Beiktatta tagjai közé Fa Nándor óceáni szólóvitorlázót a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete. A hajótervezőként és hajóépítőként is elismert vitorlázót a szeptemberben elhunyt négyszeres olimpiai és háromszoros világbajnok párbajtőrvívó, mesteredző, Kulcsár Győző megüresedett helyére választották be a tagok.

Fa Nándort beiktatták a halhatatlan sportolók közé - hirtv.hu

Fa Nándor nem először szerepel a Reposzt „hasábjain”. Én magam kétszer is írtam róla, Potyautas a Szent Jupáton ill. Miért irigylem Fa Nándort? címmel. Ez újabb irományom egyrészt annak köszönhető, hogy a földet ötször körbekerülő, 93-ban a Vendée Globe-on 5. helyezést elért kitűnő sportembert beválasztották a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületébe, másrészt, hogy nem olyan régen tettem le újabb életrajzi könyvét (Magad, uram). Fantasztikus sportteljesítménye mellett érdemes ebbe is beleolvasgatni, hogy miképpen gondolkodik, vall a maga gyökereiről, céljáról, küldetéséről, a végtelenről, Istenről, vallásról, földünk jövőjéről... és a halhatatlanságról...?

 

Először is nézzük, honnan, milyen szellemi és lelki útravalóval indult el ”hősünk” földkerülő útjaira? „...Szüleim összeházasodtak, építettek Fehérváron a romokból, saját kezeikkel egy kis szoba-konyhás házat, ahol szép sorban négyen a világra jöttünk. Apám tette a dolgát a vasúton, nem érdekelte a kommunizmus, nem volt rá alkalmas. Anyám megmaradt a háztartásban, nevelte a négy fiát. Továbbadták az életet, a bölcsességeket, az értékeket, a tartást. Én voltam vagy tízéves, amikor először vajat ettem az iskolában, de azt tudtam, hogy nem szabad lopni, hazudni. Elsőáldoztunk, bérmálkoztunk mind a négyen. Mikor anyámat behívatta a kommunista iskolaigazgató és szemrehányást tett neki a vallásos nevelésért, csak annyit mondott neki: maguk itt az iskolában arra tanítják a gyerekeimet, amire akarják, én meg otthon arra tanítom őket, amire én akarom, és faképnél hagyta a nagy tekintélyű igazgató urat. Semmink sem volt, így vesztenivaló sem. Végtelenül büszke vagyok a szüleimre, igaz emberek voltak, jó rájuk emlékezni!”

Folytassuk azzal, hogy miért is kelt útra az Élet nevű nagy óceánon, merre ment, mi volt a célja, küldetése? Egyáltalán lehet-e válaszolni a lét ezen örök kérdéseire? „Nekem nincs küldetésem. Senki nem küldött engem az óceánra egy kicsi hajóban, én döntöttem úgy, hogy ezt teszem. Fa Nándinak van egyedfejlődése, önkifejeződése, filozófiája, éli az életét. Próbálja azt leghasznosabban tölteni, igyekszik a saját szellemi képességeit és szakmai tudását hozzátenni a nagy egészhez, továbbadni a tudást az életet. Fa Nándit ezzel a fajta tehetséggel áldotta meg a Teremtő. Vagy hívjuk Istennek: az Isten ezzel áldott meg. Én így élem az életet, és nem találok más értelmes magyarázatot a létemre. Én az óceáni vitorlázásban találtam meg azt a tevékenységet, amelyhez hozzá tudok tenni...”

És hogy éli meg a puszta létezést egy óceáni vitorlázó? Milyen gondolatokat ébresztenek benne a felhők, vizek, szelek...? „Az emberi képzelet benépesítette az óceánokat rémekkel és misztériumokkal. Harminc év és öt földkörülő út alatt viszont azt tapasztaltam, hogy az égvilágon semmi misztérium nincs ott. Csak a vegytiszta ős anyatermészet, mindenféle fantasztikumával. Az ember érzi, hogyan alakul át az energia a természetben: mikor a felhők elvonulnak, a nap felmelegíti a levegőt, így szél keletkezik. A szél az óceánon hullámokat hoz létre, a hullámok pedig elszállítják az energiát oda, ahol sziklákat tör szét, formálja a szárazföldet. Ez a folyamatos energiatranszformáció egyrészt lenyűgöző, másrészt pontosan lehet tudni, hogy ami most táplál, az hosszú távon elpusztít minden élőt. Az óceán biomasszájának hatása és ez a folyamatos energia-jelenlét hihetetlenül érződik, ha ott vagyunk és kicsit fogékonyak vagyunk rá. Ott van az ember ennek az irdatlan energiamennyiségnek a közepén, és próbál valamennyit a maga hasznára fordítani belőle. Minden képzeletet felülmúló mennyiségben és intenzitással van jelen az energia. A kíméletlen, érzelemmentes természettel ott szembesülhetünk csak igazán...”

