A thaiföldi haditengerészet közölte, hogy mind a 12 gyereket és edzőjüket is kimentették a thaiföldi Tham Luang barlangból. Már mindannyian kórházban vannak. Az ifjúsági focicsapat és 25 éves edzőjük összesen 18 napot töltöttek a mélyben, mivel a sok esőzés miatt nem tudtak kijutni a barlangból. Három turnusban, három nap alatt hozták ki őket.

Kint van az utolsó thai gyerek is, ma véget ér a mentés - origo.hu

Az engem, s bennem futballszeretetemet egy kicsit is ismerők csodálkozva kérdezték, hogy miért nem néz(t)em a VB-t? S erre vagy azt válaszoltam, hogy sajnálom rá az időt... Vagy pedig azt ,hogy ez a játék már nem az, amelybe én még a '82-es Mudiálon halálosan beleszerettem... S az is igaz, hogy ahogy egyre idősödöm, egyre jobban érdekel a valóság... A mesterségesen, euró milliárdokkal felfújt showbiznisz helyett az élet természetessége, maga a játék... Nálam 2018-ban nem a francia lettek a világ legjobb csapata, hanem az a thaiföldi ificsapat, edzőjükkel együtt, amely csaknem a VB-vel egy időben egy barlangban rekedt, 9 nap múlva találtak rájuk, s néhány napja a búvárok már az utolsó gyermeket is kimentették. A legnagyobb meccset ők nyerték meg! Ők az igazi világbajnokok!

 

 

S ez így igaz, mert az egész világ nekik szurkolt. Megmentésükre nemzetközi mentőcsapatot szerveztek. Bátorságukért, kitartásukért az egész világ elismerését kivívták.

Pedig ezt a mérkőzést nem zsúfolt stadionban, kamerák előtt, hanem a világ szeme elől elzártan, a föld gyomrában játszották... Nem előre  megszervezett, lekötött meccs volt, még csak nem is egy afféle, ma oly divatos csapatépítő tréning, hanem csupán egy laza kirándulás, szülinapozgatás... Talán még labda sem volt náluk, miért vittek volna magukkal egy barlangba...? Ellenfélnek pedig  ott voltak saját maguk... - reménykedő kis lelkeikkel, fázó, remegő, vacogó szíveikkel, pattanásig feszült vagy éppen már-már az élettelenségig elzsibbadt idegeikkel... Ott nem voltak cselek, trükkök, lövések... Kidolgozott taktika sem lehetett, csak amit az ember túlélési ösztöne diktált... „Sípszóig játszunk...!” - emlékszem gyerekkoromból edzőim szavára, akár nyerésre álltunk, hogy ne álljunk le, ne bízzuk el magunkat, akár vereségre, hogy ne adjuk fel az utolsó pillanatig sem... Sípszóig... De hol a bíró...? Ki és mikor fogja lefújni ezt a meccset...?

A Nagy Játékvezető láthatatlanul, az edző viszont testben is velük volt... Meg persze lélekben is, hiszen itt nem annyira a testeket, sokkal inkább a lelkeket kellett karban, kondiban, tűzben tartani... Minden bizonnyal ez volt élete legnehezebb meccselése... Ahol a legnagyobb volt a tét... Ahol szintén nem volt más választás, mint menekülni a győzelembe... S amelynek eléréséhez pl. olyan feladatot kellett megoldani, mint hogy hogyan osszuk el igazságosan és osszuk be ésszerűen a szülinapra magunkkal hozott néhány zacskó chipset, kekszet, csokit, hogy holnapra is jusson belőle, mindenkinek...?! Holnapra is...!

Lélektanilag – azt hiszem – két félidőre lehetett osztani ezt a barlangi mérkőzést. A megtalálásuk utáni időszak talán már könnyebb volt. Akkor már tudhatták, hogy nem maradnak itt örökre... Kapcsolat is létrejött a külvilággal, szeretteikkel. Akkor már „csak” az idő volt az ellenfél... De még ahhoz is napok kellettek, hogy egyesével kivigyék a gyermekeket a barlangból. Végül sikerült, napfény, élet, győzelem...!  Egy mentős tragédiája azonban árnyékot vet a sikerre. Mondhatnák a teológusok, lelkészek, hívő keresztyének, hogy áldozat nélkül nincs megváltás...! És ezt én is hiszem, vallom, hirdetem, írom, hogy soha egy percre sem szabad elfelejtenünk, hogy Jézus halála, keresztáldozata kellett ahhoz, hogy élhessünk, remélhessünk, játszhassunk vagy éppen szurkolhassunk kedvenc csapatunknak...

Annak a 12 thaiföldi játékosnak, gyermeknek – úgy tűnik – hátra van még egy harmadik félidő... Pénzéhes hiénaként már Hollywood is rámozdult a sztorira, hogy az utolsó centet is kiragadja belőle... S ezeknek a srácoknak (szüleiknek, edzőjüknek, nevelőiknek) most nagyon észnél kell lenni, hogy ne vigyék el őket más pályákra... Hanem maradjanak meg lélekben gyerekeknek, megmentetteknek, nem emberfeletti, hanem nagyon is emberi hősöknek, túlélőknek... És persze igazi világbajnokoknak...!