Az anglikán egyház evangelizációért felelős egyik vezetője kijelentette: a magát korábban automatikusan hívőnek, illetve anglikánnak tartó társadalom jól érzékelhetően váltott egy olyan korra, amikor az emberek megválasztják, hogy hisznek-e vagy sem.

Minigolf a katedrálisban: így süllyedt válságba az anglikán egyház - Mandiner

Kulturális értelemben a keresztyénség nemzetünk megmaradásának alapja, ami nem azt jelenti, hogy mindenkit kötelezni kell a templomba járásra, hanem azt kell hangsúlyozni: Magyarország és az európai civilizáció annak köszönheti létét, hogy keresztyén kulturális alapokon áll.

Van ennél jobb feladat? - reformatus.hu

A napokban megjelent két anyag két, nem indokolatlanul kiragadott mondatára reposztolok ebben a posztban. Ezek a mondatok ellenpontjai egymásnak. Az egyik a Mandineren jelent meg Matsuzaki Diána Sayuri tollából az Anglikán Egyház tagságának brutális fogyásáról. Itt olvasható ez a mondat: „Az anglikán egyház evangelizációért felelős egyik vezetője kijelentette: a magát korábban automatikusan hívőnek, illetve anglikánnak tartó társadalom jól érzékelhetően váltott egy olyan korra, amikor az emberek megválasztják, hogy hisznek-e vagy sem.” A másik mondat egy, a református egyház honlapján megjelent interjú része, amelyben Farkas Zsuzsanna Orbán Balázzsal, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkárával, valamint Ungár Péter országgyűlési képviselőjével beszélget. Orbán Balázs ezt mondja: „Kulturális értelemben a keresztyénség nemzetünk megmaradásának alapja, ami nem azt jelenti, hogy mindenkit kötelezni kell a templomba járásra, hanem azt kell hangsúlyozni: Magyarország és az európai civilizáció annak köszönheti létét, hogy keresztyén kulturális alapokon áll.” Jól érzékelhetően, mint ez a két mondat is példázza, napjaink ideologikus küzdelmeiben a keresztyénség két aspektusa-értelmezése küzd egymással. Két mondat: két világkép.

Az egyik nézet Európa sorsát-jövőjét, sőt a nemzeti kérdést is összeköti a keresztyénséggel.  Ha tehát a keresztyénség elveszti jellegadó kulturális súlyát, ezzel az európai társadalmak szellemi alapja roppan meg. Más szóval a keresztyénség eltűnése egyet jelent Európa, s benne az európai nemzetek végével. Ebben a világképben a civilizáció úgy jelenik meg, mint a közösségi identitás végső alapja. A lehető legrosszabb, ami egy közösséggel történhet: az identitásvesztés. Ezért a keresztyénség jövője nem pusztán vallási kérdés. A megmaradás a tét. A keresztyén kulturális öntudat megőrzése a megmaradás záloga.

A másik nézet szerint nem kell a keresztyénség mai kétségbeejtő állapotát az identitásvesztés és a közösségi szintű megsemmisülés rémképével összekötni. Európa attól még bőven Európa lesz, ha a keresztyénség elveszti kulturális dominanciáját. Nincs az kőbe vésve, hogy Európának keresztyénnek kell lennie. Aki akar, legyen az, ám el kell vetni azt a tévképzetet, hogy Európa kulturális identitását a jövőben is a keresztyénséggel kell megalapozni. Ettől még a keresztyén hit nem roppan össze, mindössze annyi történik, hogy elveszti hatalmi súlyát. Aki tehát a keresztyén Európa, a keresztyén nemzetek jelszavával kampányol, az valójában csak hatalmi igényét leplezi, s a keresztyén Európa ideáját csak eszközül használja. A keresztyénség ugyanis szív és lélek dolga, az egyén belső ügye, egyéni választás kérdése, a külső társadalmi körülményektől független. Fölösleges tehát a keresztyéneknek jajongani a keresztyén Európa, s a nemzeti identitások elvesztése miatt. Európa ettől még bőven meglesz. Ideje lenne már felfüggeszteni ezt a keresztyén paranoiát.

Mint látható, itt a keresztyénség két síkjáról-aspektusáról-értelmezéséről van szó. Az egyik – mondjuk így – a kommunitárius-közösségi hátterű szemlélet, a másik az individualista-egzisztencialista. Avagy, a mai kultúrharc kontextusába helyezve az egyik a konzervatív, a másik a (mai értelemben vett) liberális. Mindkettő mellett és ellen komoly érvrendszer sorakoztatható fel.

A konzervatív-közösségi-kulturális értelmezés ellen az, hogy hiába van akár államilag is támogatott keresztyén keretkultúra, ha az emberek nagy része de facto nem keresztyén.  Meg kell térni. A keresztyének legyenek keresztyének, s ez a bensőséges-intim kapcsolat Istennel a körülményektől független. Ne sápítozzanak tehát Európa és a nemzetek jövője miatt. Nem Európát kell megmenteni, hanem üdvösséget kell nyerni. Hiába a hangzatos szólamok a keresztyénség megtartó erejéről, ha közben a templomok meg üresek. Szabadság van, tetszenének templomba járni.

A liberális-egzisztencialista értelmezés ellen pedig az, hogy hamis az egyén és a külső társadalmi környezet ilyen mesterséges-fogalmi szétválasztása. Az egyén nem a semmiben él. Döntését, értékválasztását alapvetően befolyásolja az a társadalmi kontextus, amelyben emberré válik. Az a tétel tehát, hogy mindenki szabadon döntheti el, hogy miben hisz, formálisan igaz ugyan, de valójában hamis, hiszen mielőtt az egyén még öntudatra jutna, már befolyásolva van kulturális környezete által. Egyáltalán nem mindegy tehát az az általános kulturális környezet, amelyben az ember emberré válik. A "majd az egyén eldönti" ideológiája valójában egy nagyon is markáns ideológia, a kulturálisan keresztyén Európa eszméjének a burkolt tagadása. Ez az ideológia azért álságos, mert miközben az állam semlegességéről papol, a magánszférába kihelyezett tudatipar ezerrel nyomatja a keresztyénségellenes agymosást, hogy aztán a végén ezen ideológia hívei széttárják a karjukat: hiába akarnak itt keresztyénséget, ha az egyén úgy dönt, hogy nem akar keresztyén lenni. De arról, hogy miért dönt úgy az egyén, ahogy dönt, már nem szól a történet.

Nem tudjuk, hogy a vita miként fog eldőlni, ha egyáltalán. Ami engem illet, számomra nem kétséges, hogy Európa jövője, a nemzetek sorsa és a keresztyénség közötti összefüggés nem számolható fel. Vagy ha igen, akkor az már nem Európa lesz, hanem valami más.