Feltétlenül. A karácsony a mi megromlott embervoltunk revalutációja, újraértékelése. Karácsonykor Isten rátekintett a bűn által megrontott gyermekeire, és mosolyogva megállapította, hogy teremtménye, az ember minden befektetést megér. Ezért küldte el hozzánk a legdrágábbat, Egyszülöttjét. Az előttünk járó nemzedék egyik nagy tanítója, Victor János úgy fogalmaz: „Szerény hajlék az emberi élet. Sokszor nagyon szűknek érzem. De ha arra gondolok, milyen nagy Vendég vett benne egykor szállást – mégis megilletődött örömmel lakom a falai között.” Az, hogy az Ige testté lett (Jn 1,14), új Isten- és emberértelmezést feltételez. Az ember immár nincs egyedül. Nincs éjszakája világosság nélkül, mert ama szent éjszaka olyan világosságot hozott, hogy még a megpróbáltatásaink völgyébe is bátorító fény hull alá. Isten nem akar az ember nélkül élni, ott akar lenni életünk minden pillanatában. Nincs immár börtön igazi párbeszéd nélkül, veszélyes életút hűséges kísérő nélkül. Istenünk nagy „csele”, hogy Egyszülöttjét jászolbölcsőben szendergő kisbaba, vagyis egy segítségre szoruló gyermek alakjában bízta Józsefre és Máriára. Mit lehet egy ilyen kis gyermekkel tenni? Csak azt, hogy magunkhoz öleljük, befogadjuk. Ez az üzenet ma is: ami fontos, azt Isten ránk bízza. Az ember pedig felelős azért, amit vagy akit Isten rábízott. Bárki vagyok vagy bármivé lettem, azt mindig másoknak köszönhetem.
Vladár Gábor Isten "cselét" egy szép képbe elénk adja. Isten segítségre szoruló gyermek alakjában lett testté. József és Mária, mint felelős szülők lesznek a testté lett Istennek, immár nevezzük Jézusnak, a gondviselői. A gondolat is abszurd, hogy a gondviselő Istennek gondviselő kell. De, ha egy picit is ismerjük Istent, akkor érezzük, tudjuk, hogy úgy teremtett bennünket, hogy "megbízhatók" legyünk. Feladatokat, célokat, életet tud ránk bízni. Emlékeztet ez az első Ádámnak adott Éden kertre, a rábízott teremtés részre. Ott elbuktunk. Korlátok közé került a megbízhatóságunk. Időkorlátok közé. "Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy Krisztusban is mindnyájan életre kelnek." (1 Korinthus 15, 22) De azzal az ígérettel, hogy Ádám árváihoz majd jön egy szabadító és áttöri ezt a korlátot, a halál korlátját.
Az új Isten- és emberértelmezés valóban a testté létellel, és egy gyermekkel kezdődik. „Az első ember, Ádám, élőlénnyé lett”, az utolsó Ádám pedig megelevenítő Lélekké. ... Az első ember a föld porából való, a második ember mennyből való." (1 Korinthus 15, 45 és 47) Az első Ádámnak szükségszerűen itt is el kell buknia. Míg Mária és József angyali üzenettel (Szentlélekkel) telve valódi, óvó szülőkké lesznek, addig az ember földi természetét nem cáfoló, gyilkos indulattól fűtött izgatott hadak már rárontanak a testté lett Istenre, a gyermek Jézusra. Ez egészen a kereszthalálig tartott. Valódi harc volt, eltüntetni a valóságos Istent, hogy megtarthassuk a magunk bálványisteneit. A feltámadással a bálványistenek sorsa megpecsételődött és a valóságos Isten kijelentése örök érvényűvé lett a Teremtésben is, láthatóan és érezhetően az ember számára is. A mennyei előbb volt és örökös.
Éppen ezért szabad kimondanunk, hogy mégsem kell örökös reménytelenségben, kilátástalanságban, jövőtlenül, de akár múlttalanul, jelentelenül élnünk. Victor János idézett szavai olyan kisimítóak: „Szerény hajlék az emberi élet. Sokszor nagyon szűknek érzem. De ha arra gondolok, milyen nagy Vendég vett benne egykor szállást – mégis megilletődött örömmel lakom a falai között.”
Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, Jézus Krisztusnak Atyja nem hagyta magára az általunk is ismert teremtett világot, benne bennünket. A mennyei közénk jött, hogy új életre keljünk.
Nagy Gáspár: Szüntelen virrasztás
Nem te, hanem Ő,
talán azért is Ő, mert Nála
a virrasztás végtelen kegyelme,
kérdéseidre már hangtalan felelne
élet-gyertyád szüntelen lobogása.
Fényénél tollad hajnalig imádkozott,
hogy „kétkedő fajod” is belássa:
a lét eleve nem lett elátkozott…
bár annyiszor voltál lent a mélyben,
Ő veled volt mindhárom személyben.
"Nem lenne nagy dolog az univerzum, ha nem olyan embereknek adna otthont, akiket szeretsz." Stephen Hawking
