Mint mondta, a Kelet minden népe felülről elrendelt, "brutális" modernizációt élt át a gyarmatosítás és a szekuláris diktatúrák által, és fundamentalisták tovább rombolták a hagyományokat.

Keletről jött író a nyugatnak beszél – origo.hu

A frankfurti könyvvásár zárónapján összegyűlnek a német entlektüellek, írók, politikusok, neves közemberek a modern német alkotmány aláírásának helyszínén, a Paulskirchében. Érdekes építmény. Ez a templom a kultúra temploma. Nem Istennek, hanem a szabadságnak áldoznak, emelvényéről politikai deklarációk és a szabadság szólamai egyszerre szólnak. Ez a templom nem az a templom. Nem az, amit valamikor a protestáns ősök építettek, és nem az, ahol alá írták a mai alkotmány előképének tekintett 1848-as alkotmányt. Ez a templom a háború után elsőként újjáépített épülete a városnak, ahová beleálmodták a mai napig ápolt eszményt, a politikai szabadságot.
Hogy mi a meghatározó a német gondolkozásban, megtudhatja bárki a könyvvásár utolsó napján, a Pál-templomban. A kitüntetett személye üzenet. Üzenet egy országnak, egy eszménynek és az aktuálpolitikának.
Az idén Navid Kermani iráni származású, de Németországban felnőtt író kapta a békedíjat a keleti kultúrákba történő átjárás elősegítéséért.
Az ilyenkor szokásos beszédben a kitüntetett a Németországot és Európát leginkább érdeklő témáról, a migrációról annak összefüggéseiről és megoldási lehetőségeiről értekezett. A feszültséggel telített beszédet nem szokásos módon fejezte be. Felkérte hallgatóságát, hogy ha majd elmondja az utolsó mondatot, ne tapsoljanak, hanem maradjanak csendben, mert imádkozni szeretne a keleten rekedt, sokat szenvedő keresztényekért. Megfagyni látszott e levegő a teremben. A kamera távolról mutatta az elegáns urak és hölgyek lecsüngő kezeit, s mikor újra a pódiumra nézett, keleti módon, égnek emelt tenyérrel imádkozott egy moszlim kelet keresztényeiért. A végén tenyerébe rejtette, aztán megsimította arcát. Nehéz volt hova tenni a csendet.
Egy muszlim furcsa módon bevitte a templomtérbe azt, ami odatartozóan évtizedek óta nem tartozik ahhoz a templomhoz. Az imádságot.
Valaki tapsolni kezdett, aztán egyre többen.
A helyzettel kezdeni mit sem tudók európai módon megtapsolták az imádságot, az imádkozót. Vagy önmagukat. A jó választásukat. A kultúra szabadságát és a lelkiismeretet, amely mindig megszólal azokért, akiknek szüksége van rá.
A Paulskirchében ez a kamerák által pillanatra megörökített mozzanat jobban beszél a mai nyugat-európai valóságról minden másnál. A lélek és a szellem elvált egymástól. A kérdés csak az, hogy ez utóbbi meddig bírja?
Mert a lélek így vagy úgy, de visszaköltözik a templomokba. A maga helyére. Vagy újakat épít.