A 200 m mellen olimpiai bajnok Gyurta Dániel nagyon örült öccse, Gyurta Gergely első Eb-aranyérmének. A 22 éves úszó négy testhosszal diadalmaskodott a dániai rövidpályás úszó-Eb-n az 1500 méteres gyorsúszás döntőjében.

Gyurta Dániel így örült az öccse EB-aranyának - origo.hu

Kezdettől fogva nagyon szimpatikus sportoló számomra Gyurta Dániel. Drukkoltam neki, amikor ismertté vált a szélesebb közönség számára 2004-es olimpiai ezüstérmével 15 évesen. Szorítottam, mikor egy darabig úgy tűnt, hogy nem jönnek az eredmények. Örültem, mikor újra elkezdte a csúcsokat ostromolni és jöttek/jönnek sorra a sikerek. Nagyot nőtt a szememben, mikor elhunyt sporttársáról sem feledkezett meg londoni olimpiai sikerekor, és nemes gesztust tett szülei felé. (korábbi írásom erről itt)
A mostani EB-n nálam feltette az i-re a pontot. És most nem csupán az újabb megnyert aranyakra gondolok 100 és 200 m mellen. Ez lassan kezd „természetes” lenni vele kapcsolatosan. A ponthoz hozzájárult nálam az is, ahogy örülni tudott testvére sikerének.

Sajnos nem tudom pontosan idézni azt a nyilatkozatát, amelyben azt mondta, hogy azért is ment olyan jól számára az utolsó szám, mert pozitívan doppingolta öccse sikere. A médiában megjelent felvételek is az őszinte szurkolásról és a szívből jövő gratulálációról, örömről tanúskodak.

Testvére Gergely nyilatkozatában pedig a következőt olvastam a köszönetek között: „És persze a testvéremnek is köszönök mindent. Dani olyan példakép, akinél jobb inspirációt senki sem adhat egy úszónak”
Testvérek. Egy sportágban. Az egyik már jó ideje a csúcsokon. A másik az árnyékában: „Á, a Dani öccse. Igen ő is jól úszik. De az „igazi Gyurta”, a sikeres Gyurta, az a Dani.” És most az öcs kilépett az óriás árnyékából. Rá is vetült a dicsfény, ott állhatott a dobogó tetején, imponáló fölénnyel győzött 1500-on. Olyan jó volt látni, ahogy ez a két testvér egymás sikerének örülni tudott. Olyan jó volt hallani, hogy mennyire pozitívan inspirálják egymást. Olyan jó látni a sok munkának és ennek a testvéri támogatásnak az eredményességét, sikerességét.
„Testvérek! Kedves Testvéreim!” De sokszor hangzik ez a megszólítás templomainkban, gyülekezeteinkben. De hogy is vagyunk mi testvérek, milyen testvérei vagyunk egymásnak? Hozzá szoktuk olykor tenni: „Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!” Itt lenne az alap. Ő általa lehetünk Isten gyermekei, s mint ilyenek, testvérei egymásnak. Egy sportágban, ha tetszik atlétika (futjuk a magunk pályáját), ha tetszik valamelyik küzdősport vívás, birkózás stb. ( harcoljuk a hit ama nemes szép harcát, szabályszerűen próbálunk küzdeni) Nem egyforma a táv, a súlycsoport, a start pillanata, sőt a célba érkezés sem számunkra, de ugyanaz a „hervadhatatlan koszorú” jár a győzelemért: bűnbocsánat, örökélet.
Ki érthetné meg jobban a másik sportolót, ha nem az a testvére, aki maga ugyanabban a sportban küzd; aki ugyanúgy sok-sok áldozatot hozott már a siker, az előrejutás érdekében; akinek magának is volt nehéz, eredménytelen időszaka; aki ugyanonnan indult, ugyanazt az alapozást csinálta végig; aki ugyanazokkal a nehézségekkel nézett már szembe, aki ugyanúgy igyekszik megtenni minden tőle telhetőt.
Mennyire inspiráljuk egymást? Tudja-e motiválni az idősebb a fiatalabbat, a tapasztalt a tapasztalanabbat? Tud-e szorítani, a híres, a sikeres a kisebbért, a névtelenért? Lát-e a fiatalabb példaképet maga előtt? Nem visz-e mérhetetlen távolságba a másiktól a sikeresség? Nem szül-e irigységet, megkeseredést ugyanez a siker a másik oldalon? Mennyire tudunk őszintén örülni egymás sikereinek? Tudunk-e egyáltalán egymás sikereiről? Ott vagyunk-e egymás versenyén, szurkolunk-e egymásnak? Az egyéni sportokban a feladattal, az ellenfelekkel a versenyzőnek egyedül kell megküzdeni a pályán, a medencében. De mindez látszólagos, mert abszolút nem mindegy, hogy milyen a hátország, milyen a szurkolótábor, van-e/vannak-e, aki/k megfelelően inspirál/nak. Ott vagyunk-e egymás mellett, segítünk-e a sikertelenebb periódusokban, a kevésbé látványos háttérmunkában is?
Ahány gyülekezeti tag, annyiféle életpálya, élethelyzet, küzdelem. Ahány gyülekezet, annyiféle kihívás, öröm és gond. De mi testvéreknek szólítjuk egymást gyülekezeten és az egyházon belül is. Ez a megszólítás azonban kötelez, ha csak nem üres és tartalom nélküli frázis az egész, ha csak nem éppen „a barátaimat megválogathatom, de a testvéreimet, rokonaimat nem” összeszorított fogú keserűsége él a szívünkben.
Jó volt látni a Gyurta testvéreket. A család, a sport hatalmas összekötőkapocs. De van ennél nagyobb is, a Krisztusban megnyert testvériség, főleg, ha amolyan „Gyurta-módra” éljük meg.