„a közösségi szolgálat olyan, a közösség javát szolgáló tevékenység, amely fejleszti a diákok személyes és szociális kompetenciáit, erősíti felelősségérzetüket, csapatmunkára készíti fel őket.” A köznevelési törvény ettől némileg eltérően határozza meg a fogalmat, e szerint a közösségi szolgálat: „szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi érdektől független, egyéni vagy csoportos tevékenység és annak pedagógiai feldolgozása”

Az önkéntesség, ami kötelező - infopoly.info

 

A középiskolásoknak előírt önkéntes munka terve és jogszabályi háttere az elmúlt két évben kapott hideget, meleget is. Nyár és ősz folyamán újra élénkebb párbeszéd indult meg az ötven órás közösségi szolgálattal kapcsolatban. Milyen jellegű önkéntes munkába kapcsolódhat be egy diák? Ki lehet fogadószervezet? Egyénileg vagy csoportosan kell elvégezni az önkéntes tevékenységet? Vajon hányan fogják elbliccelni a közösségnek szánt kötelező önkéntességet? Valódi motivációt jelent és a társadalmi aktivitást növeli a fiatalok életében, ha idős emberekkel, rászorulókkal, sérültekkel, esetleg hittanos gyermekcsoportokkal kreatív tevékenységben vesznek részt? 

Az biztos, hogy 2016-tól csak az tehet érettségi vizsgát, aki már abszolválta a legalább ötven óra közösségi önkéntes szolgálatot. Ez azt jelenti, hogy aki ebben az évben kilencedik osztályos tanuló lett egy gimnáziumban, annak ajánlott elkezdeni a közösségi szolgálatot.

Az elképzelést és célkitűzést nagyszerű kezdeményezésnek tartom. A magam részéről azt sajnálom, hogy csak ötven óra. Mi az az 50 óra? Ha négy évre osztom el a kötelező időt, akkor is csak 12 és fél óra jön ki egy tanévre. Ha ezt havi átlagban számolom: 1 óra és 15 perc. Csak egy kicsit hosszabb mint egy istentisztelet, (de annál sokkal aktívabb tevékenység); s csak egy kicsit rövidebb idő mint egy jó vagy rossz film (de annál életszerűbb epizód)! De, aki komolyan veszi Krisztustól kapott szolgálatát az nem évi átlagot számol. Akik minden vasárnap reggel rendet tesznek a templomban, akik előkészítik a gyülekezeti napot, és kirándulni viszik a hittanosokat, akik lefestik a kerítést, betegeket látogatnak, és összegyűjtik a lombot, őket kellene mégkérdezni a számokról! 

A történelmi talajvesztettség érzéséhez csak egy apró adalék, az első íz az, hogy nincs kapcsolat a generációk között. A jelenség folytatása, amikor az egész történelem eltűnik, amikor nincs többé önértelmezési keret. Nincs olyan, hogy most és réges-régen, vagy hagyomány és család. A történelemnélküli időben valóban nem lehet szolgálni, felemelni a másikat, mert nincs olyan, hogy kiszolgáltatott. Mindenki csak túlélő, magányos hajós.

A gimnáziumban, ahol tanítok, néha meglepődöm azon a “történelemszemléleten”, a jelen pillanat vákuumhatásán, azon a szellemi rugalmasságon és szubjektivitáson, hogy történelmi korok egymással kicserélhetők.  Amikor komoly kérdésként merül fel, hogy “Szűz Mária miért nem nevelhette fel házasságon kívül született gyermekét egyedül is?”. Az alaptémától, szituációtól messze repülünk, az eltérő történetek érzések szintjén egymás mellé kerülhetnek, és jön a kérdés, hogy “egyébként mi a baj az egyedülálló anyákkal?” 

Már régen nem filmkockákat szerkesztünk, rajzolunk, hanem kollázst alkotunk, alkotnak nekünk a tizenévesek. Sok-sok pillanat, hangulat kerül véletlenszerűen egymás mellé. Ugyanakkor az élet nagy ajándéka, hogy mi emberek nem véletlenül kerülünk egymás mellé. A közösségi szolgálat találkozásokat ajánl fel a mostani gimnazisták számára. Ezért tartom olyan fontosnak a minisztériumi rendeletet. Olyan gyerekekkel, fogyatékkal élőkkel lehet így találkozni, akiket valószínűleg soha nem keresnének fel magukban az iskolások. A nyugati kutatások bizonyítják, hogy az ilyen egyszerű találkozások által, amelyhez nem szakértelem, hanem szív kell, fejlődik a fiatalok önismerete, életstratégiája és empatikus képessége.    

Gyülekezetünknek két iskola jelezte, hogy szívesen veszik, ha bizonyos szociális és jótékonysági területeken mi is csatlakozunk ehhez a programhoz. A közös figyelem, a közös lehajolás – bármi lesz is a szolgálati terület – mindig híd, megértés, kapocs két ember és két világ között. A szeretettel való segítségnyújtásban most jó példát kell adnunk. Jó példát kellene adni. Nemcsak feladatot kiosztani kell. Mélyen egyetértek Henri Nouwen szavaival Jézussal kapcsolatban, hogy neki az emberi lélek és az emberi társadalom jobbá tétele nem két egymástól független feladat volt, hanem úgy kapcsolódtak össze mint „a keresztté ácsolt két gerenda”. A kollázs darabja az is, hogy ezzel az új “szolgálati kapcsolattal” nemcsak a küldő intézmény arculata változhat meg, hanem az egyházé is, legalább egy kicsit. „Szeretetben szolgáljatok egymásnak”.

A törvényalkotó, a törvény parméterei azt a célt tűzték ki, hogy a fiatalok megszeressék azt a nagyobb közösséget, amelyben élnek. A törvény csak a fókuszpontra irányít és ösztönzést adhat a nagyobb, önzetlenebb aktivitásra. Amikor a fiatalok társadalmi aktivitása, érzékenysége és közös eszmék iránti elköteleződése ennyire alacsony a magyar társadalomban, akkor igen is jól jön a törvényi segítség. Még akkor is, ha a törvény csak utat mutat, mert megigazítani egyetlen törvény sem tud. A jól megszerkesztett paragrafusok nem teszik erkölcsösebbé az embereket. Amikor szeretetszolgálatról, önkéntes segítségről gondolkodunk, nemcsak a keresztyén nyelvezet ismeretére kapunk meghívást, hanem a krisztusi, önzetlen szeretetre is. 

Még az is megtörténhet a szolgálatra szánt 50 órában és azon túl is, hogy pedagógiai célok megvalósulása mellett felszínre kerül a fiatalokban is ott élő Isten története.

 

Képgaléria: 

Hozzászólások