Beég most a kollektív tudatunkba, hogy vigyázni kell a kitüntetésekkel. Annyit tudunk, hogy minden kitüntetés lehet "gáz", és most túlérzékennyé, túl óvatossá válunk. Több a baj velük, így hát jobb is, ha nem kap ilyet az ember.

A Bayer Zsolt kiváltotta vircsaft szép lassan márnem is róla szól - 24.hu

Bayer Zsolt kitüntetést kapott. Nem is akármilyet: a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét! Lassan két hete gyűrűzik tovább hol lassabban, hol gyorsabban ez az ügy, és már a wikipédia részét is képezi. Megérdemelte-e vagy sem? Helyes vagy vérlázító éppen neki adni a lovagkeresztet? Kiknek tetsző vagy visszás az ő kitüntetése? Hadd ne részletezzem ezeket! Talán most még az sem érdekes, hogy kik és miért álltak a "visszaadom az enyémet" sorba.

Az életben előfordulnak szimpatikus vagy bosszantó, inspiráló vagy letaglózó, sőt megnyugtató vagy felháborító események. Saját eszközeinkkel talán időnként még meg is próbálunk helyzeteket vagy egyeseket befolyásolni, esetleg közvéleményt formálni, netalán nyomást gyakorolni. Nem-nem, nem felnőtt játék ez, hiszen jól (?) működik már az óvodában is a "kit veszünk be a csapatba" - stílus, aminek az a leggyengébb pontja, ha az óvó néni miatt kell valakit befogadni. Vagy legalább is úgy tenni, mintha bevettük volna.

Bayert többen nem akarják befogadni. Sőt, olyan személlyé vált, mint aki megrendítheti és feloszlathatja a lovagkeresztesek táborát. Mikor értesültem az ő kitüntetéséről, felkaptam a fejem, mert az elmúlt néhány év kivetkőző és moderálatlan fogalmazásai miatt nem gondoltam volna, hogy díjazzák. Eléggé közismert és összekeverhetetlen személye miatt elhessegettem az összetévesztették valakivel gondolatot. Bármily meghökkentő, volt már ilyen a nap alatt: három éve a Magyar Arany Érdemkeresztet a Kárpátia énekese kapta, csakhogy az indoklás nem Petrás Jánosra, hanem az addigra már feloszlott Kárpátia Folkműhelyre és annak énekesnőjére, Palya Beára illett.

De Bayer Zsolt kitűntetése nem összekeverésből fakad... A korábban és majdan kitűntetetteknek pedig tudomásul kell venniük, hogy vannak névsorok, amiket nem mi állítunk össze, és egyébként is, ha abban szerepel a nevünk, nem jelenti azt, hogy egyformák vagyunk.

Az egyházban is vannak listák, névsorok, kitüntetéssel bíró körök. Nem mind felett bírunk befolyással. Bizony el kell fogadnunk elődeink létének tényét. Ez nem jelenti azt, hogy az általuk okozott csalódást, kárt vagy áldatlan állapotot helyeseljük, vagy hogy azonosulunk személyével, csupán annyit tesz, hogy tudomásul vesszük a lineáris folyamat részeként való létezésünket. Persze a márványtáblás névsorokra nem írhatjuk oda, hogy gazember, csaló vagy részeges volt egy-egy elődünk. De az ilyen névsorok nem is arról szólnak, hogy makulátlanok az emberek.

A kitüntetés az más. Ott van egy elvárás bennünk a tekintetben, hogy aki kapja, méltóbb legyen az átlagpolgárnál, haladja meg az átlagos szintet és példaként loboghasson. Ezért bizony nem vehető félvállról, ha közel 120 kitüntetést visszaadnak, mégha az csak jelzésértékű, hiszen ezek a kitüntetések vissza nem adhatók. S nem poénkodhatunk azzal sem, hogy legalább évekig nem kell újra készíttetni a medálokat, mert újra felhasználhatók... Vajon elég annyit mondani, és azzal el lehet rendezni, hogy ez politika?