Oriana Fallaci a Harag-trilógia második kötetében még tovább megy, ítéletet hoz Európa felett, amely véleménye szerint már nem is Európa, hanem Eurábia, az iszlám egyik gyarmata.

Könyves Blog: Oriana Fallaci: Európa az iszlám egyik gyarmata - index.hu

Júniusban megjelent Oriana Fallaci Harag-trilógiájának második kötete, a 2004 (!) - ben kiadott La forza della ragione magyarul is,  Az értelem ereje címmel, Földváry Katalin fordításában, a Művelt Nép Könyvkiadó gondozásában. A trilógia első kötete, a La rabbia e l’orgoglio 2001-ben jelent meg, s a magyar olvasó A harag és a büszkeség című kötettel 2003-ban ismerkedhetett meg. A harmadik kötet, a L’Apocalisse még nem jelent meg magyarul.

A első kötet előszavában ezt írja Fallaci (az idézetet a magyar szöveg második, javított kiadásából vettem) : „ Nos, amikor bejelentették, ennek a könyvnek a kiadását, Howard Gotlieb professzor a Boston Universityről  (...) felhívott és megkérdezte: »Melyik kategóriába kerüljön A harag és a büszkeség?« »Nem tudom«, feleltem. (...) Aztán átgondoltam a dolgot. Visszahívtam és azt mondtam: »Nevezzük prédikációnak.« (Ez a megfelelő meghatározás, mert valóban, ami következik, az egy prédikáció. Levélnek indult, amelyet a főszerkesztő kért tőlem arról a háborúról, amelyet Allah fiai hirdettek a Nyugat ellen, és mialatt írtam, prédikáció lett belőle.) Miután megjelent Olaszországban, Gotlieb professzor ismét felhívott és megkérdezte: »Hogyan fogadták az olaszok?« »Nem tudom« válaszoltam, hozzátéve, hogy …egy prédikációt nem a taps vagy a hurrogások ítélik meg, hanem az elért eredmény. Így aztán hosszú időnek kell eltelnie, mielőtt megtudom, milyen eredményt értem el. Nagyon hosszúnak. »Nem várhatjuk el, hogy az én haragom és büszkeségem hirtelen felébressze azokat, akik alszanak, Gotlieb professzor. Ami azt illeti, nem is vagyok benne biztos, hogy valaha is felébrednek«."

Nos, Fallaci valóban prédikációt írt, amennyiben a prédikácó nem egy szenvtelenül elmondott beszéd, hiszen műfaji sajátossága, hogy a megvalósulásában tartalomnak és személynek egységet kell alkotnia. Fallaci attól Fallaci, hogy kíméletlen bátorsággal  odateszi  magát. Átsüt írásain a személyisége, leplezetlen szenvedéllyel vállalja önmagát, s ettől olyan magával ragadó.

Ezért aztán nem sok értelme van itt arról írni, hogy miről is szól ez a trilógia. Egyszerűen arról, hogy a dekadens Európa öngyilkosságot követ el, amikor az iszlámot befogadja. De mondom, Fallacit olvasni kell, hiszen amit mond, végül is nem új. Ami viszont megdöbbentő, hogy a trilógia első kötete másfél évtizede jelent meg, s prófétának bizonyult az idézett előszóban megfogalmazott állításában is, hogy hosszú időnek kell eltelnie, míg Európa felébred, s kétségei vannak, hogy valaha is fel fog ébredni.

Sajnos, igaza lett.  Az európai vezetés még ma sem tűnik fel úgy, mint amelyik érzékeli a beláthatatlan nagyságrendű migránsáradat beengedésének a valódi civilizációs veszélyeit. Ehelyett az okoz neki fejtörést, hogy Magyarországon népszavazás lesz.

Csak van itt egy probléma. Míg Magyarországot az ismert történelmi asszociációk miatt könnyen be lehet úgy állítani, hogy itt tombol a rasszizmus, az idegengyűlölet, s el lehet hitetni kifele (habár egyre kevésbé), hogy a kormány gyűlöletkampányt folytat, addig Fallaciról igen problematikus lenne azt állítani, hogy amit mond, azt fajgyűlöletből, avagy vallási fanatizmusból teszi. Fallaci éppenséggel ateista, ahogyan fogalmaz, „ateista keresztény”, aki pontosan tisztában van azzal, hogy Európa hosszú távú kulturális identitásának megőrzése szempontjából mit jelent a kereszténység. Mint ahogyan azt is tudja, hogy a kereszténység nélkül nincs reneszánsz, nincs felvilágosodás, de nincs liberalizmus sem.  Noha nem rejti véka alá antiklerikalizmusát, pontosan tudja, hogy az iszlám társadalmi szintű befogadása a keresztény gyökerű Európa öngyilkosságát jelenti. Továbbá, Fallacira rásütni az idegengyűlölet, vagy a rasszizmus bélyegét azért is problematikus, mert aki csak egy kicsit is ismeri a munkásságát, tudhatja róla, hogy ő valójában a szó eredeti értelmében nagyon is liberális, aki foggal-körömmel küzd az emberi szabadságjogokért. Csakhogy utálja a mai politikai korrektség kettős mércéjét, az unos-untalan hangoztatott európai értékrend értelmezésének az álnokságait: „Ha mondod a magadét a Vatikánról, a katolikus egyházról, a pápáról, a Madonnáról, Jézusról, a szentekről, nem történik veled semmi. De ha ugyanezt teszed az iszlámmal, a Koránnal, Mohameddel, Allah fiaival, rasszistává válsz, szentségtörővé, és faji diszkriminációt követsz el” – írja Az értelem erejében.

Fallaci egyszerűen azt mondja ki, hogy mindenkinek joga van ragaszkodni ahhoz, ami az övé. Indulata, szenvedélyessége nem gyűlöletből származik, hanem féltő szeretetből, s nem hiszi azt, hogy az egyetemes emberi értékek akkor valósulhatnak meg, ha mindenki feláldozza önmaga múltját, hagyományait, kultúráját, nemzetét. Így jön létre Fallaci gondolkodásának elemeiből egy nálunk, de Európában is eléggé szokatlan és zavarba ejtő „vegyület”. Felrúgja a politikai korrektség dogmatikusan szekértáborokra osztó világnézeti sablonjait. De a megejtő mindebben az a nyíltság és őszinteség, mondhatni intellektuális szenvedély, ahogyan vállalja önmagát. 

Természetesen, lehet Fallacira azt mondani, hogy állításai Európa vesztéről, az iszlám hódításról, a kereszténység végzetes gyengeségéről súlyos túlzások. Viszont az a helyzet, hogy az iszlám egyre erősödő európai jelenlétével meglehetősen rejtélyes történettel állunk szemben, amelynek senki sem látja a végét. Nem marad más, mint mindig, amikor a jelen homályos: különböző értelmezési lehetőségekre hagyatkozunk. Lehet ugyan Fallacival vitatkozni, ám azt akkor is el kell ismerni, hogy a végeláthatatlan migránsáradat és Európa találkozásának a története és várható jövője bizony okot ad egy olyan olvasatra, amelyből a Fallaci által bemutatott tragikus európai sors bontakozik ki.

Vagyis, szerinte itt a vég. Miközben Európa alszik. S ha már az európai kereszténység reprezentatív képviselői nem prédikálnak, ő legalább, az ateista keresztény, igen.

Hozzászólások