Iskolaválasztás előtt a szülők mindenféle szempontokat mérlegelnek, ezeknek egy része olyan elvont, hogy vajon tetszik-e tanítónő a gyereknek, és viszont. Más szempontok pedig nagyon is gyakorlatiak: például hány perc alatt lehet reggelente beérni, vagy indul-e eszperantó tagozatos osztály? És ott van még a fenntartó kérdése is, ami szintén egy fontos gyakorlati tényező. Amikor a lányom négy évvel ezelőtt iskolába ment, a városunkban négy általános iskola volt, közülük kettő önkormányzati, és kettő egyházi fenntartásban. A négy iskolából egy messze van, úgyhogy az eleve kiesett, reálisan tehát egy önkormányzati (azóta állami), egy református és egy katolikus iskola közül választhattunk.
A református iskola mellett döntöttünk, habár utoljára három évvel azelőtt jártunk templomban, akkor is egy unokatestvérem esküvőjén.
Aki érintett a témában tudja, hogy ezekben a hetekben történik az iskolákban a hittan-erkölcstan újra választásának lehetősége és ugyancsak ezekben a napokban kapják meg az első osztályba íratott gyermekek szülei a felvételről való értesítést. A milyen iskolát válasszunk a gyereknek szülői kérdés több összetevős. Szubjektív, ám kitűnő írás jelent meg egy sztereotipnek nem mondható megoldásról, amelyben, mi tagadás jólesően olvassa az ember, hogy egy egyházi iskola helytállt a kívánalmak tengerében.
Nemrég jelent meg egy kutatás arról, hogy a magyarok többsége nem érzi jól magát azon a helyen és munkában, amiben létezni kénytelen. Talán ettől szeretné megkímélni gyermekét az, aki a legmegfelelőbb iskolát szeretné választani. De melyik a jó iskola? Néhány közhelyesnek tűnő igazságot szükséges ide idézni. Az a jó iskola, ahol jól érzi magát a gyerek az első év végén is. Az a jó iskola, ahol a szülői közösség kialakul és az iskolai tevékenységen túl is esetlegesen van folytatása a személyes kapcsolatoknak. Az a jó iskola, ahol a gyermek személyisége és tudása egyszerre fejlődik. Ahol nem konfliktus hiányok vannak, hanem megoldásra 
való törekvés, beszélgetés és közös akarat, hogy az esetlegesen félresikerült vagy félre értett mondatok úgy a szülők, mint tanárok részéről helyére kerüljenek. De talán a legjobb iskola az, ahol bizalom van. A szülők bíznak az iskolában, az iskola a szülői közreműködésben. És mindenki helyén kezeli az értékeket, a mértékeket, a státuszokat és a kereteket.
A nevelés alapfeltétele, hogy átadjuk a gyereket egy kompetensnek vélt közegnek. Egy olyan értékrendnek, amely az emberből a legtöbbet hozza ki. Teljesítményben és lélekben. Tisztában kell lenni azzal, hogy az iskola nem egyes gyermekigényre rendeletetett specifikum, hanem az a hely, ahol a közösség szabályai az ember életében talán először érvényesülnek következetesen. Az óvoda amolyan beszoktatási hely, hogy más is van az embergyermekén kívül, akinek igényei ugyancsak a személyes odafigyelés szintjén jelennek meg. Az iskola azonban az első olyan hely, amelyik versenyhelyzetet teremt. De a versenyben a gyermek nemcsak a másikkal, hanem önmagával szemben is megméretik. A gyengébbség nem gyengeség, csupán a pillanatnyi állapot rögzítése. Mert az iskola egy fejlődéstörténet, a lelki és szellemi fejlődésé. S ebben a történetben a legnagyobb siker, ha az iskola és annak szellemisége találkozik nemcsak a gyermekkel, hanem a szülő elfogadásával is.
Az egyházi iskolák nagy lehetősége nem a hitetlenek hívővé nevelése, hanem a hitelesség felmutatása, amely bizony egy-egy tanító néniben vagy bácsiban testesül meg. Vagyis a személyben, akin keresztül Jézus Krisztus evangéliuma gyakorlati életté érik.
Nem kellene hát szégyellni nemcsak az evangéliumot, hanem az egyházi iskolákban tanítókért való imádságot se, mert munkájuk a jövő nemzedékében kamatozó lelki és szellemi kincs.