Most nézzük azt, hogy milyen félelmek „gyötrik” ezt a részben a természetben, részben az emberi civilizációban élő bátor embert, ha a jövőbe pillant? „Ma már látjuk, hogy az emberiség a közeljövőben létrehozhat olyan mesterséges intelligenciát, amely nem öregszik, és el lehet küldeni nagy távolságokra, fényévekre. Kereshetjük szerte az univerzumban, hogy létezik-e hasonló a mi biológiai létünkhöz. Ha találunk máshol is életet, az a véletlenszerű kialakulásunk elméletét erősíti meg a teremtés gondolatával szemben. (…) A technológia már olyan szintet ért el, ahol a mesterséges intelligencia létrehozza a nála még intelligensebb mesterséges intelligenciát. Mikor elgondolkodom ezeken, meg is ijedek, mert nem tudom, mennyire szeretnék egy olyan világban élni, ahol egy mesterséges intelligencia túljár az eszemen. (...)Nem tudhatjuk, mi lesz belekódolva a mesterséges intelligencia genetikájába – hívjuk így – és azt sem tudhatjuk, mire jut magától. Az embert ismerve előbb kreálunk majd harcost, mint takarítót...”

Ha a lét értelmét kutatjuk, természetesen nem kerülhetjük meg az Isten és a vallás kérdését sem. „...miután sem bizonyítani, sem cáfolni nem tudom, van-e értelme a létünknek, ezért hajlamos vagyok azt hinni: igenis van, még ha én ezt halandóként nem is látom át. (…) A keresztyén vallás, amelybe én is, szüleim is, és az ő szüleik is beleszülettek, és amely ezer éve kíséri népünket, mindig is segített bennünket egységbe kovácsolni a nemzetet. A vallást olyan kultúrának tekintem, amely a társadalmat segíti szabályozott közösségben élni, és mint ilyen hat rám is. (…) A vallás az egyetlen elmélet, ami nem a rációra hat, mozgatórugója a misztérium. Amire nincs racionális magyarázatunk, de mégis érezzük létét. Halandók vagyunk, tehát az élet előtti-utáni dolgokkal könnyű manipulálni bennünket... Genetikusan ragaszkodunk az élethez, emiatt zsarolhatóak vagyunk a túlvilággal... Nem gondolom, hogy úgy volna Isten, ahogy azt a vallásom közvetíti felém, de úgy élek mintha lenne... Nem hiszek a túlvilágban, de úgy élek, mintha létezne...” 

Mivel meggyőződésem szerint az őszinte kételkedés is része a hitnek – „Hiszek Uram, segíts hitetlenségemen!” (Mk. 9, 24) – ezért talán mindezek után meg sem lepődünk Fa Nándor zárógondolatain, amelyet a lét értelmével és céljával, halandósággal és halhatatlansággal, Istennel és emberrel kapcsolatban mintegy összegzésképpen elmond: „Les Sables d'Olonne óvárosának nagytemplomát úgy hívják: Notre Damme Bonne Port, vagyis Miasszonyunk Jó Kikötő. Hajók lógnak a levegőben, töméntelen gyertya ég állandóan, és mindig vannak, akik csöndben imádkoznak, többségükben olyanok lehetnek, akiknek elvette valakijét az óceán. (…) Az első olyan  templom, ahol, ha bemegyek, megszáll valami jó érzés, úgy érzem, hogy ez az a hely, ahol igazi kapcsolatom van a Teremtővel.(...) Érkezés után, amikor már lesz egy kis nyugalmam, szeretnék ellátogatni ide, meggyújtani egy gyertyát, letérdelni és elmondani hálaimámat...”