Virágvasárnap lett nyilvánossá a március végén rögzített evangélikus flashmob, amely az evangélikus identitás erősítésén túl arra emlékeztet, hogy Heinrich Heine szerint Luther Márton és társai 1521. április 16-án a wormsi birodalmi gyűlésre menve énekelték ezt – a világszerte az evangélikusság himnuszaként ismert – zsoltárfeldolgozást.
Amikor eljutott hozzám a hír, hogy keresztyén flashmob lesz Pesten, első reakcióként kibújt belőlem a tradicionalista: Egyeseknek nincs jobb dolguk, mint összecsődülni?! Van ennek értelme? El is feledkeztem az egészről, míg rá nem találtam a világhálón a tudósításra, főleg az ott készült videóra.
Nem történik semmilyen grandiózus dolog. Néhányan elkezdenek zenélni a Deák téri templom lépcsőjén. Közben jó páran megállnak a téren. A csúcspont, amikor megszólalt a jól ismert dallam, felhasználva a templom harangocskáit is, hogy aztán kinyíljon a templomajtó, és a kórus kilépve zengje az „Erős vár a mi Istenünk” himnuszt. A bennem lakó tradicionalista azonnal visszavonulót fújt. Sőt! Jól eső érzésekkel nézem a videót. Úgy látom, hogy a résztvevők is jól érzték magukat. Minden nagyon a helyén van ezen a „rendezvényen” a legapróbb részletekig. Abszolút telitalálat az egész esemény, csak azt sajnálom, hogy nem láthattam, vehettem részt benne élőben is.
A helyszín: az első magyar villámcsődület helye, amit 2003-ban hoztak össze először hazánkban. Kiváló háttér a templom, mely a honi evangélikusság szimbolikus épülete. Ugyanakkor egy forgalmas csomópontban található, nem zárja el kerítés, s mint ilyen, a lépcsői már a templomon/egyházon kívüli világ szerves részei.
Időpont: egy konkrét reformációtörténeti esemény pontos évfordulója, ráadásul virágvasárnap ünnepére időzítik a közzétételt.
Cél: a Reformáció 500. évfordulója felé vezető újabb tematikus lépés népszerűsítése, az identitás közös felvállalása.
Egy jó ötlet, és mennyi üzenetet juttathat célba! Az egyház, az evangélium, az üzenet kiárad a templomból. Sajátosan keveredik a kint és a benn világa. A jól eső feszültséget az okozza, hogy először kérdéses, hogy ki van kinn és ki van benn. Kiderül, hogy aki látszólag kinn van, belekeveredve a bámészkodók seregébe, ugyanazt a dallamot, hitvallást szólaltatja meg, mint aki bentről érkezik. Úgy tűnik, mintha kinn és benn csak bennünk létezne, csak mi gyártanánk a kategóriákat, holott Isten egyaránt ura a 'kint'nek és a 'bent'nek is. A templom lépcsője, a kapcsolatteremtés helye lesz a kultúra eszközével. A kultúra azonban itt nem csak gyönyörködtet vagy szórakoztat, hanem hitvallás hordozója is. A közös ének az identitásmegvallás eszköze.
Az evangélikusok által szervezett flashmob a valamikori virágvasárnapi bevonulást is új fénybe helyezte számomra. Mondhatnám, ismét rá kellett jönnöm, hogy nincs új a nap alatt: Virágvasárnap Jézus tanítványainak és rajongóinak a flashmobja volt. Kellően felhívták a figyelmet az érkező királyra, kellően meghökkentették az ünnepre készülődő várost. Már ott és akkor is kiderült, hogy milyen sok múlik az időzítésen. Már ott és akkor kiderült, hogy a legjobb tanúságtétel és egyben a legnagyobb vonzóerő a reményteljes, örömteli hitvalló közösség. Ez tud/ott/ sodró erejű, magával ragadó lenni Virágvasárnapon akkor is és most is.
Persze a flashmoboknak megvannak a maga „műfaji” szabályai. Ez nem egy hosszú, monstre rendezvény. Itt nem megmagyarázni kell a dolgokat, nem kifejteni, nem részletezni. Ez nem evangelizáció a szó klasszikus értelmében. Ez egy tóba dobott kő, mely hullámokat gerjeszt maga körül, mikor becsapódik a vízbe.
Ha belegondolunk a rövid néhány percbe, azt mondhatjuk: Mennyire modern volt, mennyire világi technika! De rögtön utána mondhatjuk azt is, mennyire bibliai is volt, mennyire egyházi, hitbéli tartalom! Egyik nem kizárja, hanem gazdagítja a másikat.
Hozzászólások