Százötvenezer török nézett farkasszemet 2300 magyar védővel Sziget falai alatt. Zrínyit nem lehetett megvenni, utolsó 700 katonájával inkább a halált választotta. 1566. augusztus 6-án kezdődött az ostrom. Hétszáz magyar rohant a halálba hir24
"Zrínyi önfeláldozása a szultán megölése nélkül is komoly jelentőséggel bírt, ugyanis Szigetvár kitartása megmentette Bécset egy újabb ostromtól. A kapitány tettének jelentőségét már a kortársak és a későbbi századok politikusai is felismerték, Richelieu francia bíboros – és államminiszter – például úgy vélte, Zrínyi Miklós és Szigetvár hős védői 1566 nyarán az egész európai civilizációt mentették meg a pusztulástól."
"Zrínyi, miután I. Miksa királytól (ur. 1564-1576) nem számíthatott segítségre, mindössze 2300 fős – horvát és magyar végvári vitézekből toborzott – védősereggel készült a szultán ellen."
Éppen ma indultak útnak Zrínyi nyomán egy busznyian Pungur (Császár) Judit szervezésében Horvátországba. Nem is tudom, hogy vajon szándékosan időzítették-e erre az időre az indulást. Megérthető-e vajon ma Zrínyi önfeláldozása?
Magamban közben mormogom Arany János sorait: " Ötszáz, bizony, dalolva ment Lángsírba velszi bárd: de egy sem birta mondani Hogy: éljen Eduard..." (A WALESI BÁRDOK). Meg a másikat: " Mondjad neki, Márton, im ezt felelem: Kegyelmet uradtól nem vár soha Szondi, Jézusa kezében kész a kegyelem: Egyenest oda fog folyamodni." (SZONDI KÉT APRÓDJA) Csodálkozom azon, hogy pont a szigetvári eseményekről nem készült ballada.
Mikszáth Kálmánnak maradt műve: az ÚJ ZRÍNYIÁSZ. A WIKI-ről idézem: Az utolsó ítélet elsietett trombitajelére Zrínyi Miklós, a szigetvári hős társaival együtt föltámad, és lovasan, fegyveresen a 19. század végének Magyarországán találja magát. A feltámadás hírét követő kezdeti hitetlenkedés után a hazafias lelkesedés is gyorsan lelohad, az újságokban egykori hőstetteiket is kétségbe vonják. Közben mulatságos jelenetek sora zajlik, például a föltámadottak Dombóváron megnézik Jókai Mór „Szigetvári vértanúk” című drámájának előadását, később Thaly Kálmán tart nekik kis-előadást a kuruc korról. A régi eszményekkel és fölfogással eltelt Zrínyiék beilleszkedési kísérlete kisebb-nagyobb összeütközésekkel jár. A szigetvári hős még a szerelemben is középkori fogásokkal próbál boldogulni. Hogy nagyúri hajlamai szerint élhessen, Zrínyit megteszik bankigazgatónak, és amikor a közgyűlésen szembekerül a bank részvényeseivel, szétvereti őket katonáival. Kitör a botrány, Zrínyiéket elfogják, parlamenti csatározások kezdődnek, a kormány tehetetlen. A képtelen helyzetből végül a király talál kiutat: a hőst megteszi Vajdahunyad várparancsnokává. A megoldás ugyanolyan abszurd, mint az indítás: az országba betörnek az oroszok, és a vár védelmében Zrínyi csapatával ismét „kirohan”, hősi halált halnak – csakúgy, mint régen Szigetvár alatt.
