Több mint 200 határsértőt, köztük nagyon sok gyereket szállítottak le reggel a Budapest felől érkező Railjetről, késő délutánig a győri vasútállomás várótermében zsúfolódtak. Mentőt is kellett hívni. A menekültek a koszovói konzullal tárgyaltak.
Jó dolog, amikor okos emberek, politikusok, bürokraták összedugják a fejüket, elméleteket ütköztetnek, a végsőkig harcolnak a maguk igazáért, papírokat, tanulmányokat gyártanak, statisztikákat elemezgetnek egy-egy égető kérdésben. Megtehetik, a papírok mindent elbírnak, az irodák kényelméből, megfelelő fizetésért lehet gondolkodni pl. a menekültkérdésről is. Lehet vitatkozgatni róla. Lehet elnapolni döntéseket, lehet a „visszatérünk még rá” eleganciájával nyitva hagyni a vitás kérdéseket és továbblépni rajtuk. Lehet filozofálgatni az emberi szabadságjogokról, meg sok mindenről, hogy aztán egy-egy konkrét eset kapcsán midig az legyen a hibás, akinek az aktuális törvények szerint intézkednie kell. Jófajta nyuszika szindróma. Ha tesznek valamit, az a baj, ha nem tesznek semmit az a baj.Itt van például a Németországba tartó koszovóiak ügye, akiket tegnap reggel Győrben tömegesen szállítottak le a vonatról. 200-250 menekülő, akik között rengeteg a kiskorú.
Kérdések vannak bőven:
1. Mi lesz velük? Ki fogja etetni, itatni őket és meddig?
2. Hol szállásolják el őket?
3. Hogy jutottak el idáig? Hogy léphettek be az országba? Vagy Magyarországra még érvényes papírokkal jöttek volna?
4. Hogy tudtak ilyen sokan ugyanarra a vonatra jegyet venni? Nem tűnt fel senkinek már felszálláskor a dolog?
5. Miért is kell a schengeni övezet határán lévő államoknak a kitoloncolás minden költségét állni, ha már egy másik államba megérkeztek az illegális határátlépők?
6. Nem lett volna egyszerűbb hagyni elmenni a koszovóiakat, bajlódjanak velük az osztrákok vagy a németek? Vagy akkor is hozzánk dobnák vissza őket és nem szabadulhatnánk az intézkedés alól, mint az eldobott bumeráng esetében?
Szépek a teoretikus válaszok, de a 200-250 ember gyakorlatban volt jelen a győri vasútállomáson. Gyakorlatban zárták le a vasútállomás környékét. Gyakorlatban adtak feladatot sok-sok rendőrnek. Magyarország gyakorlatban a schengeni zóna széle. Az egyezmény szerint: „törvénytelen bevándorlás esetén annak az országnak kell gondoskodnia a bevándorlóról (és adott esetben a határra szállítását biztosítania), amelyen keresztül a bevándorló a térségbe érkezett.”
Elméletben talán igen, de gyakorlatban nagyon nem mindegy, hogy csak reptereken kell őrizni a határt egy országnak, vagy a maga fizikai valójában különböző domborzati viszonyok között. Mi is könnyebben filozofálnánk, ha legalább a már EU-s Románia és Horvátország is a schengeni övezet tagja lenne. Még akkor is maradna a szerb és az ukrán határszakasz. Jelen állapotban meg főleg túl nagy a kihívás, hogy a délről és keletről jövő Európába áramlást meg tudjuk fékezni. Bár többnyire nem is hozzánk igyekezneka bevándorlók, mégis nekünk kell "megvívni a harcot" velük. Nem tudjuk eltorlaszolni határainkat. Az olaszok sem nagyon bírnak az Afrikából tömegével érkezőkkel. Olykor felkapjuk a fejünk egy-egy tragédia vagy meleg helyzet láttán, szomorkodunk és együttérzünk, de a megoldáshoz nem kerültünk közelebb.
Szívesen elhívtam volna a menekültekkel kapcsolatos viták zászlóvivőit a győri vasútállomásra, hogy ott folytassák eszmecseréjüket a vonatról leszállítottak között. Ott, ahol az adott elméleti kérdés a gyakorlatban kiált megoldásért. Ott, ahol valamit muszáj tenni. Ott, ahol nem lehet elnapolni az intézkedéseket, ahol nem lehet csupán vegytisztán megideologizálni a helyzetet.
Én is tudok szép elméleteket gyártani, meg elveket hangoztatni, de mit érnek, ha a gyakorlattal, ha úgy tetszik a realitással, köszönőviszonyban sincsenek. Köszönöm szépen azt a segítséget, mely annyiból áll, hogy fejtse ki a problémáját, meghallgatjuk, mondunk is rá valami szépet, csak az éppen megvalósíthatatlan.Ettől egy idő után elfárad az ember, és azt a tanulságot vonja le, hogy minek szóljak. Köszönöm szépen azt is, amikor a megoldás megtalálásának felelősségében való osztozás helyett, csak együttérzésükről biztosítanak, és közben magára hagynak a problémával és a felelősséggel. Jobb esetben hagyják, hadd küszködj, rosszabb esetben jól meg is kritizálnak, hogy amit tettél, az miért nem jó, és miért nem tudtad megvalósítani, a papíron, az íróasztalon oly zseniálisan megalkotott teóriát.
És akkor még nem is beszéltem a hibás elméletek áterőltetésből születő gyakorlati következményekről, melyek gyakran katasztrofálisak, és legnagyobbat nem az elméletek gyártóin, hanem azoknak megvalósítóin csattan az ostor.
Ugye ismerősek ezek a helyzetek, mert már rég nem csupán a bevándorlásról van szó. Hanem megannyi kérdésről, ahol elmélet és gyakorlat nem kart karba öltve jár, hanem már rég el is fordították egymástól a tekintetüket. Pedig nem ártana újra barátkozni. Az elméletgyárosoknak szerényebbnek lenni, kérdezni, tájékozódni, a gyakorlatot végzőknek pedig szorgalmasan tesztelni, visszajelezni és szembesíteni, ha nincs más tiltakozni. Mennyi, de mennyi téren vissza kellene térni legalább a köszönőviszonyhoz, hogy az együttműködésről már ne is beszéljek.
Utóirat:
Az elmélet az, amikor mindent tudsz, de semmi sem működik.
A gyakorlat az, amikor minden működik, de senki sem tudja miért.
A mi laborunkban az elmélet és a gyakorlat kombinációja van jelen: semmi sem működik és senki sem tudja miért.
Hozzászólások