"Hatalmas dolgot tett velünk az Úr, ezért örvendezünk." (Zsolt. 126,3). Isten iránti hálával hívunk 2016. április 30. 11 órakor kezdődő hálaadó istentiszteletre, amelynek keretében felszentelésre kerülnek az újonnan épült torony és az abban elhelyezendő harangok, valamint a megújult templom főtiszteletű Steinbach József püspök és Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Miniszterének szolgálatával.

Szentelés – szombathelyref.hu

Vannak a világ nagy dolgai, megváltásra váró sorskérdések, politikai kényszerek, háborús konfliktusok, s a mai időkben leginkább médiahírekben tálalt katasztrófák. És vannak közösségi történések. Kisebbek vagy nagyobbak, de egy nemzedéknek, azonos értékeket valló közösségnek nagyon is fontos alkalmai. Vannak öröm-közösségek. És azoknak is vannak alkalmai.
Személyes érintettség okán is, nem világmegváltó, de mégis történelmi alkalomról szeretnék beszélni.

A szombathelyi és a szombathely környéki, csekély túlzással a nyugati végek reformátusainak öröméről. Arról a várakozásról, amelyben nemzedékek álma van benne. És amely elérhető közelségben van, amelyre készülünk, amelyért izgulunk.
Hetvennyolc esztendeje, 1938-ban épült meg az első református templom Szombathelyen. Szomorúságból született, a trianoni tragédia következményeként, az itt összetorlódott reformátusok szeretetéből és áldozatkészségéből. Isten szeretete mutatkozott meg akkor (is) és egy egyházához, identitásához ragaszkodó nemzedék áldozatvállalása. Abból a nemzedékből nem kevesen még vagonlakóként kezdték vagy kezdték újra az életet egy pokoli háború, haza és házvesztés után. Így születtek akkoriban református gyülekezetek sokfelé.
Miért is fontos egy hely ahol otthon érzi magát az ember? Egy hely, ahol tiszta szívvel tud Istene előtt leborulni? Mert az igaz, hogy Istent bárhol lehet imádni, de a csipkebokor csak egy helyen lobbant fel meg Mózesnek is. És ez a találkozás, a titokzatos érintés vitte egy életen át. Egyiptomig vitte vissza, s onnan a pusztában negyven esztendőn át kísérte, mígnem a Nébó hegyéről átnézhetett a túlsó partra. Az Ígéret földjére.
Az egyház egyidejűleg az érintettség helye és a hagyomány átörökítője. A reformátorok nem kiléptek valamiből, hanem tartalommal töltötték meg a kiüresedett keretet. Visszaolvasták és visszaimádkozták keserves küzdelemben az evangéliumot Isten népe közé. S közben formálta őket a változó idő és az örökkévaló Isten. Ebben a kettőségben formálódó élet kerül bele az új létbe (Paul Tillich).
Azok a terek vagy külső formák, amelyek ennek a létnek kifejeződései különös szentséget nyernek. Ezért van üzenete minden épületnek, jelképnek, amely erről a létről üzen. Ezért fontos egy közösség életében a szimbolikus terek léte és azoknak olyan tartozékai, amelyek a sajátos identitás hordozói. Ezért fontos a templomtorony. Sokszor kellett érvelni az elmúlt időben azokkal szemben, akik „a torony haszontalanságáról” akartak meggyőzni, hogy a torony, s a tetején lévő történelmileg is meghatározott magyar református identitást kifejező csillag nem hasznossági kérdés csupán, hanem a Krisztus-bizonyságtétel sajátos eszköze. A jelenlét kifejeződése. A keresztyén jelenlét egy szekuláris közegben, a református jelenlét egy kisebbségi helyzetben.
Amikor elkészült a torony és felkerült a csillag, egyszerre felfedezte a város, hogy vannak és, hogy hol vannak a reformátusok. Annyi mosolyt évek alatt nem láttam, mint amennyit az utóbbi három hónapban, annyi idegen ember nem szólított meg városszerte tíz év alatt, mint a torony elkészülte óta, hogy szép, hogy mintha mindig ott lett volna és úgy, ahogy most van. A mi örömünk mások örömévé is lett.
És ez szentelődik meg nemsokára. Különös íze van a szónak a református teológiában. Félünk tőle. Pedig megszentelni valamit nem a varázslás aktusa, hanem annak bizonyossága, hogy Isten számára nemcsak teret különítünk el, hanem szolgálati időt, eszközöket, csak Istent dicsőítő – ilyenek a harangok! – „hangicsáló szerszámokat”.
Az a nép, amely részt vesz a szentelés aktusában, maga is megszentelődik. Mert tudja, hogy „hatalmas dolgot tett velünk az Úr, ezért örvendezünk” (Zsolt 126,3).
Értsétek örömünket és kérünk, vegyetek részt benne!
 

Hozzászólások