Az Elnökségi Tanács kéri a református gyülekezetek tagjait, hogy húsvétvasárnap reggel 9 órakor – Erdélyben és Királyhágómelléken, a romániai időszámítás szerint 10 órakor – kapcsolódjanak be a Duna Televízión sugárzott ünnepi istentiszteletbe, amit a budahegyvidéki református templomból közvetítenek. Igét hirdet Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke. Kérik a gyülekezeti tagokat, hogy otthon terítsék meg az úrasztalát, vegyék együtt a kenyeret és a bort egyidőben Kárpát-medence szerte.

Úrvacsorázzunk közösen húsvétkor! - reformatus.hu

Ma, amikor ezt a szót halljuk, rögtön arra gondolunk: igen, ez után vágyakozunk. Azokat a napokat, amelyeket kényszerűségből élünk úgy, ahogy, pontosan a közösségben való lét hiánya határozza meg. Szenvedünk ebben az állapotban. Jobban értjük már, mekkora értéke van az egymással való együtt léteknek, amelyek eddig olyan természetesek és magától értetődőek voltak. Nehezen értjük meg, hogy alapvetően változott meg olyan sok minden az életünkben. Próbálunk alkalmazkodni, hozzá szokni az újhoz, amit értünk ugyan, de tiltakozunk is ellene.

Óvatosan, gyanakodva méregetjük egymást, ha mégis közelebb kerülünk valakihez. Idegesen nézegetünk hátra felé, a sorban állva, megpróbáljuk a mögöttünk állót a szükséges távolságban tartani magunktól, minden pillantásunkkal azt üzenjük: ne gyere közelebb! Tágas térben merünk csak egy-két szót váltani a szomszéddal, az ismerősökkel. Közben pedig azt éljük át: olyan nagy szükségünk lenne azt megélni, hogy összetartozunk, közünk van egymáshoz, közös az, amit hordozunk. Szükségünk lenne a családtagokkal, rokonokkal töltött időre, barátainkra.

Vágyódunk gyülekezeti közösségünk után is. Arra, hogy belépjünk az istentisztelet helyére, megkeressük jól megszokott helyünket a szék- vagy padsorok között. Elő vegyük énekes könyvünket és imára kulcsoljuk kezünket. Körül nézzünk, elidőzzünk az ismerős arcoknál, számba vegyük közösségünk tagjait. Szeretnék hallani az igét, befogadni a hozzánk szóló üzenetet.

Vágyódunk az élő Isten után.

Miközben megfogalmazzuk panaszainkat, hiányainkat és vágyainkat és csendesen vagy hangosan kiáltva ki is mondjuk őket, vegyük észre azokat a lehetőségeket is, amelyeket azért kínálnak fel, hogy éljünk velük.

Új vagy eddig ritkán használt lehetőségekre gondolok. Minden lelkész szolgál ezekben a napokban is. Imádkozik gyülekezeti tagjaiért és azokért, akik jelen helyzetben leginkább kiszolgáltatottak, veszélyeztettetek. A lelkészek hirdetik az igét az eddig megszokott formában és teljesen új módon is. Ahol ez megoldható, ott élőben közvetítik az istentiszteletet. Ahol rendelkezésre állnak a technikai feltételek, ott élnek is ezekkel. Zárt vagy nyílt gyülekezeti csoportok jöttek létre, ahol szintén van lehetőség arra, hogy elcsendesedve hallgassuk az igét. Szomorú, ha nem lehetőségként tekintünk ezekre az alkalmakra, hanem arra használjuk őket, hogy versengjünk egymással, vitázzunk, ítélkezzünk.

Lehetőség számunkra az is, hogy húsvét ünnepén az eddig nem megszokott módon legyünk úrvacsorai közösségben. Olyan istentiszteleten, amelyet az egész Kárpát-medencében közvetítenek. Aktív, bár otthonainkban jelen lévő részt vevők lehetünk, akik otthonaikban vehetik magukhoz az úrvacsorai jegyeket. „Valljuk, hogy az élő, megdicsőült Krisztus az úrvacsorában valóságosan jelen van, és velünk teljes valójával közösségre lép. Ez a valóságos jelenlét –miként az igehirdetésben is - a Szentlélek által történik. Ezt a református tanítást Kálvin nyomán reális presentia-nak nevezzük. Jézus Krisztusnak a Szentlélek által való valóságos jelenléte teremti meg azt a vele való titokzatos egyesülést (unio mystica cum Christo), amiről a Heidelbergi Káté így beszél: "Mi a Szentlélek munkája által olyan bizonyosan részeseivé válunk az Ő valóságos testének és vérének, amilyen bizonyos az, hogy a szent jegyeket az Ő emlékezetére testi szánkba vesszük" (H. K. 79. kérdés-felelet).”

Közösségben az élő Jézus Krisztussal. Aki feltámadásával legyőzte a halált és életet ajándékoz. Aki után, ha vágyakozunk, közel jön, önmagához hív és enged, vele mindig együtt lehetünk.