyem másfelé a szót.

Régebben egyáltalán nem izgattak fel ezek az adventi-karácsonyi heccek. Amikor például, Sáregresen, a templomban, karácsony estjén, az ünnepség alatt a kis Kótai meg a Kovács gyerek felgyújtotta a karácsonyfát, nem gondoltam ellenséges indíttatású merényletre. Ügyetlenek voltak a kölykök. Amúgy pedig, minket, reformátusokat nem rendítenek meg különösebben a jelképek-képek körüli idegeskedések. Főleg, ami a festményeket illeti. Tisztán vallási szempontból (hangsúlyozom: vallási szempontból!) számunkra közömbösek a képi kiábrázolások, nem olyan fontosak, ámbár, olykor veszélyessé válhatnak, ha az esztétika tartományábából kilépve másféle rangot és jelentőséget kapnak.De valahogy úgy forog mostanában a világ, hogy a kevésbé fontos dolgok (egy kép, egy betlehemes, egy karácsonyfa, egy szimbólum) egyre fontosabbá válnak. Elvesztésük ugyanis lényegvesztésre utal, eltávolításuk a lényeg feladását jelzi, betiltásuk sérelmező indíttatású, hiányuk ürességet támaszt. Joseph úr keresete csak látszólag afféle rasszista vissza-sajátítási kísérlet, valójában semmi köze az úgynevezett faji-történeti pontossághoz. Éppenséggel ellenkezőleg, azt a szándékot tükrözi, hogy az utat a másikhoz emberhez nem Krisztuson keresztül találjuk meg, hanem valamiféle absztrakt egyetemesség révén. De efféle egyetemesség nincs, az egyetemes mindig konkrét. Még a Jézus-ábrázolás tekintetében is. [http://www.beliefnet.com/columnists/buzz/20-faces-of-jesus-from-around-the-world]

Jospeh úrnak sok országban, sokféle rassz okán, sokféle Jézus arcot kell majd betiltatnia, ha ugyan nem akar mindenhonnan kirekesztett és sehol el-nem-fogadott lenni! Hát, fel, barátom! De én azt mondom, hogy az Istentől elszakadt ember csak győzni tud a másik ember felett -, vagy behódolni neki. Isten nélkül nem marad számunkra más csak barát és/vagy ellenség – vagyis a háború. Ezért kellett eljönnie Krisztusnak, hogy legyen egy harmadik, aki testvér. Ez a harmadik – ez a tertium quid (Tertullianus) – ez az Istenember. És mindaz, ami őreá mutat, hozzá vezet, még ha véges is, éppenséggel a végtelenre mutat, a végtelenhez vezet. Ami rámutat, csak útjelző, s nem maga az út, még kevésbé a cél. Jospeh úr keresete fölös igyekezet. Mert nem foszt meg minket a céltól, csupán meddő kitérőkre késztet. Boldog, aki nem megy be a mellénézés ostoba zsákutcájába.

Hozzászólások