A Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) története a magyar animációs film aranykoráig, az 1970-es évekig nyúlik vissza. Ekkor indult meg a munka a Pannónia Filmstúdió kecskeméti műtermében, melynek munkatársai azóta sok halhatatlan alkotással ajándékozott meg minket, gyermekeket, felnőtteket egyaránt. Az első magyar filmszemle viszont csak az indulás után 14 évvel, 1985-ben került megrendezésre Kecskeméten. /.../
Magyarország legnagyobb animációs seregszemléje 2013-ban is várja a szakmabelieket és az animációs filmeket kedvelő közönséget.
A minap megkérdezte tőlem kislányom, hogy mit jelent a kifejezés: „transzplantáció”. Hogyan, hol találkozik egy hét és fél éves kisgyerek ezzel a szóval? Meglepődtem és a kérdésre kérdéssel feleltem: „hol hallottad ezt az idegen szót?”. Ő csak annyit mondott, hogy egy mesében. S elkezdte ecsetelni az egyik nagy hatalmú mesecsatorna történetét. Hol a helye ennek a szónak, „transzplantáció” egy mesében? Véleményem szerint, sehol.
A mesevilág magyar fővárosában, Kecskeméten ünnepet tartanak az öt napig tartó Animációs Filmfesztivál keretében, ahol nem kisebb kulturális csoda, szellemformálás zajlik, - zajlott már 35 éves is – mint a rajz elemi és ősi eszközeivel rendet vinni az eredendő rendetlenségbe. A Magyar népmesék legújabb 11 meséből álló történetei és kiállított képei is megtekinthetők lesznek Kecskeméten a filmfesztiválon. Nagyon sajnálom, hogy az elmúlt években készült legújabb sorozat egyenlőre kereskedelmi forgalomban nem kapható. Nemcsak én nőttem fel a Magyar népmesék képein, hanem gyerekeim képi világában is lenyomata van, marad. A Kecskemétfilm Stúdió márkás védjegy; nemzetközi szinten is nagyhatalomnak számít és számtalan irigylésre méltó sikert tudhat magáénak újra és újra és újra. A régiek mellett (Vízipók, Csodapók; Mesék Mátyás királyról) az újabbakat (Mielőtt, Leó és Fred) is méltó helyre kell tenni. Az új alkotások mellett a legnagyobb rajongó tábora kétségtelenül a piros virágot füttyentő rigó logóval megszületett meséknek van. Én is közéjük tartozom. Nemcsak esztétai értékénél fogva, nemcsak gyógyító, léleknyitogató lassú mesemondása miatt, hanem kozmológiai világmagyarázata miatt is, ahogy megerősít a rítusok, metaforák világában.
Egyik hétvégén szabadtéri bábelőadásra látogattunk el. Az előadó nagyon ügyesen bevonta a gyerekeket is a mese-szövésbe. Amikor a főszereplő nagyot tüsszentett és a bábelőadó már nagyon várta, hogy a hallgatóság mondjon rá „valamit”, gyermekeim másokkal együtt rávágták, hogy „aggyon Isten, egészségére!”. Nekem már csak az egyszerűbb változat van a fejemben, de ők még tudják, hogy a csillagszemű juhász is ezt mondta a királynak...
Olyan sokan mondják, hogy az életre, agresszivitásra, pofonokra, a káoszban való túlélésre kell felkészíteni gyermekeinket! A káoszt nem túllicitálni kellene, nem transzplantáció, zombik és társaik kellenek egy mesébe, hanem a káoszt kellene megszelídíteni három kívánsággal, arany pálcával, borral, kúttal, almafával, ördögöket legyőző paraszt legénnyel – ahogy a népmesékben látjuk.
Vagy az már utópisztikus?
A népmesékből egyáltalán nem hiányzik a rossz, a gonosszal való szembenézés rettentő feladata, mégsem történik meg, hogy egy gyermek ördögök és pokol rémisztése után rosszat álmodjon. A szenvedés és halál, elveszettség jegyei mindig is ott szerepeltek a Magyar népmesék képeiben, de a lényeg éppen az, hogy elhordozható mennyiségben, ráadásul transzcendens keretek, távlatok között nyer értelmet félelem és bátorság párbeszéde. A kollektív bátorságot megszólaltató népmesékben a bot, a síp, az ének afelé a közös tudás és misztikus felismerés felé vezet(het), hogy van rajtam kívül is segítség. Sőt a bot, a síp, a keszkenő lehet az imádság szimbóluma is. Ezek a világ-képek abban segítenek a gyerekeknek, hogy úgy hagyják maguk mögött a gyermeki dolgokat, hogy önmagukat ne hagyják el. A győzelem, a hazatalálás, a próbatétel, igazmondás és párválasztás kulcsfogalmak a valóság „mesés” értelmezéséhez. A centrum, az üzenet nélküli valóságban minden viszonylagossá lesz. Nem véletlenül fejezte be Jézus így példázatait: „Te pedig így cselekedj!”. Max Weber híres kifejezése nem az illúziók elvesztésére vagy inkább felszámolására reflektál, hanem a népmesék, a mítoszok jelentőségét emeli ki, amikor felteszi a kérdést, hogy mi történik a hétköznapok világával, ha az „varázstalanítva lesz”.
Manapság már nem szeretünk megküzdeni semmiért, nem bírjuk elviselni a próbákat, hanem szeretjük a készen kapott dolgokat, a készen kapott meséket. Nem tudjuk leküzdeni az akadályokat, már a cél előtt feladjuk a tereinket, vágyainkat. Konrad Lorenznek egyik könyve A civilizált emberiség nyolc halálos bűne címmel jelent meg. Az egyik bűnnek épp az akadályok korai feladását tartja, amiről így fogalmaz: "Egyre kevésbé viselünk el bármit, ami a legkisebb kellemetlenséget okozza. Ezzel elsorvad az embernek az a képessége, hogy olyan örömöket éljen meg, amelyek csak akadályok sikeres leküzdése után érezhet".
A népmesék, a narratív mesemondás, a belső képi világ fejlesztése nem ősi vagy modern szükséglet, hanem elemi feladat. Van-e jelentősége annak, hogy ki a győző és a legyőzött? Fontos, hogy milyen fegyvernemekkel küzd a modern lovag, vitéz, kisebbik fiú? A Magyar népmesék ahhoz az önismereti feladathoz adnak támpontot, amit az apostol így foglalt össze: „Ha pedig küzd is valaki, nem koronáztatik meg, ha nem szabályszerűen küzd”. (2. Timótheus 2. 5)
Hozzászólások