A Universal Music közzétett egy eddig kiadatlan videót, amin Freddie Mercury énekli a Time Waits for No One című számot, írja a Variety. (…)Dave Clark elmesélte, hogy amikor Mercury Mike Moran zongorakíséretével felénekelte a dalt, ő szabályosan libabőrös lett, annyira megérintette az előadás.

Eddig nem hallott Freddie Mercury-felvétel került elő - index.hu

 

A Queen együttes HIV fertőzés következtében elhunyt énekese pontosan harminchárom évvel ezelőtt énekelte el Time waits for nobody című számát, amelynek lecsupaszított, vokálok nélküli verzióját tíz év kutatás után találták meg, talán nem is véletlenül a Bohém Rapszódia című film hatalmas sikere után időzítve a bejelentést. Meghallgattam mindkét verziót, nekem az „új” tetszik igazán, s ahogyan Freddie Mercury csodálatos hangja hallatán borsózik a hátam, eszembe jut, vajon mit hagyunk örökül, s hogyan emlékeznek ránk? Egyáltalán: élünk-e a talentumainkkal?

Freddie Mercury hatalmas életművet, érdekes, s egyben szomorú életet hagyott a háta mögött. Az életéről a film kapcsán már írtam: „Ahogyan a Queenből igazi rockbanda, egy ismeretlen, bevándorló hátterű fiatalemberből tízezrek által ünnepelt legenda válik, úgy bontakozik ki előttünk ennek a fiatalembernek a sorsa, magánya, tragédiája. Bár ott terpeszkedik a villa London legelőkelőbb negyedében, rajongók hada rohamozza minden koncert végén, a macskáival és alkalmi „barátaival” kell beérnie a nap végén, akinek még szüleivel sincs kapcsolata. Egyetlen női szerelme és élete végéig hűséges társa, Mary Austin ugyan végigkíséri ezen az életen, kitart mellette még a legnehezebb időszakban is, ám megváltoztatni, jó útra terelni ő sem tudja – nagy igazság, hogy mindenki maga dönt az élete felől.” 

S mégis, a zeneértők és zenét szeretők mégsem az életére vagy a magányosságára emlékeznek, hanem arra a csodálatos, senkivel össze nem téveszthető hangra, ami örök védjegyként beleég mindazok fülébe, akik akár csak egyszer is hallották őt énekelni. Talentuma volt az énekléshez, neve hallatán a világ legnagyobb arénái teltek meg pillanatok alatt, miközben milliók életét gazdagította. 

Nem tudom, milyen ember lehetett Latinovits Zoltán vagy Sinkovics Imre, mint ahogyan azt sem, jó emberként élt-e Shakespeare, s valójában miért is halt meg József Attila. (Úgy hiszem, az ítélethozatal nem is az én feladatom.) De azt tudom, hogy mindnyájan zseniálisak voltak, s ha kezembe veszem Dosztojevszkij műveit vagy meghallgatom a most előkerült „Time waits for no one” című számot, az jut eszembe, milyen bőséges annak a szeretete, aki ilyen adománnyal ruházza fel az embert. Az idő nem vár senkire - énekli a szerző, s rajtunk múlik leginkább, mit is kezdünk a ránk bízott javakkal: elássuk vagy használjuk, eltékozoljuk vagy szolgálunk vele?