A légszennyezettség egyik legfőbb oka ma Magyarországon a lakossági szilárd tüzelés, ezen belül is a hulladékégetés.
Magyarországon olyan tiszteletben tartjuk saját személyes terünket (lásd ház, lakás, autó, kert), hogy ha valaki kívülről beleszól bármiféle tevékenységbe, amit ezeken a helyeken végzünk, akkor jó eséllyel az lesz a válasz:
Törődj a saját dolgoddal, köcsög! - Fiantok Dániel, index.hu

Nem tudom, hogy az alábbi téma mennyire fér bele a közéleti puttonyba. De ha a közegészségügy az, akkor ez is. Segélykiáltás következik.

Elkeserítő írást tett közzé múlt pénteken az index.hu a hazai lakossági szemétégetésről. Az apropót az adta, hogy egy verőcei családapa feltöltötte azokat a videókat, amiken a környékén élőket arról igyekszik meggyőzni, hogy ne égessék el a kertjükben a háztartási hulladékot.

Azon túl, hogy a kerti szemétégetés (és települési alváltozatai: kábelégetés, nádaségetés) egyszerűen büdös, és kiszagolásakor általában már késő a száradó ruhákat bementeni a házba, komoly egészségügyi és nemzetgazdasági károkat is okoz.

Az újságíró megdöbbentő adatra hivatkozik: egy tavalyi európai bizottsági dokumentum számításai szerint 1500 milliárd Ft kárt okoz évente a hazai levegőszennyezettség. Ez az összes egészségkárosító anyag belégzése eredményeként jelentkező összeg, nem csupán az egyes háztartások károsanyag kibocsátása alapján számított érték. De az össz’ károsanyag kibocsátás jelentős része mégis ez utóbbiból származik. Plusz az általunk fűtési szezonban elégetett szilárd tüzelőanyagból. A Levegő Munkacsoport télen több olyan hazai települést is megnevezett, ahol a légszennyezettségi adatok még a pekingit is kenterbe verték.

„Ebben benne van a légszennyezettség miatt megbetegedő munkavállalók éves szinten hárommillió kihagyott munkanapja, az emiatt a munkáltatókra háruló 72 milliárd forintnyi többletköltség és az az öt és fél milliárd forint, ami az egészségügyet terheli. Ezenkívül a légszennyezettség éves szinten még 14 000 ember haláláért is felelős.”

Olyan ez, mint kicsiben az enyingi református temetőhöz hurcolt háztartási hulladék ügye. Aki megtisztel bennünket azzal, hogy betekintést enged a leselejtezett hűtőláda, tévé, bútorok és más, kisebb-nagyobb értékű fogyasztási cikkeinek levitézlett darabkáiba, egészen jól jár: ingyen megszabadul a limlomoktól. Mi magánemberként, akik a temetőbe más okok miatt járunk, valamivel rosszabbul: egy szemétdomb fogad minket a temető bejáratánál. Városként azonban már sokkal rosszabbul járunk: egy vagyont költünk a büdzséből mások hulladéka elszállítására.

Pedig Enyingen is van lakossági szemétlerakó a városka szélén: hetente kétszer a háztartási törmeléken kívül az égvilágon mindent odavihetünk. Ingyen. Már ha fizetjük a kommunális hulladék díját. A provinciális példával való összehasonlítás azonban itt véget is ér, mert a temető bejáratánál (vagy a temetőn belül, a „főút” végén) felhalmozott szeméthegy káros anyagai nem jutnak a szervezetünkbe. A kerti szemétégetés füstje már annál inkább.

Idáig egyszer értünk tetten egy temetőnk bejáratánál serénykedő úriembert. Az önkormányzat egyik embere éppen visszapakoltatta a sezlonokból és más, tekintélyes méretű cikkekből álló ajándékcsomagot. Az úr esküdözött, hogy nem is tudta, hogy ingyen és legálisan is elcipelheti furgonjával a város végi telepre a holmiját. Nem vet jó fényt a jövőre, hogy óvodáskorú gyermekét is magával vitte – a szocializációt nem lehet elég korán kezdeni. Nem biztos, hogy a limlom „elhelyezésével” megvárta a következő napot, és nem a város vagy a körülöttünk fekvő szántók/erdők felé vette rögtön az irányt.

Irigylésre méltó és példamutató az indexnek nyilatkozó apa türelme és verbális meggyőzésbe vetett hite. De ennyire a legtöbbünknek nem erős a cérnája. És nem is mindig van rá lehetőségünk. És nem is biztos, hogy etikus elénk vetni a gyeplőt, hogy oldjuk meg civilbe'. Mert mi nem járunk utána, hogy vajon melyik családi ház udvarán égetik le a gumit/műanyagot a kábelkötegről. Nem indulunk neki télen, hogy bekopogjunk az utcánkban abba a házba, amelyiknek a kéménye az orrfacsaró fekete füstöt eregeti. Néhány hiábavaló alkalom után már nem tárcsázzuk a helyi rendőrjárőr telefonszámát, mert úgysem történik semmi. A szomszédhoz talán még átmegyünk. De csak talán.

Hogy rákérdezzünk a kéményre, a füstölgő avarkupacra, vagy a lángoló szeméthegyre. Ez nem csupán szociális kérdés, legalább ugyanannyira rendőrségi is. És nem utolsós sorban emberi jogi. Mert a tiszta levegőhöz nekünk és a gyerekeinknek is joga van. Nem tudunk hatással lenni arra, hogy mekkora településünkön a közúti levegő szennyezettsége. A szomorú, idegesítő, elkeserítő, dühítő, stb. azonban az, hogy egyelőre nagyon úgy fest, arra sincs semmilyen hatásunk, hogy a lakóhelyünkön a nemtörődömségből, bunkóságból és szimpla tudatlanságból fakadó levegőszennyezettség: a kertben a szemét, a patak partján a nádas, a zöldhulladék, a kezelt faáru és megannyi más eltüzelésére sincs. A többségünk, de legalábbis jó pár milliónyian ugyanis ilyen körülmények között él ma Magyarországon.

Hahó! Hallja valaki?!