Lámfalussy Sándor és Egerszegi Krisztina is megkapta a Magyar Szent István Rend kitüntetést Áder Jánostól.
Áder János köztársasági elnök a legmagasabb állami kitüntetést, a Magyar Szent István Rendet adta át Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai bajnok úszónak és Lámfalussy Sándor közgazdásznak az államalapítás ünnepe alkalmából kedden Budapesten, a Sándor-palotában.
Augusztus 20-i hét a kitüntetések és kritikák hete. Egerszegi Krisztina ünnepélyes keretek között megkapta a Magyar Szent István Rend kitüntetését Áder Jánostól. A köztársasági elnök köszöntőjét azzal fejezte be, hogy “ez a legmagasabb állami kitüntetés, amelyet magyar ember kaphat”. Az államalapítás ünnepe alkalmából átadott kitüntetést ötszörös olimpiai bajnokunk mellett Lámfalussy Sándor közgazdász vehette át. Nagy kincs, ha örülni tudsz a másik örömének...
Amikor Egerszegi Krisztina 14 évesen először nyert olimpiát, magam is, aki néhány évvel vagyok idősebb nála, lelkesen szurkoltam az ország akkori “Egérkéjének”. Csodálkoztam, feszengtem; valami nyilvánvalóan ragyogó teljesítmény, önfegyelem és tehetség előtt tágra nyílt szemekkel álltam (vagy ugráltam). Hogyan lehet erre valaki képes 14 évesen? Azóta is minden elismerésem az övé.
A két kitüntetés olyan kezekbe került – a rend jelmondatával összhangban –, akik emberi teljesítményükkel, személyes példájukkal ma is hatnak. Sok millió magyar csodálta Krisztina teljesítményét, s úgy beszélt róla, hogy a “mi lányunk”. Kinek szólt ez a respektus? Egy biztos, hogy nem az akkori hatalom birtokosainak, de azt is kevés lenne elmondani, hogy egy vékony alkatú, pici lány hozta extázisba az országot. Győzelmei mélyebb “üzenetet” sejtetnek. Sokkal több köt bennünket össze, mint rekordok vagy két perc izgalom, mert a tisztelet ott van bennünk a valódi nagyság iránt, bizonyos szimbólumok iránt, amelyeket ők megjelenítenek. 
A mostani ünnepbe fals hangok is belevegyültek. Ízléstelen, vulgáris és morálisan romboló légkör, gonosz pisszegés, vagy inkább démoni hörgés(?), sárdobálós utójáték is a felszínre ömlött a kitüntetés átadását követő órákban. Valami olyasmi történt, mint amikor egy örömapa úgy készült férjhez adni egyetlen lányát, hogy közben nem vette figyelembe: a tervezett lakodalom idejére gyász is kopogtatott az ajtón. Az örömanya meghalt.
Vannak, akik azt mondják, hogy Egerszegi Krisztinának nem szabadott volna politizálnia. Egy olimpikonnak ezt nem szabad? Az a baj, hogy a mai magyar közbeszédben a politikai aktivitás összefonódott az erőszakkal, ha nem is fizikai erőszaktevőkre gondolok, de verbális és lelki agresszióra igen. Lassan hozzászoktunk, vagy már régóta azzal a modellel élünk együtt, amikor a politika már nemcsak rendszerező szerephez jut a társadalomban, hanem azt kommunikálják a felek, hogy aki a politikához közel kerül, az a hatalom és erőszak eszközhasználatához is szabad kezet kap. A bennünk lévő nyugtalanság már régen nem felülről eredeztethető. A magyar emberek politikai megosztottsága megint napvilágra került. Jó lenne újra hinni, Egerszegi Krisztina szép, méltó elismerése miatt is, hogy nem a politika a legnagyobb hatalom. A 16 világversenyen szerzett aranyéremnek önmagában is súlya van, az anyának, aki megjelent az állami ünnepélyen, megingathatatlan derűje van. Aki mindenképpen fideszes stratégiának, kampányfogásnak tekinti a kitüntetéseket, szíve joga. Ám a sok adok-veszek, hierarchiára épülő kapcsolatban korunk kihívása éppen az, hogy tudjam, létezik a priori győzedelmi történet. Nagy kincs, belső ajándék, sőt életstratégia, ha tudok örülni a másik örömének, akkor is, ha ő nem pont úgy hisz, úgy érvel, és úgy él, mint én.
Továbbra is Egerszegi Krisztinának szurkolok. Örülök a kitüntetésének. A sportszeretet, a rajongótáborok, s egy nemzet öröme az arany felett azt bizonyítja, hogy az izolált és abszolutizált öröm könnyen gonosz bálvánnyá válik. Az öröm, a lelkesültség, amit Krisztinának köszönhetünk, nem két percre szólt. Az élet sűrűjében, ellentmondások között is meg kell tanulnunk örülni. S hogy ne olcsó érzelmességbe, vagy iróniába csapjon át jókedvünk, néha önmagunkat kell kiüresítenünk. "Inkább annak örüljtek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben." (Lk. 10. 20)
Hozzászólások