Az éppen csak megkezdődött 2020-ban emlékezünk majd a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulójára. Ebből az alkalomból Jeszenszky Géza történész, volt külügyminiszter és nagykövet a Válasz Online-nak írt történelmi esszéjében eljátszik a gondolattal: milyen feltételek mellett maradhattak volna meg legalább a magyar többségű területek? „A történelmi ország ilyen módon, ilyen határokkal történő elvesztése elkerülhető lett volna” – szögezi le Jeszenszky Géza…
Jeszenszky Géza: Így kerülhettük volna el Trianont: idén 100 éves a katasztrófa – valaszonline.hu
Jeszenszky Géza, történész gondolatait olvashatjuk a Válasz Online oldalán. Témája nem más, mint a kerek évszámot elérő nemzeti tragédia: Trianon. Az elkövetkező évben valószínűleg sokan, sok helyen, fórumon fognak megemlékezni a történelmi eseményről, mely egy országot változtatott meg alapjaiban.
Minden veszteséget nehéz feldolgozni, elfogadni. Nemzetünknek 100 év alatt sem sikerült. Ezt támasztja alá, Jeszenszky Géza a Válasz Online-nak írt esszéjében, amelyben 5 pontba foglalja össze, hogy hogyan lett volna elkerülhető ill. kevésbé tragikus az I. világháború után a büntetés.
Az 5 pont (kifejtésük a cikkben):
1. 1867 után a nemzetiségi kérdés kölcsönös megelégedésre rendezhető lett volna Teleki László, Mocsáry Lajos és Jászi Oszkár javaslatai alapján
2. A világháború elkerülhető volt. 1914 nyarán Tisza István látta a veszélyeket
3. 1918 elején az egész Monarchia igen kedvező feltételekkel különbékét köthetett volna
4. Noha 1918 végén a győztesek Közép-Európát a magyarok rovására tervezték átalakítani, de a szomszédok etnikailag alaptalan igényeiért egyetlen katonájukat sem akarták feláldozni.
5. Tehát 1918 végén a magyar kormány és a magyar társadalom magatartásán sok múlott
Érdemes végigolvasni és elgondolkozni a kifejtéseken. Természetesen ezek a sorok nem fogják a múltunkat megváltoztatni, de talán bizonyos dolgokat más fénybe helyeznek és segítenek elengedni, elfogadni a megváltozhatatlan múltat.
Tulajdonképpen erről van szó: ami 100 éve történt az a mi történelmünk. Ráadásul nekünk, akik jóval a (nem is az első, hanem) a II. világháború után születtünk, a történelem könyvek lapjairól köszön vissza, hogy mi történt valójában. Mondhatnám úgy is, hogy ami elmúlt, az elmúlt, de ez a kifejezés nem fejezné ki igazán azokat az érzéseket, amelyeket ehhez a történelmi eseményhez társítok.
Sok barátom van, akik az elcsatolt területen élnek/éltek, és ami még fontosabb, hogy férjem családja révén személyesen is tapasztalom milyen az élet a határ másik oldalán magyarként. Mindezek ellenére is azt mondom, hogy ami elmúlt, az elmúlt. Nem tudjuk megváltoztatni. Viszont tanulhatunk belőle. Így a történész gondolatai nekem sokkal inkább tanulság. Tanulva a múlt hibáiból, nézzünk magunk elé!
A napokban találkoztam egy felhívással, mely hosszú sorokon keresztül arra buzdította olvasóit, hogy gyűjtsünk és adományokból vásároljuk vissza Kárpátalját. Bár így lenne! (Mert, ha így lenne nem választana el egy határ a családunktól. Nem kellene órákon keresztül a határon rostokolni hidegben, melegben. Rendezettebbek lennének a munkahelyi viszonyok, a családok megélhetése és kilátásai biztosabb alapon lennének…)
Bár megvalósítható lenne, hogy minden elcsatolt részt visszaadnának! Szép álom…, de csak álom. Sajnos ez nem egy gyógyszer, amire összegyűjtjük a pénzt és bízunk a kezelés sikerében. Nem vásárolhatjuk meg a környező országokban élő magyarok szabadságát. Viszont együtt érezhetünk velük. Tisztelhetjük őket, hogy a nehézségek ellenére is kitartottak és megőrizték a nyelvet, a hagyományokat, a kultúrát.
A múlt már megtörtént, változtatni nem tudunk rajta. Ápolni viszont kell! El kell mondanunk gyermekeinknek, hogy ők továbbadhassák az övéiknek, hogy mi történt és miért.
A jelent viszont most éljük, ezen még tudunk változtatni. Más nehézségeket, problémákat élünk meg ma, mint száz évvel ezelőtt. Ezekkel kell ma szembenézni és változtatni addig, amíg lehet.
Hozzászólások