A kutatók vizsgálatai szerint a szabad akarat pusztán illúzió, a saját agyunk hallucinációkat keltvén elhiteti velünk, hogy a döntéseinket mi magunk hozzuk tudatosan, de valójában a dolgok már korábban, a tudatosulást megelőzően elhatározódtak. Az új tanulmány végkövetkeztetése szerint a szabad akarat sokkal inkább illúzió, mintsem valós viselkedés. A pszichológusok egy pofonegyszerű kísérletet végeztek el. A részvevőnek öt darab fehér körről kellett megjósolni, hogy melyik fog vörössé változni.
Valaki egy szemléletes példával illusztrálta a szabad akarat lehetőségét egy konferencián. A terem padlóburkolatának járólapjára állva felhívta a figyelmet: tudják, mi a szabad akarat? Ez! – mondta, és átlépett a harmadikra. Erre van szabad akarat az embernek és ennyi, egyébként meghatározott a léte.
A teológia nem egységes ebben a kérdésben, a filozófia pedig még inkább szerteágaztatja a probléma felvetést. A katolikus teológia a szabad akaratot vallja mondván, hogy ha Isten mindent előre meghatározott volna, akkor az Ő akarata szerint az ember sorsa csak a jó végkifejlet lenne. Mivel a bűn itt van a világban, a rossz pedig nem lehet Istentől, ezért lennie kell a szabad akaratnak, amely a „térjetek meg” felhívásra választ ad a cselekedetekkel. A lutheránus és kálvinista teológia ezzel szemben az ember Istentől való eleve elrendeltségét vallja, ezzel pedig korlátok közé szorítja a szabad akaratot.A tudatos választás következményeként a jót választja az ember? Hiszen itt nem a cselekvési szabadságról, hanem a választhatóság szabadságáról van szó. A jó választásáról. Hogy amit az ember választ, az az abszolút jó-e? Ha nincs meghatározottság, akkor miért bukik bele az ember a jó választásainak következményeibe? Miért lesz baj vagy újabb baj forrása a látszólagos jó?
A választás önmagában nem az akaratszabadság mércéje. Mert a választás maga korlátozott vagy éppen előzetesen meghatározott. Mégis a szabadság illúzióját kínálja. Amikor az ember elszakad Istentől, nemcsak az abszolútumtól távolodik el, hanem attól a feltétlen bizalomtól, amelyben rá merné bízni magát a mindenre elégséges szeretetre. Az isteni szuverenitás elfogadása nem a cselekvés szabadságának feladása, hanem annak bizonyossága, hogy az üdvösség, mint végső igazság vagy állapot nem az ember kezében van. Ezért ezt a bizonyosságot Isten kezébe tenni maga az üdvbizonyosság.
A szabad akarat, mint Istentől független vagy akaratát befolyásoló esemény elvetése nem más, mint annak tudomásul vétele, hogy Isten nélkül senki az ember. A szabad akarat tagadása nem a szabadság tagadása. Nem véletlen, hogy a reformátorok, a radikális hitvallók bátorsága az eleve elrendelés bizonyosságából merítette a küzdelemhez és a vállaláshoz szükséges erőt. Nem a halálra, mint végső veszteségre fókuszált, hanem a megtapasztalt kegyelemre és annak reménységére, hogy az életben és az élet után függetlenül annak végétől az isteni akarat beteljesedése lesz az igazság.