Az MTI alapján több magyar híroldal – köztük a Mandiner is – megírta, hogy a horvát válogatott jótékony célra, a hátrányos helyzetű gyerekeknek ajánlaná fel teljes pénzjutalmát. Eszerint a válogatott 28 millió dolláros – mintegy 7,7 milliárd forintnak megfelelő – jutalmát fordították volna jótékony célra. Az EFE spanyol hírügynökség a Dnevno horvát portálra hivatkozva viszont már arról adott hírt: Igor Premuzic az igazi szerzője a levélnek, amelyet Zlatko Dalic szövetségi kapitány nevében írt. Ebben többek között az szerepel, hogy a válogatott tagjai így akarják felhívni a figyelmet az ország nehéz helyzetére.Premuzic a Facebookon cáfolta a hír valódiságát.
Álhír, hogy jótékony célra fordítaná pénzjutalmát a horvát válogatott – mandiner.hu
Olvasom, hogy a világbajnoki ezüstérmes horvát labdarúgó válogatott tagjai jótékony célra ajánlották fel a világbajnokságon keresett pénzüket. Aztán este már azt is, hogy az egész hír tulajdonképpen egy újságírói kitaláció: Igor Premuzic horvát újságíró találta ki az egészet, szerinte ezt kellett volna tenni, így kellett volna elhatárolódni a horvát politikai elittől. Szerinte így viselkedik egy igazi sportember, egy igazi hazafi. Hm: adakozni kötelező?
28 millió dollár nem kevés összeg, átszámítva 7,7 milliárd forint. Nem tudom, mennyire nehéz a horvátok helyzete, mindenesetre ebből a pénzből tényleg komolyan lehetne jótékonykodni, amennyiben a horvát labdarúgó válogatott tagjai is így kívánnák. De a jelek szerint így, ebben a formában nem kívánják, én pedig hadd legyek ünneprontó, és hadd mondjam azt, hogy megértem őket. Mégpedig azért, mert adakozni nem kötelező, akkor sem, ha felszisszenünk az összeg hallatán, és tudjuk azt, hogy mennyit keres egy labdarúgó – természetesen nem hazánk nemzeti bajnokságára gondolok (bár ott sem keveset), hiszen a horvát válogatott tagjai az európai elit klubjaiban játszanak. Nyilván egy Barcelona, Real Madrid, vagy éppen egy Inter játékos nem panelben, minimálbéren tengeti az életét, mégis: az az összeg, amit megkerestek ezen a világbajnokságon, őket illeti. Bármilyen furcsa is ez, ezt a pénzt ők focizták össze (láthattuk), egyszerűen joguk van hozzá, hogy arra költsék, amire akarják. Úgy is mondhatnánk: méltó a munkás a maga bérére, arról pedig egyáltalán nem a munkás, vagyis a labdarúgó tehet, ha a teljesítményéért kiugróan magas fizetésben részesül. Nyilván a hírt feldobó újságíró sem tiltakozna, ha főnökei sokszorosára emelnék a fizetését, mint ahogyan közülünk sem utasítaná vissza senki a jutalmat, prémiumot, sokszorozott járandóságot. Persze, ettől még elgondolkodtató, miért is keresnek hihetetlen összegeket a labdarúgók, egyeseknek miért éri meg Katarba, Kínába igazolni, egyáltalán kinek és miért jó az, ha egy sportágban ennyit költenek a játékosokra. És persze az is elgondolkodtató, miért várja el egy újságíró, hogy egy sportoló bármilyen módon is tiltakozzon az újságírónak nem tetsző politikusok ellen, miért kell ehhez a zsebükben turkálni, mint ahogyan az is megérne egy cikket, hogy a hírt továbbadó portálok (köztük az MTI is) miért nem jártak utána jobban a forrásnak, miért nem ellenőrizte senki a hír valódiságát? (Ez különösen az újságíró magyarázata alapján érdekes.)
Visszatérve az eredeti gondolatomhoz: adakozni lehet, de egyáltalán nem kötelező. A megkeresett, kapott összeggel mindig az egyén tartozik elszámolással, leginkább a lelkiismerete felé. A horvát labdarúgók pedig a maguk módján sokat adtak: Ante Rebic például saját szülőfaluja közel ötszáz lakosának hitelét, kölcsönét fizette vissza, és abban is biztosak lehetünk, hogy mások is támogatnak különféle alapítványokat, egyesületeket. Mégis, adakozni sokféleképpen lehet, az adakozás mértéke nemcsak pénzben mérhető: lehet adni az időmből, energiámból, odafigyelésemből, a fiatalságomból vagy az öregségemből. Lehet adni pénzt, de adhatsz jókedvet és szeretetet is, megbecsülést, jó szándékot, mi több: imádságot. Bizony, egy szülő rengeteget ad élete során a gyermekének, házastárs a párjának, a horvát válogatott tagjai pedig hosszú heteken keresztül adtak kellemes időtöltést, mi több, nemzeti önbecsülést, bátorságot, példát nem csak a saját nemzetük tagjainak. Azt is tudjuk, hogy a történelem során egyvalaki volt, Aki mindenét odaadta értünk. És te mennyit adsz magadból másoknak?
