Athéni Xenophón (görögül Ξενοφῶν, kb. i. e. 434[1]/427i. e. 355), Grüllusz fia Athén Erkhia démoszából, katona, zsoldos, Szókratész csodálója, történetíró aki megörökítette saját kora történéseit, Szókratész mondásait és Görögország életét. Részt vett a tízezrek hadjáratában, aminek történetét az Anabasziszban írja le.

Az elfogult történetíró – wikipedia.hu

A perzsa társadalom Xenophón leírásában egy világosan tagolt rétegzettséggel bírt, amelynek a tetején a katonai réteg állott, akik először személyes bátorságukkal, bölcsességükkel mutatatták meg az állam iránti elköteleződésüket, majd pedig, ha átjutottak a nehéz csatákon, akkor emez élettapasztalattal felvértezve, felelősséggel tudtak dönteni a közösség ügyeiben.

Az erkölcsöt a nevelés alapozta meg. „Az iskolás gyerekek számára egyetlen és állandó tantárgy az igazság, úgy tanulják, mint a mi gyerekeink a betűvetést. Nevelőik a nap legnagyobb részében igazságot osztanak, mert akárcsak a felnőttek, a gyerekek is szüntelenül panaszkodnak egymásra lopás, rablás, csalás, erőszakoskodás, rágalmazás, hasonló dolgok miatt. A vétkest megbüntetik, de megbüntetik azt is, aki igazságtalanul vádaskodott.” Ugyanakkor olyan erkölcsi kategóriák is jelen vannak a perzsa társadalomban, mint a hála. „Megtorlás jár náluk a hálátlanságért is, azért a vétekért, amelyért az emberek oly nagyon tudják gyűlölni egymást, de a legkevésbé sem torolják meg. Szigorúan megbüntetik tehát azt, akiről kiderül, hogy nem rótta le háláját pedig módjában lett volna. Mert úgy gondolják, hogy a hálátlan ember nem fog törődni az istenekkel, szüleivel, hazájával és barátaival sem”. A nevelés gerince a példaadás, ahol az idősebb nemzedék élete példája teszi hitelessé a követendő utat.

Az ismeretszerzés nem a tananyag elsajátításán alapul, hanem egy rétegződött tapasztalatátadás révén jut egyik nemzedéktől a másikig, ahol az érték, példaadás, személyes rátermettség egyszerre nyitotta a jövőt a feltörekvő fiatalságnak.

A társadalom szerkezetében kínálta a felemelkedést, amelynek csúcsát nem fiatalság életerejében rejtőző harci készség és siker jelentette, hanem huszonöt év harctéri tapasztalat után, körülbelül ötven éves korban bekövetkező lehetőség, amikor a legfelsőbb tanácsban ülve immár döntöttek a köz mindenféle ügyeiben.

Xenophón Kürosz sikerét abban a rendszerben látja, amely gyermekkortól az igazságra, a helytállásra, a példaadásra helyezi a hangsúlyt. Ami ezen felüli, az a személyes kvalitás.

A könyv további része a Kürosz vezette hódító háború leírása sok érdekes jellemrajzzal és keleti bölcsességgel.

Amiért mégis megragadott a könyv az az, hogy vajon a régiek kevesebbet tudtak-e az emberről. Aligha. Legalább annyit, mint mi. Csak mégis volt valami többletük. S ez pedig az ideális ember utáni vágy, amit Xenophónnál elfogultságként is értelmezhetnénk. A történelem objektivitása kevésbé, hanem az abból való tanulság nemesíti meg az ember gondolkodását.

Hozzászólások