Pénz az van a rendszerben, a befektetők mégsem adnak hitelt egymásnak, ami megbénítja a teljes pénzügyi rendszert és romba dönti a gazdaságokat. Olyan ez, mintha elszorítunk egy ütőeret. Vér attól még van, a közvetítő rendszer azonban megbénul, ami igen súlyos következményekkel jár. Pénz van, likviditás nincs...
A kulcs ebben a kérdésben a hit és a bizalom. Ha a gazdasági szereplők megbíznak egymásban, és hisznek abban, hogy kölcsön adott pénzüket visszakapják, akkor odaadják a kuporgatott pénzüket. A rendszerbe bekerülő pénz beruházásokat finanszíroz, munkahelyeket teremt, adóbevételt generál. És mindez miért? A folyamat önbeteljesítő, ha a gazdaság egyes szereplői hisznek és bíznak a szebb jövőben, akkor előbújnak a bunkerból, és a fellendülés valóban be is következik.
Adj kölcsön, vagy neked is véged! - pénzügyi szemle online blog
No lám, lám, gazdasági élet, a rideg számok világa, a pénz világa, s nem ez az első elemzés/írás, ahol azt hallom/olvasom, hogy itt sem minden a hideg fejen, a kiceruzázott racionalitáson múlik. Nem csupán a pénz mennyiségén múlik még a gazdaság sem. Olyan fogalom kerül be egyre gyakrabban az elemzésekbe, melyet sokkal inkább más kontextusban szoktunk használni. Ez pedig a bizalom kérdése.
A gondolkodó ember számára kezd egyre inkább kikristályosodni, hogy társadalmunknak és életünknek nemcsak egyes szegmensei, hanem alapvetően minden területe bizalomra épül. Amíg van bizalom, addig mennek a dolgok, addig zajlik az élet. Amint megrendül a bizalom, krízishelyzet áll elő. Amint eltűnik a bizalom, elkezdődik a haldoklás állapota. Bizalom nélkül nem tudunk élni, sem saját életünket nem tudjuk megszervezni, sem társadalmi szinten a létezésünket.
Vegyünk néhány nagyon alapvető példát:
Ha nem bízom a közösségi közlekedésben, hogy, olyan buszsofőrt alkalmaz, aki biztonságosan célba juttat, akkor maradhatok otthon, gyalogolok, vagy használhatom a saját kocsimat. De ha nem bízom a benzinkútban, hogy megfelelő üzemanyag kerül a kocsimba a tankolás során, akkor ez utóbbi lehetőségről is le kell mondanom.
Ha nem bízom abban, hogy a boltban bevizsgált, egészségre nem káros élelmiszert veszek, marad a saját gazdálkodás, vagy ha erre nincs mód, éhes maradok.
Ha nem bízom abban, hogy a gyerek a bölcsödében, óvodában, iskolában jó helyen, felügyelet alatt van, akkor vagy magam mellé veszem, vagy végigaggódom az egész napot a találkozásig.
Ha nem tudok bízni azokban, akikkel egy fedél alatt élek, nem hunyhatom le egy percre sem nyugodtan a szemem.
Hosszasan lehetne sorolni a példákat, és egyre világosabb lesz, hogy minden bizalomra épül. Már rég nem abban a világban élünk, amikor le tudnánk alaposan ellenőrizni akár csak a közvetlen bennünket érintő dolgokat.
Alapvetően egy nagy adag bizalommal jövünk erre a világra. Mindig ámulatba tud ejteni a pici gyerekek bizalma. Szinte hihetetlen a bizalom mértéke, ahogy elalszik az ember karjában. Nincs benne semmi rossz gondolat, semmi kérdőjel. Egyszerűen bízik. Ez a bizalom az élete. Bízik, míg ezt a bizalmat meg nem fertőzi, tönkre nem teszi a környezete.
Pedig bízni igazából nagyon jó dolog. A bizalom kipótolja hiányainkat (pl. ismeretben, képességben) biztonságot, stabilitást ad, felszabadít, pozitívan feltölt. A bizalom lehetővé teszi az együttműködést, csak a bizalom légkörében teljesedhet ki az emberi teljesítmény is. A bizalom légkörében épülhet egy ország, működet a gazdaság.
Mai sok-sok gondunk, problémánk gyökere az egyre elhatalmasodó bizalmi válság. A bizalom törékeny valami. Ha egyszer – akár egy pillanat alatt – valaki eljátssza /valakik eljátsszák, akkor nagyon nehéz visszaszerezni. A feltörő bizalmatlanság dupla átok. Egyrészt korlátozza a bizalmát elvesztő embert: keserűvé, csalódottá, védekezővé teszi, szélsőséges esetben már ott is pajzzsal vonul, ahol nincs is ellenség. De tönkre teszi a bizalommal visszaélőt is, hiszen elveszt egy partnert, ha valamit szeretne a másiknál elérni, duplán-triplán kell teljesíteni, és akkor sincs garancia, hogy valaha is helyre áll a bizalom.
Tönkretett bennünket a környezetünk? Ilyen világban élünk? A bizalom a naivitás, a balekség szinonimája? Ne bízzunk senkiben és semmiben? Ne is merjünk feltételezni semmi jót? Számítsunk mindig a legrosszabbra, akkor max. pozitívan csalódhatunk? Hogy juthattunk idáig?
Gyülekezeteinknek, egyházunknak hihetetlenül fontos szolgálata ebben a világban, hogy az élethez szükséges bizalmat segítsenek/segítsen felépíteni, megújítani, megerősíteni egyénben és a társadalomban egyaránt. A bizalom építését az alapoknál kell kezdeni. A bizalom ősi mintája nélkül nem megy. A bizalom ősi mintája az Istenbe vetett hit. A bizalom mindig személyes kapcsolatban valósul meg. Isten erre hív bennünket, hogy Vele a bizalmi légkörben kiteljesedjen az életünk. Istent csak bizalomban ismerhetjük meg. Benne nem csalódhatunk. Isten a benne bízókból bizalmi közösséget formál. Ennek kellene lenni a gyülekezetnek, ennek kellene lenni az egyháznak. Egyszerre feladat és óriási felelősség: bízni, bizalmat sugározni és a bizalommal nem visszaélni, nem eltékozolni. A kérdés csak az, hogy van-e elegendő bizalmi tőkénk? Hogyan és mennyit játszottunk el, hogyan tudjuk újrateremteni?
Mert egyre inkább világosan látszik, hogy a bizalmi tőke nélkül még a tőke sem ér semmit önmagában.
Hozzászólások