Ritkaságokkal, a dalok újrakevert változataival, eddig kiadatlan demókkal, nyers demófelvételekkel és más meglepetésekkel jelenik meg újra John Lennon legendás stúdiólemeze, az Imagine.- Mandiner/MTI
Emlékszem, ültem a magyaralmási parókián, a nagyszobában, a cserépkályha mellett, s Beatles dalokat hallgattam. Újra és újra. No és persze John Lennonnak ezt a dalát is. Az Imagine-t. Nem tudtam én ezt akkor megfogalmazni, csak öreg fejjel látom, hogy azért voltam szinte teljesen elkábulva ezektől az egyébként tényleg zseniális daloktól, mert az elvágyódás médiumaivá váltak. Valahogy közel hozták és érzékelhetővé tették mindazt, ami után egy kis közép-európai kommunista országba zárt fiatal vágyódott. A Nyugatot, s mindazokat a képzeteket, amelyek a Nyugat ideájához kapcsolódtak: a magasabbrendű odakint (ezt a szóösszetételt valakitől "loptam", de sajnos nem jut eszembe, kitől), szemben a diktatúra fojtogató bezártságával. A Beatles, s maga John Lennon ezzel a dalával ezt az álmot tette elérhetővé és átélhetővé.
S aztán, már öregedő fejjel megértem én is, hogy az álom valósággá vált, s immár oda tartozom, ahová kamaszkorom óta vágytam, meg ahova tartozónak mindig is éreztem magamat: a Nyugathoz. S ahogy lassacskán kibontakozott a rendszerváltás korának uralkodó szellemisége, mégis arra kellett, hogy rádöbbenjek, hogy ez a Nyugat nem az, amiről álmodoztam, s nem az, amit én John Lennon dalába is beleláttam. Papgyerek lévén, no meg olyan emberként, aki életének egy jelentős részét egy elnyomott és marginalizált keresztyén kultúra ölelésében élte, azt gondoltam, hogy a Nyugathoz csatlakozásunk egyúttal visszatalálás lesz keresztyénségünkhöz is. Mert hiszen mi más lehetne az ateista diktatúrától nem szenvedő Nyugat, mint az a szellemi otthon, ahol még megmaradt a keresztyén keretidentitás, amelytől itt, a vasfüggönyön innen, erőszakkal meg akartak fosztani bennünket.
S ott, a magyaralmási parókián, hallgatva az Imagine-t és a többi fantasztikus dalt, azt gondoltam, hogy ez a zene pontosan azt adja vissza, amiről magam is ábrándoztam. Csak felnőtt fejjel döbbentem rá, hogy újra kell írnom ezt a történetet. Messze nem úgy áll a helyzet, hogy volt itt a kommunista—ateista blokk, a maga ismert, a „múltat végképp eltörölni” ideológiájával, amott meg a keresztyén Nyugat, amely még őrzi a keresztyén civilizáció szellemi alapjait. Sőt, ami a legdöbbenetesebb felismerés volt, hogy bizony, az ateista-kommunista ideológia és a Nyugaton uralkodó individualista-liberális ideológia között alapvető hasonlóságok és párhuzamosságok mutathatók ki. Mindkettőnek az a célja, hogy a régi identitásalkotó fundamentumokat, jelesül a nemzetet és a keresztyénséget felszámolja, s helyettük az európai társadalmakat új szellemi alapokra helyezze.
A különbség annyi, hogy az individualista-liberális ideológia felismerte, hogy a tudatformálásnak a nyílt és direkt erőszak nem igazán hatékony eszköze. Mennyivel eredményesebb, ha a tudatipar kiszervezi önmagát a szórakoztatóiparba, a sztárkultuszba, a művészetekbe, a társadalomtudományokba, a magánszférába, s ha a kulturális misszió spontán folyamatként tűnik fel. Ha az emberek azt gondolják, hogy maguktól gondolják azt, amit gondolnak, s nem azért, mert valakik a nyugati keresztyén civilizáció felszámolásának ideológiáját rájuk erőltetik.
Nem az Internacionálét kell tehát énekeltetni („Ez a harc lesz a végső/ csak összefogni hát/ és nemzetközivé lesz/ holnapra a világ”), hanem mennyivel hatékonyabb, ha ugyanezt John Lennon énekli el egy zseniális dalban.
Imagine there's no countries
It isn't hard to do
Nothing to kill or die for
And no religion too
Imagine all the people living life in peace…
(Saját fordítás: Képzeld el, hogy nincsenek országok, nem olyan nehéz ez /ti. elképzelni/. Nincs semmi, amiért gyilkolni, vagy meghalni kellene. És nincs vallás sem. Képzeld el, hogy minden ember békében él.
Vagyis: mi minden rossznak az okozója? – Az országok /nemzetek/ és a vallás /értsd:keresztyénség/. Bezzeg, ha ezek nem lennének, egyetemes béke lenne. No és milyen ideológia, vagyis hatalom mentén jöhet létre a világbéke /értsd: világuralom/? Egy olyan ideológia mentén, amely felszámolná a nemzeti és vallási alapú közösségi identitásokat. S ez a nyilvánvalóan világuralmi ambíció merő szentimentalizmusba csomagolva. Ez tényleg olyan megejtően szép és vonzó.)
Mennyivel hatékonyabb, ha az állam azt mondja önmagáról, hogy ideológiailag semleges, s valódi, keresztyénség-és nemzetellenes célját kiszervezi a tudatipar magánszféráiba, mint az ateizmusát, krisztofóbiáját és nemzetellenességét nyíltan felvállaló állam! Fúj diktatúra, éljen a liberális demokrácia!
S ha azt kérdezzük, vajon miért van az, hogy ma úgy tűnik, hogy Európa posztkommunista része jobban megőrizte keresztyén civilizációs gyökereit, mint a kommunizmustól mentes Nyugat, akkor a válaszok egyike az lehet, hogy ott, a szabad Nyugaton, sokkal jobban működött ugyanaz az ideológia, ami itt diktatórikus formát öltött. Egyebek mellett ilyen, amúgy teljesen jószándékú zseniknek is köszönhetően, mint John Lennon.
Természetesen továbbra is ámulattal adózom John Lennonnak. Életem sok emelkedett pillanatát köszönhetem neki. Tragikus halálát én is meggyászoltam.
Mégis, újra kell írnom a történelemnek azt a szakaszát, amelyben élnem adatott. John Lennon nem az, akinek hittem. Mert egyike volt azoknak, akik a mai Európa szellemiségét meghatározó módon formálták. Ahogy szokták mondani, az Imagine ikonikus dal. Benne van minden, ami a mai Európát uralja (kivéve a negyedik versszakot, amelyik így kezdődik: "Imagine no posessions" /képzeld el, hogy nincs vagyon/, ami a neomarxista-neokommunista hatvannyolcas nemzedék nyílt kapitalizmus kritikája. Az individualista civilizációellenesség "multikultúra" álnéven maradt, a kapitalizmus-kritika eltűnt.) De ez a szellemi alapjait megtagadó Európa idegen tőlem, s messze nem az a magasabbrendű odakint, amelyet az Imagine-ben a magyaralmási parókián átélhetni véltem.