Az idén tragikus fiatalon elhunyt Borbély Szilárd egyik verséből vett idézettel, „a törés a szavakban van" címmel kiállítás nyílik a Petőfi Irodalmi Múzeumban jövő kedden, november 25-én este 6 órakor, amelynek tárgya a holokauszt-emlékezet és a szépirodalom kapcsolata.

Kiállítás nyílik a holokauszt irodalmi emlékezetéről – nol

Amikor Ilonát leszállították a teherautóról, hiába várta a félelmet. Tíz órája várta a félelmet, és mégsem jött. Mint Radnóti, amikor egy téli napon azt írta: „félek? Nem is félek talán.” Ilona nem gondolt már arra az egyenruhás fiatalemberre, akit megszeretett, a gettó, a deportálás elfeledtette vele a friss szerelmet. Csak egyet kívánt, hogy egyedül lehessen és imádkozhasson.

A láger parancsnoka, Filskeit főhadnagy már várta a Magyarországról érkező foglyokat, hogy énekeljenek neki. Két szenvedélye volt az SS-tisztnek: a fajelmélet és a zene, pontosabban a vegyes kórusok. A rassz tekintetében titkos bánat gyötörte, mert alacsony volt és fekete, és senki nem tudta, hogy sokszor órákon állt a tükör előtt, és arra gondolt, hogy láthatóan nem része az általa imádott rassznak.

Az SS-nél kórusokat állított össze, érdemei elismeréséül egy kisebb koncentrációs lágert kapott, majd Magyarországon egy gettó parancsnokának nevezték ki. Végül az oroszok előrenyomulásával egy északabbra lévő táborba helyezték át a foglyokat.

A zsidókban meglepően sok zenei érzék van, ez azonnal feltűnt neki. Az újonnan érkezett foglyokat tehát mindig aszerint osztotta be, milyen zenei tehetséget mutatnak. Büszke volt kórusára, amelyet a foglyokkal töltött fel. Ha néhányakat közülük meg is kellett ölni, mindig érkezett utánpótlás.

Aznap hatvanegy fogoly szállt ki a teherautóból, a többiek halottak voltak, s rögtön a krematóriumba kerültek. A parancsnok kibiztosította a pisztolyát, és várta, hogy meghallgathassa az újonnan érkezetteket.

Ilonát felparancsolták a barakkba, unokahúgát, akit addig kézen fogva vezetett, durván ellökték tőle. Ott állt a parancsnok a barakkban, és mást nem is mondott: „Énekeljen valamit”. Ilona a mindenszenteki liturgiát kezdte énekelni, az iskolában a gyerekkórussal nemrég kezdték el gyakorolni. Ahogy a parancsnokra nézett, lassan megértette, mi a félelem. Gyönyörűen énekelt, és bár nem tudott róla, mosolygott. Egyre magasabbra ért hangja, s a férfi arca eltorzult.

„Fili, Redemptor mundi, Deus”, énekelte a fiatal nő, és a parancsnok most látta meg először, mi az a hit,. „Katolikus zsidók, megőrülök!”, gondolta magában. Amikor a nő a Sancta Dei Genitrix-hez ért, felvette pisztolyát, és rálőtt. Az egész tárat kilőtte rá. Odakint pedig minden foglyot lemészároltak.

A történetet Heinrich Böll írta. A mű címe utal az Isten ellen elkövetett bűnre. A felelősségrevonás archetípusáról van szó: Hol voltál, Ádám? A regény egyik legfontosabb, központi jelenete tárja elénk a tisztaság és a bűn fogságába esett ember találkozásának pillanatát, de a cselekmény minden szálában, a legkisebb elbeszélésdarabban is ott várakozik a szemrehányás. Hol voltál, Ádám, miért nem jelenhettél meg színem előtt? Hol voltál? És vannak kérdések, amik elől senki soha nem menekülhet. Mert egyszer meg kell felelnünk. Más-más történeti helyzetben, más-más szituációban, de ott kell állnunk és válaszolnunk.

Kép: Veres Gábor alkotása, az egykori szombathelyi gettó bejáratánál állították. Képek forrásai: alon.hu és kozterkep.hu.