Mentősök és rendőrök cirkáltak fel-alá Balatonalmádiban, szemetesekben turkáltak, kukásautót kergettek, közben száguldott a koraszülöttmentő is, elvégre szükség lesz rá, miután egy szatyorba rejtett kisbabát kell minél előbb megmenteni. De nem kellett. Csecsemőt nem találtak, ám valaki vélhetően jót röhögött a markába, hogy sikerült rászednie a rend őreit és a mentőszolgálatot is.

(...) 2014. március 13. és 2015. február 6. – azaz csaknem egy év alatt - összesen 1 millió 579 ezer 103 úgynevezett rosszindulatú hívással volt dolguk a diszpécsereknek.

Másfél millióan anyáztak és hazudtak a segélyhívókon - hir24.hu

Megdöbbentett az 1.579.103-as szám. Sok. Még akkor is, ha a legtöbben valóban arra használjuk a 104-es, 105-ös, 107-es és 112-es telefonszámokat, amire valók. S ehhez az is hozzátartozik, hogy ha nem kell, akkor nem használjuk. Főleg, mert nem feszültség levezető vagy szórakozásszervező vonalak ezek, hanem a segélyhívás legfontosabb eszközei.

Aki dühöng és szitkozódik ezeken a telefonszámokon, aki elégedetlenségének hangot adó fórumnak használja ezeket a vonalakat, sajnos feltart egy diszpécsert. Aki azt élvezi, hogy az ő álhírére mentős, tűzoltó, rendőr siet egy kamu-helyszínre, az tolvaj is. Hiszen időt, erőt, pénzt, bizalmat vesz el másoktól. Azt gondoljuk, hogy legyinthetünk ezekre az esetekre, hiszen minket, akik nem vagyunk riaszthatóak központi telefonszámokon, nem érint. De különös a mai világ:

Az elmúlt hetek egyik szomorú tapasztalata volt számomra a kamu-temetési szolgálat. Annak szokása és rendje szerint a temetkezési vállalkozó telefonon felhívott, amikor a gyászoló család tagjai ott voltak az irodában. Hétfői napon időpontot egyeztettünk péntekre, ami még feltételes volt, mert még megkérdeznek valakit a családból. Jó, rendben. Amikor már csak másfél nap volt a temetésig, mivel még mindig nem jelentkezett a család, kitotóztam, hogy a négy közül melyik vállalkozó is lehetett az, aki telefonált, és felhívtam. Szívélyesen tájékoztatott, hogy az a temetés nem lesz, mert meggondolták magukat, és katolikus szertartást akarnak. A család azóta sem értesített. Még jó, hogy nem mentem el pénteken három órakor a temetőkertbe palástosan. Mint kiderült, nem lettem volna egyedül, mert gondnok urunk és néhány gyülekezeti tag ott volt. Nem is értették, miért a plébános van helyettem... Vannak kamu-keresztszülők is, akik olyan fogadalmat tesznek, amit egy percig sem gondoltak komolyan, vagy éppen meg sem jelennek a keresztelőn, de azért utóbb mindenki keresztapának vagy keresztanyának szólítja őket.

Milyen lehet visszazötyögni a tűzoltó laktanyába, rendőrőrsre vagy mentőállomásra egy-egy "téves" riasztás után? Újult erővel, és ami a legfontosabb megújuló bizalommal minden elszántságot talonban tartva fogadni a következő riasztást - nem kis kihívás lehet egy-egy ilyen eset után. Bizalommal fordulni valaki felé, aki megtévesztett, vagy becsapott, vagy kihasznált, vagy poénra vett, vagy komolytalanná tett? Teljes odaszánással lenni mások felé, miután voltak, akik palira vettek? Újra és újra ennek gyürkőzünk neki, amikor megbocsátunk. Nem azért, mert ezért megfizetnek, nem azért, mert szerződtünk erre, hanem azért, mert megváltattunk erre.

Minden csalatkozónak és becsapottnak sok erőt kívánok, hogy Krisztus útján megmaradjon!