Gyors egymásutánban négy szlovákiai magyartól is megvonták szlovák állampolgárságát az utóbbi hetekben. A szlovákiai magyar sajtó Boldoghy Olivér, Gubík László és Dolník Erzsébet mellett a 99 éves Tamás Aladárné ügyétől is visszhangzott. A szlovák sajtó azonban többnyire hallgat.

Egyszerre léptek a szlovák hivatalok- bumm.sk

Míg a drága béranya, az unió így elfoglalja magát a bioélelmiszerekkel, meg a nagy művel, a gazdasági csoda-Eintopf-fal, addig nincs ideje hát a kisebb gyerekekkel törődni. Nem ér rá a szlovák államra sem odafigyelni. Kis gyerek amúgy is, nagy bajt nem tehet, gondolja a béranya. Megfosztja kettős állampolgárrá vált lakosait a szlovák állampolgárságtól? Ugyan kérem, mi ez a mohóság amúgy is? Kettős állampolgárság? Nem elég egy? 

Gyerekek hányszor rácsodálkoznak arra, vajon a történelem nagy disznóságait hogyan nézhették tétlenül a kortársak.  Feltételezem, képzeletünk mindannyiunkat ellenállókká, hősökké, az erény bajnokaivá tett, ha magunkat egy adott korban helyeztük el. Miért nem tett nagypapa semmit a zsidók üldözése ellen? Tja kérem, hogy leventekiképző katonatiszt volt? Miért nem állt oda nagybácsi az orosz tankok elé? Pardon, hogy pufajka volt rajta? Munkásőr? Az meg micsoda? És nagymama hol volt, amikor szót kellett volna emelni a politikai fogvatartottakért? Főzött, mosott? Nem is tudta?

Hajaj, ez az unió is csak főz, csak mos, azt se tudja, mi történik körülötte. Most éppen kotyvaszt egy újabb furcsa válságkezelő-levest, ami valószínűleg olyan lesz, mint a Hitler által is oly igen szorgalmazott Eintopf: mindent beleraknak, csak éppen senkinek nem ízlik. Csak főz, csak főz, és nem hajlandó kimozdulni a gazdasági konyhából. Pedig nem ártana körülnézni, hogy a kis mostohái mit csinálnak, amíg ő nem néz rájuk. Vagy éppen belefásult a gyermekfelügyeletbe, és nem is kíván foglalkozni velük? A gazdaság viszont oly fontos a számára, hogy nem ismer pardont, és kemény jogszabályok mögé kényszeríti gyemekecskéit. Példának okáért azokat a szemtelen kis kelet-európai államokat, ahol még létezik bioélelmiszer. A baj csak az, hogy hiába bio, ha nincs rá engedély. Jönnek az olasz pernahajderek, átcímkéznek, hamisítanak, ha meg lebukás van, az ciki. Amire ugyanis nincs engedély, az ennek a figyelmetlen béranyának, az uniónak olyan, mintha az az élelmiszer pestises lenne. Fúj, ezek a gusztustalan, földet és napot látott zöldségek, ezek a vegyszert nem ért férges gyümölcsök! Fúj, fúj! Hát még a ridegtartáson nevelt juhok! Olyan sajtot megenni, amihez a tejet a szabad ég alatt fejik, szegény állatkák meg messsze a védett istállóktól, ahol még jó kis antibiotikumot is kaphatnak, ha éppen gyengének érzik magukat a drága mesterséges fény alatt. Fúj, fúj! Hogy az Olaszországban fellelt Romániából származó élelmiszerek mind jók, csak papírt nem tudtak rá szerezni a gazdák? Mert nagyon nehéz engedélyt szerezni a bio-élelmiszer minősítésre? Óh, kérem, gondolkodni kell, távlatokban, nem ilyen-olyan paraszti sóhajokban kifulladni. És igenis, bűntetni, bűntetni, bűntetni! Mert a papír az elsődleges.

Míg a drága béranya, az unió így elfoglalja magát a bioélelmiszerekkel, meg a nagy művel, a gazdasági csoda-Eintopf-fal, addig nincs ideje hát a kisebb gyerekekkel törődni. Nem ér rá a szlovák államra sem odafigyelni. Kis gyerek amúgy is, nagy bajt nem tehet, gondolja a béranya. Megfosztja kettős állampolgárrá vált lakosait a szlovák állampolgárságtól? Ugyan kérem, mi ez a mohóság amúgy is? Kettős állampolgárság? Nem elég egy? Hogy milyen módszerekkel végzi ezt a szlovák állam, nos, azt sem tudja ő figyelni most annyi gőzben, annyit virrasztva a nagy kotyvasztás mellett. A kis Szlovákia eközben végigjátsza egy letűnt európai történet jónéhány fázisát: ártatlan emberek meghurcolása, jogtiprás, jogfosztás. Béranyja közben pislog bele a gőzbe, egykor híres volt arról, hogy ő ringatta a civilizáció, és a kultúrált politika bölcsőjét, ő tanította az emberiséget erkölcsre, emberiességre. Most azonban nem ér rá odafigyelni. Persze, ha egykori gyermekkorunk kérdését feltennénk, mit tenne az unió, ha olyan folyamatok indulnának meg a tagjai között, mint egykor a fasiszta országokban, valószínűleg spekulációnk oda vezetne, hogy ugyanaz játszódna el. Nem lenne ideje és kedve odafigyelni ilyen bagatellekre. Zsidóüldözés, diktatúra, aggresszió - mindez nem érdekes, csak a gazdaság. Mert, ugye kérem, enni kell, béranyának különösen, a kicsi apróságok, csip-csup magyarkák ne ugassanak.

Amúgy is baj van ezzel a "mi lenne, ha", meg "mi lett volna, ha" elképzeléssel. Tudjuk jól, történelmietlen egy elképzelés. Meg aztán a képzelet az túlmegy minden realitáson, ergo gyermeteg és irreleváns. Nem mondhatjuk azt sem, hogy szegény pompeiek miért nem költöztek el a vulkán lábától? Ha egyszer ott volt a házuk. Nápolyt sem evakuálják, noha várható a Vezuv kitörése. Ha egyszer kitör, és sokan meghalnak, majd lesz megint min csodálkozni. 

Szegény jó uniós béranya amúgy is érzi, hogy körötte a világ olyan, mint egy nagy vulkánkitöréskor. Sehogy sem akar megszűnni ez a vészes válság a gazdaságban. Kitört, és nincs, ami megállítsa a kifolyó lávát. Ezek a gyermekek meg olyan fura dolgokat művelnek közben, jobb nem is odanézni. Egy a fontos, a papír, mondja a béranya. 

Ha lehúnyjuk a szemünket, látjuk a nagy vészt. A rettentő vulkán iszonyatos erővel okádja magából a lávát. Egy busz száguld, és menti az embereket kfielé, az iszonytató halálból. Az unió felszáll a járműre. "Kérem a jegyeket. Ez egy jegyellenőrzés" - kiáltja a tömegben, és felfújt képpel felhúzza vattakabátja ujjára az ellenőri karszalagot. "Miért nincs magának jegye? ismerem a magafajtákat. Felugrálni, aztán nem venni? Hohó, azt hiszik bűntetés nélkül megússzák, mi?" A busz pedig száguld a menekülő tömeggel, és a jegyellenőr unióval. Vajon megmenekül-e?

 

 

 

Hozzászólások