A Fidesz hamar megtalálta, hogy ki tehet a Buda-Cash botrányról: a szocialisták, akik ugyancsak hamar válaszoltak, nem fognak meglepődni, szerintük a Fidesz.
Semmi kedvem moralizálni. A moralizálás alapja mindig az, hogy kimutassuk a másikban a nyilvánvaló rosszat. Ez nyilván pártpolitikai érdek, ami érthető is. A pártok nagy moralisták. Mindig a másik a rossz. Miután eltűnt az egyetemes rossz fogalma, meg a demokráciában verseny van, ez nem is lehet másként. Csakhogy nem akarok itt egy pártpolitikai cikket írni, nem is értek se politikához, se pénzügyekhez. Meg különben is, fogalmam sincs, hogy magam mit tettem volna a Buda-Cash vezetőinek a helyében. Ugyanis még nem volt alkalmam milliárdokat sikkasztani. Majd ha lesz, elmondom. Vagy nem.
De azért van itt valami, ami engem, mint egy átlag keresztyén polgárt nem hagy nyugodni. Folyik ez az egymásra mutogatás, hogy ki mulasztott az ellenőrzésben, meg hogy miféle szabályokat kellene hozni, hogy ez a jövőben ne fordulhasson elő. Ebben a sürgő-forgó moralizálásban mégis van valami megdöbbentő. A magyarázat. Azért történt sikkasztás, mert nem volt megfelelő ellenőrzés. Mert ha jó az ellenőrzés, akkor nincs sikkasztás. Ez már egy komplett emberkép, s az üzenet lesújtó.
Ez az emberkép abból indul ki, hogy a külső környezetet kell jól megszervezni a jó életért. A jogi környezetet, s az majd automatikusan elhozza a szabadság kívánatos világát. Ha tehát olyan jogi környezetet alkotunk, amelyben lehetetlen lopni, akkor majd ez a probléma is megoldódik. Mert a probléma a rendszerben van, nem pedig az egyetemes emberi önzésben, mohóságban, pénzsóvárgásban, hatalomvágyban. Ha jó az erőszakszervezet, a felügyelet, az ellenőrzés, akkor a polgár nyugodtan elhelyezheti a pénzét bárhol, mert nem fognak lopni. Nem azért nem fognak lopni, mert egy belső erkölcsi törvény tiltja a lopást, mert lopni erkölcsileg lehetetlen, hanem azért, mert a lopás meg lesz akadályozva. Erővel.
Érdekes módon, miközben a mai szabadságeszmény az egyén szabadságára alapul, azonközben az egyén szabadságának garanciája mégsem az egyén erkölcsi autonómiája, hanem a jogilag megalkotott környezet. Ennek a gondolkodásnak az az ellentmondása, hogy miközben azt feltételezi, hogy az egyén képes élni a jó és rossz közötti döntés lehetőségével, azonközben mégis csak azzal számol, hogy a rossz kiküszöbölésének egyetlen eszköze az intézményesített kontroll. S jól teszi, hogy számol. Állam nélkül az emberi élet káoszba fulladna.
A kérdés immár az, hogy miért kell inkább azzal számolni, hogy meglopnak, s miért nem inkább azzal, hogy nem? A kérdés az, hogy miért kell az ajtót zárni, s miért inkább nem? Miért van rossz, egyetemesen és rejtőzködően? Miért inkább nincs?
Rabok legyünk vagy szabadok? Szabadok, persze. De mitől, mire, és miért? Vajon hogyan teremthető meg a szabadság? Jogszabályokkal? Ellenőrzéssel? Apparáttal? Avagy nem vagyunk szabadok a jóra? Hogyan lehetünk szabadok, ha közben saját hitványságaink rabjai maradhatunk? Hogyan szabadulhat meg ember önmagától?
Elismerem, ezek olyan naiv kérdések, amelyekkel nincs mit kezdeni. De hadd maradjak ilyen fantaszta. Engem csak a valódi kérdések foglalkoztatnak. Minden más untat, mert belevesznek a folyton ismétlődő történelem banalitásába.
A Buda-Cash vezetőinek pedig részvétem. Elbuktak, mert nem bírtak ellenállni a kísértésnek. Ettől még felelősök persze sok-sok ember pénzéért. De ettől én még nem lettem jó, s tartózkodnék mindenféle démonizálástól. Nem vagyok moralista. A démon egyetemes.
No, itt kezdődne el a gondolkodás rabságról, szabadságról, s egyebekről, március 15-én.
Hozzászólások