A múlt héten röppent fel a hír, hogy 2019. szeptember 21-én, szombaton hatszáz gyermek vett részt egy közös szentmisén a Szent István-bazilikában, majd Soltész Miklós államtitkár meghívására átvonultak a Parlamentbe, ahol együtt imádkoztak a kereszténységért, a nemzetért és annak vezetőiért.

Az esemény hamarosan felháborodott válaszokra talált, elsősorban a balliberális ellenzéki szereplők, illetve médiumok irányából.

Különböző közéleti személyiségek is megszólaltak, a két legmarkánsabb vélemény egyikét Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, országgyűlési képviselő fogalmazta meg, aki nemes egyszerűséggel istenkáromlásnak nevezte a Parlamentben történő imádkozást, kitérve arra, hogy szerinte a hit és annak megvallása is magánügy, s hogy a Parlamentben nincs helye imának.  A másik Sermer Ádámnak, a liberálisok nemrég visszalépett budapesti főpolgármester-jelöltjének a tollából származik, aki Facebook-oldalán írta ki magából felháborodását. Meglátása, hogy azonkívül, hogy az esemény politikai marketingfogás, azért problematikus, mert szerinte a Parlamentben nem szabadna, hogy helye legyen az egyházaknak és szimbólumaiknak (külön kiemelve említi a kereszt szimbólumát), ahogy egyébként a szekularizáció jegyében azt is ki kéne mondani, hogy „az egyházaknak az állam és így az állami intézmények közelében sincs helye”. Sőt, szerinte csak ott van helye az imának, ahol a gyónásnak is – vagyis a templom falain belül.
Vajon kinek van igaza?

Van-e helye a Parlamentben az imádságnak és a hitnek? - kotoszo.blog.hu

Figyelemfelkeltő és részletes cikket olvashatunk az evangélikus Kötőszó elnevezésű blogon az imádságról és annak helyszíni vitájáról. 

A cikk témáját egy parlamenti látogatás adta, mely Soltész Miklós, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár meghívására történt. Több száz gyermek imádkozott közösen a Parlamentben. Sajnos, amint később kiderült, - és elég sokakat véleménynyilvánításra serkentett – nem mindenkinek tetszett ez a fajta jelenlét. Többen kifejezetten istenkáromló cselekedetnek tartották és kijelentették, hogy az imádságnak kizárólag a templomban a helye.

A samáriai asszony története jut eszembe, ahol szintén arról beszélgetnek Jézus és az asszony, hol kell/lehet imádni Istent: „De eljön az óra, és az most van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres.” (Jn 4,23) – tanítja Jézus az asszonyt.

Több száz gyermek imádkozott lélekben és igazságban, és kért áldást Istentől nemzetünkre, vezetőinkre és a kereszténységre. Nem a templom falai között, nem elrejtve a világtól, hanem az Országházban. Az egyházak képviselői úgy látják, hogy Istennek a Parlamentben is van helye. Bár a világ bezárná a templomokba, hogy még véletlenül se szóljon bele az élet egyéb területeibe. 

Néhány politikus szerint Istennek nincs helye a Parlamentben. Talán az iskolákban, kórházakban, börtönökben és egyéb intézményekben sincs helye? Nincs helye az otthonainkban…?

A cikk írója bibliai igéken keresztül hívja fel figyelmünket, hogy keresztény embernek nem hogy titkolnia, szégyellnie vagy rejtegetnie kellene hitét és ebből fakadó gyakorlatát, hanem vállalni és kötelességének tartania mindenkiért való imádkozást. A legjobb pedig minél hamarabb elkezdeni erre nevelni gyermekeinket. 

Továbbá kényesebb téma felé is vezeti a cikk írója olvasóit, mert felveti a kérdést, hogy mennyire fonódhat össze a politika és az egyház. Abszolút örökzöld téma. Azt gondolom, ha az évezredek során nem sikerült a két felet hosszú távon egészséges kapcsolatba hozni, most sem fogunk nagyobb sikerrel járni. Elképzeléseink lehetnek róla, melyeket a cikk írója elég részletesen fejteget. Egy azonban biztos és ez esetben hadd idézzem újra ifj. Prózsa Istvánt, a cikk íróját:

„Az egyháznak, nekünk, keresztényeknek pedig feladatunk együttműködni az állammal, imádkozni érte – s egyébként kötelességünk engedelmeskedni is neki, illetve a vezetőinek, mindaddig, míg olyat nem követelnek, mely a biblikus, tiszta keresztény tanítással és erkölcsiséggel összeegyeztethetetlen. Ha pedig azt látjuk, hogy az állam olyan irányba halad, mely nem Isten szerint való, vagy annak vezetői istentelen életet élnek, az egyháznak, a keresztényeknek kötelessége az Isten igéje alapján szólni, figyelmeztetni s felmutatni a helyes utat.”

Kereszténységünket nem titokban és félve kell megélnünk! Istent nem szabad a templomokba bezárni. A világ teremtőjét nem lenne szabad ilyen módon lekorlátozni. Azt tanítjuk és valljuk, hogy Isten mindenhol jelen van. Éppen ezért nem embernek kellene megmondania, hogy hol van Isten helye vagy éppen hol nincs. Inkább éppen fordítva: Isten mondja meg az embernek, hogy hol van a helye ebben a nagy világban.

Nem az a szomorú vagy néhányak szerint helytelen, hogy a gyerekek a Parlamentben imádkoztak, hanem inkább az, hogy az oda járók közül sokan nem tették meg azt!