Mit érthet ma bárki is a hétszázból és kétezerháromszázból szemben a százötvenezerrel? Hiszen magyar és horvát legények harcoltak és Zrínyit a horvátok is magukénak vallják. Már csak ezen összevesznénk ma. Származás, nemzetiség. Aztán meg minek ez a fene hősködés. Ilyen kicsi csapattal ennyi ellen? Ha valamiféle szatíra nélkül ide találna tévedni megint Zrínyi, ebbe az országba, ebbe az időbe, vajon kit fejeztetne le? Ki kerülne börtönbe? Mit mondana látva ezt a fene nagy kuszaságot? Szerintem még annyit sem várna, míg Mikszáth egyszer megmerítené a tollszárat és máris intene a mikszáthi angyalnak: retúr lesz. Ellenséget se keresne. Minek? "Ha ilyen barátai vannak az embernek, ellenségre már nincs szüksége".
Mondjuk a maga korában hasonló széthúzással küszködött az ország. Az erdélyi fejedelem vazallus, a bán meg ellenáll, a király meg nem segít. Közben meg a hírekben sápítozva borzonganak az udvari szalonokban, mai kommunikációs csatornák híján némi, akár féléves késéssel, mint a kukkolós műsorokban. Mintha nem is velük történne. Mintha nem értük is történne.
Nem tudunk mi ezzel mit kezdeni. Zrínyi, meg az önfeláldozás, halál. Ki akarna egy lenni a kétezerháromszázból? Hallom a toborzó szöveget: százötvenezer jön ellenünk, mi leszünk kétezerháromszázan; legyél te is egy győztes csapat tagja! Ezt a humanpower manager nem tudná elég jól kommunikálni.
Nem tudom, hogy Európát akarta menteni, vagy a bécsi udvart. Nem tudom, hogy hős akart-e lenni. Azt sem, hogy meg akart-e halni. Esetleg csupán olyan vad madár volt, aki a területére tévedő idegent akarta elverni. De azt tudom, hogy dolgát elvégezte. A célját tudta. Élete, célja, vagyona, akarata, hite mind egy volt. Mind egy cél érdekébe volt befogva.
Érdemes volt azért harcolnia? Ma Európa önként beengedi, sőt hívja azokat, akik akkor le akarták igázni. Elmondhatnánk, hogy Zrínyi harcát senki nem folytatja ma. Sőt inkább mindenki olybá tűnik, mintha a másik oldalon állna.
Nyilván ezek a kérdések ma hamisak. Akkor és ott így döntött. Ő nem felelős az utódok cselekedeteiért. A maga módján ő már bizonyosan elszámolt az Ura, Krisztusa előtt.
De marad itt nek
ünk valami. Nekünk lesz ilyen feliratunk? " megcselekedtük, amit megkövetelt a haza" (spártaiaké) Vagy tudunk még olyan döntést hozni, amelyre az életünket is feltesszük? "Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér? Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort; Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!" (Kölcsey: HUSZT)
De hogy döfjek egyet itt magamon is. Mit érhet ma bármiféle bátorság az alattomos gyilkosok ellen? Akik atommal ölnek (Hirosima) meg mérgekkel, fogyasztói társadalommal, a fenntartható fejlődés, meg szebb jövő ígéretével.
Bevallom nem értem, és csodálkozással vegyes félelemmel is tekintek Zrínyi cselekedetére, de úgy tűnik, néha inkább jobb a halált választani a meggyőződésünk szerint, mint tovább élni a hitünk és meggyőződésünk ellenére.
Győzhetetlen én kőszálom, Védelmezőm és kővárom, A keresztfán drága áron Oltalmamat tőled várom.
Sebeidnek nagy voltáért, Engedj kedves áldozatért, Drága szép piros véredért, Kit kiöntél ez világért.
Reád bíztam én ügyemet, Én Jézusom, én lelkemet, Megepedett bús szívemet, Szegény árva bús fejemet.
Irgalmazz meg én lelkemnek, Ki vagy ura mennynek, földnek, Könyörgök csak Felségednek, Én megváltó Istenemnek.
Mutass, Jézus, kies földet, Lakásomul adj jó helyet, Ez életben csendességet, Jövendőben idvességet.
Kuruc kori ének (REF. É.K 346)
Hozzászólások