Baranya megyében vagyunk, az Ormánság Sellyei járásában, Gilvánfán, a falu sok éve le nem maradna a legszegényebb magyar települések listájáról. „Négyszáztizenkét lakos, száz százalék cigány, csupán két magyar családot találni” – ezt a statisztikát kapjuk egy helyitől, s nem kukacoskodunk a matekkal. (...)
Budapesti multis állását cserélte nemrégiben Gilvánfára a lány. Eszénél van? Huszonhét éves, Dunakeszin nőtt fel, szocmunkáspapírt szerzett az ELTE-n, és rohant is lendületből mind az ötven kilójával fővárosi alkoholistákat, gyógyszerfüggőket gondozni, kijárt lakásokra, három hónapig bírta, lepattant a valóságról. Eztán került egy biztosítási céghez, araszolt fölfelé, évről évre jobban keresett, „de mindennap úgy mentem haza, hogy ennek semmi értelme, hiányzik a lényeg”.
Utálod a cigányokat? Menj Gilvánfára, meggyógyulsz! - hir24.hu
(Nem egyéb ez a mai írás, mint mélázó latolgatás.)
Tulajdonképpen felbosszantott a cím. Biztos provokatívnak szánták... Csak nem ment ki a fejemből. Tényleg gyógyír gyűlöletre és utálatra Gilvánfa? Egyfolytában két kép zakatol bennem, ha felmerül ez a falu: üveg helyett coca-colás poszter az ablakkereten, vékony ruhácskás cigány gyermek meleg kabátos karomban. Télvíz idején, hóban, fagyban 2003 telén. Gilvánfán. Segélyt osztottunk. Házról házra jártunk, mindenhol elfogadták a csomagot, ki jobban, ki kevésbé fejezte ki köszönetét. Néhányan behívtak az otthonukba. Magyarázkodtak a szegénység és hideg miatt.
Aki cigánymisszióval, cigányságra fókuszáló programokkal kerül kapcsolatba, vannak helységnevek, amik nem kerülik el Dél-Dunántúlon: Alsószentmárton, Gilvánfa, Dencsháza, Baglas, Büssü. Legyen jobb vagy rosszabb tapasztalat a nevek mögött, mindenhol vannak másokért tenni akaró emberek. Szociális munkás, lelkipásztor, tanító, pap... színes társaság. Abban azonban egyformák, hogy nem ábrándoznak, hanem cselekszenek. Életük gyakran 180 fokos fordulatot vett. Fővárosból "Isten háta mögé", egyetemi végzettséggel analfabéták közé, a kiszámíthatóból egy elképzelhetetlenséggel körülbástyázott világba kerülnek. Nyomorultak hálája és kevélyek kétszínűsége veszi körül munkájukat.
Tényleg gyógyír gyűlöletre és utálatra Gilvánfa?
Ó, hát nem is jó részébe gabalyodtam én bele! Inkább az a cím lényeges része, hogy MENJ. Menj közéjük! Valóban ott kezdődik a változás, a belső formálódás. A személyes kapcsolat hat, nem az olvasott sorok, a meghallgatott iránymutatás, az elfogadásra ösztönző projekt-munka. Nem-nem. Azt tapasztaltam én is, hogy szembesülni, átélni és megélni a másik ember valóságát, sokkal erőteljesebben formál. Nem utáltam a cigányokat, csak a szociálisan megtanult furcsálás és óckodás volt bennem. Nem mélyen gyökerezve, csak felszínesen.
Egyik dédnagyapámnak (még a kulákizmus előtt) volt egy nagyacsádi cigány zenésze. Ünnep idején ő húzta a fülbe és talp alá valót bandájával együtt. Az öreg pedig megfizette és megetette őket. Nem csupán üzlet volt köztük, de azért nem is barátság volt az, hanem emberség. Emberség volt köztük. Nagy hatóerő, évszázadot átölelhet, ha az emberek közötti emberség belülről fakad, és örökül van adva. A rendszerváltás után, legalább fél évszázaddal később nagyapám nővére családi találkozót szervezett. Keresztanyánk mindig emlegette valamelyik ősünk összefogásra sürgető mondását, miközben kinyújtotta ökölbe szorított kezét: Gyengék, csomóra! Na, ennek jegyében összehívta a Gyengéket az ősi fundusra (no, nem a legősibbre, mert akkor fél országgal arrébb kellett volna menni). A templomi hálaadás után következett az eszem-iszom, megbeszélés, átbeszélés, kibeszélés, lebeszélés ideje. Vajon ki húzta a fülbe és talp alá valót? Hát persze, hogy az öreg cigány fia, aki addigra már maga lett öreggé, de még elevenen élt benne, hogy jó volt arra a portára járni az apjával, mert volt helyük.
Helyük volt. A szegény cigány zenészeknek a ns Gyengénél. De ma kinél van helyük? Mi az, amihez értenek, amit csak ők tudnak? Amihez elengedhetetlenül szükségesek? Vályogvetés. Hogyan lehetne kiaknázni még jobban?
Annyira hamis világ árad felénk az álságos elfogadás jegyében. Tehetségkutatókban feltűnnek az ámulatba ejtő cigány zenészek és énekesek, nevük lesz, de ez csupán egy-egy élet, és tömegek élnek telepeken. A magyarok általában megtapsolják, a puccosabbak énekeltetnek is maguknak lakodalmakban és egyéb partikon Kökény Attilával, Radics Gigivel, Karamellel, LL Juniorral, Oláh Gergővel... Aztán a parti után a legtöbben utcán, boltban, moziban, piacon kikerülik a cigányokat. És mi van a templomokban? Mi a helyzet a templomosokkal?
A gyülekezetekkel, akik ha lelkészük vagy papjuk cigánymissziót folytat, nem nagyon akarnak adakozni, mondván, nehogy már azoknak hordja el a pap? Úgy tesznek, mintha nem lenne külön kezelve a gyülekezeti élet és a cigánymisszió pénze, mintha nem adatott volna nekik is áldás a misszión keresztül, mintha nekik nem az Isten adta volna a lehetőséget arra, hogy adjanak. Arra a következtetésre jutottam, hogy valóban először menj el. Ne adj te egy fillért se, ne gyűjtsd össze kinőtt ruháidat, ne csomagolj cipős dobozba kari-ajcsit. Kérlek, ne! Inkább menj el, tapasztald meg, hogy hiába fűt, mert üveg helyett coca-cola plakát van az ablakkeretre kalapálva. Vedd észre, hogy a lábbelije alkalmatlan a télre, mégis abban vészeli át márciusig a mínuszokat. Na, ott majd belátod, milyen jó helyre tette a mércét Jézus, amikor azt mondta: akinek két felső ruhája van, az adja oda az egyiket annak, akinek egy sincs. Ma sem kér többet...
Időnként emlékeztet minket erre az Úr, illetve mi is emlékeztethetünk erre másokat. Pápa környéki jómódú falu (legyen a neve NP), egyetlen lecsúszott cigány családdal. NP mindent megmozgat, hogy elhelyeztesse onnét a sokgyermekes, szemüket szúró családot, mert annyira ciki. Görgetik az ügyet mindenféle szálon és síkon, mígnem egy fiatal menyecske meg nem mondja nekik: milyen emberek lakják azt a falut, ahol csak egyetlen nyomorult családon kell segíteni, mégsem birkóznak meg a feladattal? A tükör. Amibe bele kell nézni.
Lehet, hogy Gilvánfáig kell menned, de az is lehet, hogy elég a lakóhelyeden körülnézni. Pontosabban nem körülnézni, hanem megtapasztalni kell!
Hozzászólások